Kutyamódon ugatva beszélt a kislány
Egy kutyák és macskák viselkedését utánozó öt éves kislányt vettek gondjaikba a gyámhatóságok Kelet-Szibériában.
Az orosz hatóságok szerdai közleménye szerint úgy tűnik, mintha a kislány többet élt volna eddig állatok, mint emberek között. Az ötéves gyereket egy koszos apartmanban találták, ahol apjával, nagyszüleivel és sok kutyával, valamint macskával együtt élt a kelet-szibériai Csita városában.
A helyi hatóságok közleménye szerint a kislány jobban megértette magát a lakásban élő állatokkal, mint a rokonaival, akik elhanyagolták. Valószínűleg soha nem hagyhatta el a lakást, még beszélni sem tanították meg - ehelyett ugatással próbált kommunikálni.

Az ügyben az orosz rendőrség vizsgálat indítását tervezi.
Amikor a gyámügyesek gondjaikba akarták venni, az öt éves kislány ráugrott a hatósági tisztviselőkre és megpróbálta megharapni azokat.
A rendőrségi közlemény szerint a kislányt egy ápolóintézetbe helyezték, ahol a megfelelő egészségügyi ellátás mellett pszichiátriai segítséget is kap. Nevelői szerint a kislánynak jó az étvágya, de az asztal helyett még mindig inkább egy földre helyezett tányérból fogyasztja étkét.
Az orosz elnök, Dimitrij Medvegyev márciusban a gyermekek megfelelő védelmére szólított fel, azt állítva, hogy Oroszországban a becslések szerint mintegy 760 ezer gyerek él "szociálisan veszélyeztetett körülmények" közt.
(A kép illusztráció.)
(Forrás: RTL Hírek)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!