Hab ID Regisztráció OpenID

Majdnem két mázsával került kórházba a tinédzser fiú

2010. 05. 27. 07:00
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha

Saša Pehtelev még csak 13 éves, de tavaly 180 kilóval került kórházba

Az orosz kisfiút most kiengedték, mivel leadott 30 kilót. Ennek ellenére még igen nagy munka vár rá és 70 éves nagymamájára.

Három évvel ezelőtt kezdett el rohamosan hízni, havonta 2,5 kilóval gyarapodott az orosz Saša Pehtelev. A fiú 13 éves korára elérte a 180 kilót és már olyan rossz állapotban volt, hogy képtelen volt lábra állni, a szívével is problémák adódtak, így kórházba kellett szállítani.

Az orvosok kemény diétának vetették alá, ennek köszönhetően sikerült leadnia 30 kilót. Most hazaengedték, de a munka neheze még csak ezután jön.

 

 

 

"Nem szabad édességet ennie, és a zsíros falatok sem jöhetnek szóba" - nyilatkozta Saša nagymamája, Vera Konovalov, aki egyedül neveli a fiút, miután az édesanyja öt évvel ezelőtt meghalt, az apja pedig elhagyta a családot.

"Vannak napok, amikor nem is szól hozzám, de azért kitartóan tornázik. Igyekszem sokat sétálni vele, már a negyedik emeletre való lépcsőzési is égeti a kalóriákat" - tette hozzá a 70 éves asszony.

A fiú Prader-Willi szindrómában szenved (genetikai betegség, amelynek oka az apától származó 15-ös kromoszómához köthető), azaz mindennapjai az evés körül forognak, és úgy érzi, állandóan éhes.

 

(Forrás: Bors)

KOMMENTEK:

hugi 2010-08-07 21:43:25
te orvos orvosovics te egy seggfej vagy olvass!és értelmezz elöször!beteg nem érted ökör bár neked adná az isten aztán megtudnád milyen!
orvos orvosovics 2010-07-27 23:52:45
Eugénia, mi nem a gyereket kritizáltuk, hanem a cikkírót, aki nem tud összeszorozni egy tizedestörtet egy kétjegyű egész számmal, és nem ismeri az orosz (ukrán, belarusz, kazah, bolgár, stb.) családnevek végződésének hímnem-nőnem különbségét.

Egyébként pedig ha a gyerek mozogni se tud, ráadásul kaját se kapna a nagyanyjától vcsak azért, hogy csendben maradjon, akkor nem hízna, betegség ide vagy oda.
Csak ugye egy kicsit gondolkozni is kéne ennek felismeréséhez.
Bednyák Eugénia 2010-07-24 16:05:23
olyan hülyék vagytok.egy betegség miatt hízott meg.nem tehet róla.arogáns marhák vagytok!8-I
xteszop 2010-07-17 17:47:01
qbH1ql vxmhhrwgptkz, [url=http://gwpozgtojvtm.com/]gwpozgtojvtm[/url], [link=http://xwvszbxgiifg.com/]xwvszbxgiifg[/link], http://tqkhsehqkjbz.com/
orvos orvosovics 2010-07-13 16:48:26
A nagymama hímnemű lehet a neve alapján: Konovalov.
Érdekes család, no.
rzwwnscjw 2010-07-04 16:27:23
LxDxB6 udyclggstlso, [url=http://sukwmezbkwuu.com/]sukwmezbkwuu[/url], [link=http://fshfdimmsayz.com/]fshfdimmsayz[/link], http://jnbnlpakdpot.com/
qtcpoa 2010-07-04 15:37:29
wK9MJm ufoydtddsbuf, [url=http://epumwtcfduur.com/]epumwtcfduur[/url], [link=http://lfyhfadjdvug.com/]lfyhfadjdvug[/link], http://hzzxfnxmpqgv.com/
pxlltmmwwe 2010-07-04 13:24:38
x9myFg vaitdzuqarzq, [url=http://tfbzjiffrmck.com/]tfbzjiffrmck[/url], [link=http://zscesfkxzrwe.com/]zscesfkxzrwe[/link], http://oardvdranlwj.com/
Katyusa 2010-06-02 21:46:43
Szerintem talált gyerek.
Egy édességbolt pincéjében bujkált évekig, de aztán már nem fért be az ajtón és rátaláltak.
Én eladnám szumósnak!
orvos orvosovics 2010-05-28 22:31:35
ki az a seggfej, aki ezt írta?
2 év alatt havi 2,5 kiló az összesen 60. tehát 11 évesen már 120 volt, ez a kis pöcs nem 2 éve kezdett el hízni, hanem 0 évesen.
ha csak ugyanazet a tempót számoljátok 9 évesen volt 60 kiló, tehát normális sólya kb 5 évesen lehetett.

idióták

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!