Foglalkozásom címere: műkörmös
Interjú Darabos Évivel, a műköröm világbajnokság ezüstérmesével
Igazi örömünnep volt a műkörmös szakma hazai képviselői számára márciusban a
düsseldorfi nemzetközi bajnokságon: a Perfect Nails magyar
csapatának tagjaként Darabos Évi rangos elismerésben részesült,
zselé-kategóriában ezüstérmet szerzett. A kétszeres Európa-bajnok és
többszörös magyar bajnok a nemzetközi mezőny számos kiválóságát
utasította ezzel maga mögé (többek között a németek nagy esélyesét, Frank Schäberle-t).
Nem véletlen az elismerés: a műköröm-építés, a szépségipar új ágaként az
utóbbi években hatalmas fejlődésnek indult Magyarországon. Számos
továbbképzés és szakmai fórum segíti a hazai szakemberek munkáját, akik
egyéb nemzetközi versenyeken is rendszeresen bizonyítják tudásukat, a kiállításokon pedig egyre kiválóbb minőségű alapanyagok állnak rendelkezésükre.
Habostorta: Mióta létezik a műköröm?
Darabos Évi: Már az ókori ember is foglalkozott azzal, hogy a letört körmeit hogyan tudja pótolni. Ehhez akkoriban fadarabokat, illetve csontokat használt. Az egyiptomi fáraók egész testüket, így a körmeiket is aranyra színezték, azért, hogy az isteneikhez váljanak hasonlatossá.
A maihoz hasonló műköröm egy fogorvos nevéhez fűződik, aki fogászati anyagból készített viszonylag tartós műkörmöket, majd Hollywoodban, a színésznők körében kezdett el hódítani az új technológia.
Kezdetben tehát a korrekció, a letört körmök pótlása volt a cél, de hamar rájöttek, hogy a műkörömnek esztétikai szerepe is van, így előtérbe kerültek a színek és a minták, és ma már a megjelenés részévé vált.

Alapvetően két jól elkülöníthető stílust lehet megfigyelni:
az egyik a természetes, szinte láthatatlan, rövid köröm, ami pasztell,
bőrhöz közeli színeket használ, a másik pedig az igazán extravagáns
stílus, ahol hosszabbak a körmök, extrémebbek a formák, a szögletes
mellett megjelenik például a pipe, az edge vagy az orosz mandula.
Merészebbek a színek, sok a csillogó vagy éppen az üvegszerűen áttetsző
anyag, látványosak a díszítések, amelyeket több művészeti ágból vesznek
át, pl. akrilfestés, akvarellhatás vagy az olajfestés.
Miért választottad ezt a szakmát?
2002 óta foglalkozom műkörömépítéssel, még a főiskola
mellett kereset kiegészítésként kezdtem el a szakmában dolgozni. Mint
oly sok embernek, nekem is nagyon tetszett a kreatív munka, a kötetlen
időbeosztás, és annyira megszerettem, hogy a diploma megszerzése óta is
ezzel foglalkozom, de most már nemcsak a szalonmunka tölti ki az
időmet, hanem oktatásokat és szakmai előadásokat tartok országszerte.
Könnyű foglalkozás a műkörömépítés?
Sokak szerint igen, mert viszonylag hamar, két-három
hónap alatt meg lehet tanulni. Azonban itt is, mint szinte minden más
szakmában megvannak az apró fogások és a komoly elméleti háttér, amitől
igazán szép és tartós lesz a műköröm.
Talán az egyik legnehezebb feladat elfogadni azt, hogy sok tanulás és
gyakorlás szükséges ahhoz, hogy az oly könnyűnek tűnő mozdulatokat mi is
el tudjuk végezni.

Maga a bizonyítvány 4 hónap alatt megszerezhető, de utána még
legalább fél év szükséges ahhoz, hogy az elkészült műköröm valóban szép
legyen. A tanulási folyamat azonban itt nem áll meg, a folyamatosan
megújuló anyagoknak és technikáknak köszönhetően több éves szakmai
gyakorlat után is van mit tanulni, így én is rendszeresen és nagyon
szívesen járok különböző témájú továbbképzésekre.
Az elmúlt években a műkörmözés nagyon felkapott
foglalkozás lett. Telítődött, felhígult a szakma?
Bizonyos szempontból beszélhetünk telítődésről, hiszen a sok iskola rengeteg frissen végzett
szakembert bocsát a piacra. A futószalagos oktatás miatt pedig sokan
nem részesülnek megfelelő képzésben, ők néhány hónap sikertelen
próbálkozás után feladni kényszerülnek a frissen szerzett szakmájukat. Sokan vagyunk a piacon, de a jó szakemberből mégis hiány van.
Mennyire vagyunk erős ország műkörömépítésben?
A környező országokhoz
képest nálunk jóval komolyabb a képzés, emellett jó érzékünk van a
körömépítéshez és a díszítéshez is. Ez látszik a
szalonmunkákon, és a nemzetközi versenyeken elért eredményekben is. Ahol magyar versenyző elindul, dobogós
eredményre szinte biztosan lehet számítani.

