Kilakoltatták a Wall Street legnagyobb csalójának feleségét
2009. 07. 03. 08:10
Küldés ismerõsnek
Lefoglalták a 150 évre ítélt egykori pénzügyi guru 7 millió dolláros luxusapartmanját
Szövetségi rendőrök foglalták le csütörtökön a 150 év börtönre ítélt egykori pénzügyi "guru", Bernard Madoff Manhattanban lévő tetőtéri luxusapartmanját, amely 7 millió dollárt ér.
Az Igazságügyi Minisztérium speciális feladatokat ellátó rendőrei közben felszólították Bernard Madoff jelenlévő feleségét, hogy költözzön ki, és keressen magának máshol lakást.
Bernard Madoffot, a Wall Street történetének egyik legnagyobb csalóját egy New York-i bíróság ítélte el hétfőn. A 70 éves amerikai üzletembert, a Bernard L. Madoff Investment Securities elnökét fél évvel ezelőtt tartóztatták le, majd állították később bíróság elé azzal a váddal, hogy különböző csalásokkal 65 milliárd dollárral károsította meg ügyfeleit.

A 150 év börtön mellett hétfői ítéletében a bíró elrendelte, hogy el kell kobozni a vádlott illegális források révén szerzett vagyonát. A mellékítéletben pedig úgy rendelkezett, hogy a feleség, Ruth Madoff személyes vagyonából 85 millió dollárt kell elvenni, és az asszonynak csak 2,5 millió dollár készpénze maradhat.
"Az áldozatok kártalanítása a kormány legfőbb feladata. Ruth Madoffnak távoznia kell a lakóhelyről, és le kell mondani minden értékesíthető vagyontárgyáról" - közölte Joseph Guccione, illetékes marsall. Bírósági dokumentumok szerint a luxusapartmanban egyebek mellett van egy 39 ezer dollárra becsült Steinway zongora, ezüst gyertyatartók 1,7 millió dollár értékben, festmények, másolatok és fotográfiák 1,6 millió dollár értékben, valamint drága faliórák, lámpák, csillárok, ezeken kívül pedig Ruth Madoff ékszerei, amelyek 2,6 millió dollárt érhetnek.
A bírósági ítélet értelmében megfosztják Madoffékat a New York-i apartmanon kívül a 11 millió dollárra becsült Palm Beach-i házuktól, és a New York Long Island-i részén lévő három millió dolláros ingatlanuktól is.

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!