Hab ID Regisztráció OpenID

Elárverezik az első Apple-számítógépet

2010. 11. 15. 10:10
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha

Az 1976-os darab anno 666,66 dollárba került

Elárverezik az első Apple számítógépet azzal az üdvözlő levéllel együtt, amelyet a gép eredeti tulajdonosának a vállalat vezérigazgatója, Steve Jobs személyes aláírásával küldtek.

A Christie's aukciósház szerint "történelmi ereklye" az 1976-os Apple-1, amelyet akkoriban még burkolat, tápegység, billentyűzet, illetve monitor nélkül árultak. Ennek ellenére az Apple-1 volt az első olyan személyi számítógép, amely teljesen készre szerelt alaplapot tartalmazott, miközben a vetélytársakat csupán otthon összeszerelhető készletekben árulták.

 

 

 


Az első Apple-1 666,66 dollárba (133 ezer forintba) került. A szállítmány feladási címe Steve Jobs szüleinek háza volt.

Becslések szerint a november 23-i árverésen a gépet várhatóan 150 ezer fontért (48,5 millió forintért) fogják leütni. Az árverésre kínált kis gép azért is rendkívüli, mert minden darabja az eredeti dobozában található, ráadásul megmaradt az a levél is, amelyet a géppel együtt az Apple elnök-vezérigazgatójának eredeti aláírásával küldtek.

(Forrás: MTI)

KOMMENTEK:

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!