Milyen kategóriák vannak egy-egy nemzetközi versenyen?
A versenyeken két irányzat alakult ki: az építő versenyeken a
tökéletes francia köröm elkészítése a cél, a díszítő versenyeken pedig
előre megadnak egy témát, ehhez kell elkészíteni a körmöket és hozzá a
kiegészítőket, úgymint hajat, ruhát, sminket vagy ékszereket.
Újabban az interneten is rendeznek versenyeket, ahová a munkáról készült jó
minőségű képet kell elküldeni - legutóbb például a húsvét jegyében
kellett fabergé stílusú körmöket és hozzá illő tojásokat díszíteni.
Hogyan készülsz fel a versenyekre?
Szeretek sokat és alaposan felkészülni, ezért általában egy hónappal a verseny előtt, heti 2-3 alkalommal gyakorlok a modelljeimen. A verseny előtti utolsó hetet igyekszem úgy alakítani, hogy már ne dolgozzak, így teljes figyelmemmel a versenyre tudok koncentrálni.
Milyen az ideális körömmodell?
Építő versenyeken az egyik legfontosabb szempont az egyformaság. Jó, ha a modell keze is minél szabályosabb, ezzel is segítve a versenyző munkáját. Az igazán jó modell körmén a rózsaszín rész keskeny és hosszúkás, a középső ujjakon legalább 14 mm hosszú. Emellett az ujjai vékonyak és lehetőleg egyenesek. Valamint elengedhetetlen, hogy hatalmas türelemmel rendelkezzen, hiszen előfordul, hogy az előkészítő munkálatok és az eredményhirdetés között akár 8-10 óra is eltelik, ami alatt neki végig a verseny és a zsűrizés ideje alatt is figyelnie kell.
Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?
2010. októberében a müncheni Európa Bajnokságon 1. helyezést
értem el. Az itt készült versenymunkám lett eddigi pályafutásom
legprecízebb munkája.
És melyik volt az eddigi legnehezebb munkád?
Nagyon szeretem a szakmámat, így a körömkészítést nem
szoktam nehézségként felfogni, bár egy-egy "ficánkolós" vendég, aki
folyton telefonálna, vagy éppen a legaprólékosabb munkafázis alatt
szeretne kimenni dohányozni, néha az én feladatomat is megnehezíti.
Akkor inkább úgy kérdezem, melyik volt az eddigi legextrémebb munkád?
A legérdekesebb feladat az volt, amikor egy vegetáriánus vendégemnek kellett zöldségeket és gyümölcsöket készítenem a körmére.
Gondolom, ennek az ára is szép volt...
Mivel belvárosi árakat nézve közép árkategóriában dolgozom, nem volt kiugróan magas.

Férfiak is szoktak manikűröshöz járni?
Persze! Az utóbbi években a férfiaknál is egyre inkább elvárás, hogy ápolt legyen a külsejük. Ebbe ma már beletartozik, hogy körmüket szakemberre bízzák, ami sok estben nem is igazán látható, mert a körmöket nem polírozzuk ki fényesre, hanem egy ápolt, matt hatást kapnak.
Most mi a trend?
Különbségek inkább csak hosszban és formában vannak, a színek nagyrészt ugyanazok: a fagyi színek, a lila, a türkiz, a pink vagy az eper. Külföldön visszafogottabbak, nálunk Magyarországon kicsit merészebbek.
Melyik a te kedvenc műköröm fazonod, színed vagy mintád?
Személyes kedvencem az orosz mandulaforma, a lila szín, az akrilból készített indaminták és a porcelán virágok.
Miből látszik már az elején, hogy a páciens profi
műkörmös asztalához ült le?
Vendégként elég nehéz megítélni, hogy a műkörömépítő által végzett
munkafolyamatok mennyire szakszerűek és pontosak. Támpontot adhatnak az
eddig elkészített munkák, amelyeket már legtöbben feltesznek a
weboldalukra is, emellett biztató, hogyha a falon továbbképzésekről,
esetleg versenyekről hozott okleveleket látunk. Ez persze nem jelent
garanciát, de abban biztosak lehetünk, hogy egy a szakmája iránt
érdeklődő, tanulni vágyó szakemberrel állunk szemben.
*
Így ápold a körmöd - Darabos Évi tanácsai
Mindig tartsuk be azt, hogy a körömvágó ollót csak körömvágásra, a bőrvágó ollót csak bőrvágásra használjuk.
A takarításhoz, főleg ha erős vegyszerekkel dolgozunk, használjunk gumikesztyűt, ami nemcsak a körmök, de a bőr állapotát is védi.
Használjunk A, E vitaminos krémeket, emellett kifejezetten hosszan tartó hatást érhetünk el a paraffinos vagy shea vajas krémekkel.
A körömlakk eltávolítására használjunk acetonmentes lakklemosót, a sötét színű körömlakkok alá pedig használjunk színtelen alapozó lakkot.
(A fotók forrása: www.mukormos.hu)
egoni



