Időutazás a futurisztikus Porsche múzeumban
Egyesek szerint űrhajóra, mások szerint egy ragadozóra hasonlít az új Porsche-múzeum, amely kereken három évig tartó építés után szerda délután nyílt meg a németországi Stuttgartban.
A 100 millió euróba került futurisztikus múzeum mintegy 5600 négyzetméteren terül el a Volkswagennel résztulajdonosként együttműködő, a német konszernben jelentős részvényesi szerepet is betöltő autógyár stuttgarti főhadiszállásával szembeni téren, a Porscheplatzon.
A múzeum látogatói 80 kiállított sportautóban gyönyörködhetnek, és egyben egyfajta időutazást tehetnek a több mint 100 éves, francia születésű autógyár történetében.
A múzeumot Wendelin Wiedeking németországi Porsche-igazgató nyitotta meg, nem rejtve véka alá, hogy az ünnepségre az európai autógyártást is jelentősen sújtó gazdasági válság erősen rányomta bélyegét. Wiedeking elismerte azt is, hogy a múzeumnak eredetileg már 2007-ben kellett volna megnyílnia, de a körülmények közbeszóltak. Azt sem titkolta, hogy a múzeum megépítése az eredetileg tervezett összegnek pontosan a duplájába került.

A meghívott vendégek mindennek ellenére nem fukarkodtak a kivitelező cég, az osztrák Delugan-Meissl munkájának dicséretével. Hasonló elismeréssel szólt a "családi" múzeumról Wolfgang Porsche, a jelenlegi családfő, aki egyben a felügyelőbizottság elnöke.
Porsche úgy vélte, hogy a múzeum a maga futurisztikus képével tökéletesen megtestesíti a cég sport-, illetve versenyautóinak szárnyalását, és egyben a jövőt is.
Bennfentesek szerint a mindössze három betonoszlopra "támaszkodó" múzeum megépítése nem volt könnyű. Az épület stabilitásának biztosításához 6000 tonna acélra volt szükség, csaknem olyan sokra, amennyit annak idején az Eiffel-toronyhoz használtak fel. Mindezzel összefüggésben az egyik építész, Roman Delugan a Porsche filozófiáját említette, nevezetesen: "Úgy emelkedni fel a földről, hogy közben nem szakadni el attól."
A Porsche tehát emelkedni akar, miközben mindkét "lábával" a földön jár. A múzeum egyfajta mozgó, állandóan változó kiállítás lesz, ahol a 80 "történelmi" jármű mellett a kiállításra kerülő autók állandóan váltják egymást. A látogatók ezen kívül egy szerelőcsarnokkal is megismerkedhetnek.
A világ egyik legtekintélyesebb autógyárának alapítója a krónikák szerint 1900-ban Ferdinand Porsche volt. Az általa tervezett Lohner-Porsche elektromos meghajtású gépkocsit a párizsi világkiállításon mutatták be. A fiatal mérnök és próbapilóta kerékagymotorokkal ellátott járművei tették világhírűvé a Porsche nevet. Ő volt az, aki 1928-ban technikai igazgatóként a Daimlernél kifejlesztette a legendás Mercedes SS és SSK kompresszoros sportautót, majd nem sokkal később, 1931-ben Stuttgartban létrehozta a Porsche tervezőirodáját, s megkezdte a Volkswagen előhírnökének tekintett prototípus kifejlesztését.
A képgalériában további látványfotókat és az építkezésről készült képeket is találsz!
(Forrás: MTI)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!