Kalapács alatt Picasso Mayája
A világhírű művész 1938-ban készítette a képet, a festményen kislánya látható kedvenc játékával.
Pablo Picasso spanyol festő és Alberto Giacometti svájci szobrász egy-egy műve lesz a New York-i Sotheby’s aukciós ház májusi impresszionista és modern művészeti árverésének szenzációja.
Picassónak a lányáról, az akkor 2,5 éves Mayáról 1938-ban készült festményét eddig még sohasem árverezték el, a művész személyes tulajdonában volt 35 éven át egészen 1973-ban bekövetkezett haláláig.
A május 5-i aukción 16-24 millió dollár közötti bevételre számítanak a festményből.

Emmanuel Di-Donna, a Sotheby’s aukciósház alelnöke elmondta: Picasso ezt a képét egy hónappal a szívszaggató Guernica című alkotása előtt készítette. A Mayát ábrázoló képen a kislány kedvenc játékát tartja kezében.
"A portréról sugárzó életigenlés megmutatja, hogy a második világháború miatti aggodalma ellenére milyen nagy örömet hozott Pablo Picasso életébe Maya" - fűzte hozzá Di-Donna.
Az árverés másik nagy szenzációja Alberto Giacometti: La Chat című, 1951-es bronzszobra, amelyet 34 év után először kínálnak eladásra. A két alkotás mellett a New York-i aukción megjelenő egyéb művek is megtekinthetők vasárnapig a Sotheby’s London kiállítótermében.

Mayáról több képet is festett Picasso

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
encompass insurance
[url=http://www.bootstrap-js.net/life-insurance-sale.html] life insurance sale[/url]
http://www.bootstrap-js.net/homeowners-insurance-quotes.html homeowners insurance quotes
best term life insurance rate
[url=http://www.bootstrap-js.net/health-insurance-providers.html] health insurance providers[/url]
http://www.bootstrap-js.net/health-plus-insurance.html health plus insurance
federated insurance
[url=http://www.bootstrap-js.net/chip-insurance.html] chip insurance[/url]
http://www.bootstrap-js.net/insurance-benefit.html insurance benefit
best life insurance rate
[url=http://www.bootstrap-js.net/universal-health-insurance.html] universal health insurance[/url]
http://www.bootstrap-js.net/new-york-state-health-insurance-program.html new york state health insurance program
axa insurance
[url=http://www.bootstrap-js.net/health-insurance-in-arizona.html] health insurance in arizona[/url]
http://www.bootstrap-js.net/california-dept-of-insurance.html california dept of insurance
aukvenchor
SZÓLJ HOZZÁ!