Hab ID Regisztráció OpenID

Szerelmi háromszög áll az alsóörsi tragédia hátterében?

2010. 08. 06. 07:00
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha

Megalázzák az alsóörsi mészárlás rendőráldozatát?

A két hete elgázolt rendőr főhadnagyot már másnap hősi halottá nyilvánították, Gamauf János főtörzs esetében azonban bizonytalankodik a rendőrség. Talán amiatt, mert elterjedt, hogy gyengéd szálak fűzték gyilkosához?

Szinte tényként kezelik a híradások azt, hogy szerelemféltés motiválta az alsóörsi rendőrgyilkosságot, a 29 éves főtörzsőrmester és a holtan talált Sz. Bálint szoros kapcsolatáról beszélnek. Egy bulvárlap azonban két másik teóriát vázolt fel: az egyik szerint több elkövetőről van szó, egyikük vélhetően megölte a másik, pánikba esett társát, hogy ne maradjon tanú. Így a tettes még szökésben van. A másik variáció az egyik gyászoló rendőr elejtett félmondatára épül, amely szerint a rendőr annak a férfinak az élettársával jött össze, aki később végzett vele.

Részletek: Nem biztos, hogy az az elkövetője az alsóörsi rendőrgyilkosságnak, akit jelenleg a nyomozás adatai és a sajtóértesülések alapján valószínűsítenek - írja a Napi Ász. A bulvárlap két eddig figyelmen kívül hagyott teóriát vázol fel. Az egyik szerint több elkövetőről beszélhetünk, egyikük lelőtte a bepánikolt másikat, hogy ne legyen tanú a bűntényre, hogy ne legyen, aki feladja őt. A valódi tettes pedig elhagyta a helyszínt, hiszen úgy gondolta, hogy a halott civilt fogják elkövetőnek nyilvánítani.

A másik verzió szerint valóban szerelemféltés állhat a tragédia mögött, ám nem két férfi - a rendőr és a gyilkos - kapcsolatáról van szó, hanem egy szerelmi háromszögről: a főtörzsőrmester annak a férfinak az élettársával jött össze, aki később végzett vele. Utóbbit a bulvárlap arra alapozza, hogy Alsóörsön egy gyászoló rendőr azt mondta: "Sajnálom ezt a szerencsétlen Jánost, nem kellett volna ennek az állatnak a nőjével összefeküdnie."

 

 

gamauf

 


A Bors eközben a homoszexuális verziót boncolgatja. Az elgázolt Radovic Dusánt ugyanis egy nap alatt hősi halottá nyilvánította a rendőrség, az Alsóörsön lelőtt Gamauf Jánossal kapcsolatban azonban nem foglal állást az ORFK, holott a főtörzsőrmestert szolgálatteljesítés közben lőtték szitává. A bulvárlap azt tudakolta az ORFK-tól: hősi halottá nyilvánítják-e a főtörzset, gondoskodnak-e a temetéséről, segítik-e anyagilag a gyászoló édesanyját? Késő délután csak annyit közöltek: erre még nem tudnak válaszolni.

Valószínűleg a rendőri vezetés is zavarban van az alsóörsi ügy miatt, ugyanis már a gyilkosság napján felmerült, hogy Gamauf főtörzs és gyilkosa szerelmi viszonyban állt egymással. A Borsnak több alsóörsi lakos beszélt a homoszexuális kapcsolatról, állítólag egy, a tetthelyhez közeli bárban többször látták együtt őket félreérthetetlen helyzetben. Gamauf Jánosnak a hírek szerint nem volt barátnője, felesége és gyermeke sem. Az interneten egy melegeknek szóló portálon is elköszöntek tőle.

A gyilkosról, a svájci-magyar kettős állampolgár Sz. Bálintról egyelőre kevés információ látott napvilágot. A Bors megtalálta a férfi Alsóörsön élő nagymamáját - Annus néni házából rálátni a tisztásra, ahol Bálint agyonlőtte magát. Az asszony nem nyilatkozik. Szomszédai szerint Annus néni lánya évtizedekkel ezelőtt költözött Svájcba, ott ment férjhez, a fia ott született. Bálint csak nyaranta járt haza, a férfi igen jól szituáltnak tűnt. Zárkózott volt, általában köszönt, és már ment is tovább. Azt senki sem érti, honnan lehetett több fegyvere.

 

 

helyszineles

 


Miközben javában zajlik a különös eset vizsgálata, a tragédiába véletlenül belecsöppenő Zala megyei fiatalok még most is sokkos állapotban vannak. A 21 éves alibánfai főiskolás, Németh Ádám a barátja, T. Zoltán karjaiban halt meg. Kocsijukat K. Benjámin vezette. A Bors úgy tudja: a fiú magát okolja a történtekért. Ő akart átmenni Füredről egy másik szórakozóhelyre, így keveredtek az alsóörsi Loki útra, ahol kitört a végzetes lövöldözés.

Benjámin édesapja a bulvárlapnak azt mondta: nem tudják felfogni ezt a borzalmat. "A fiam is csak azért menekült meg, mert kiszállt az autóból az igazoltatáskor" - sírta el magát K. Lajos.

Tegnap átvette a nyomozást a szerdára virradóra két emberéletet követelő alsóörsi lövöldözés ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség. Keresztes Imre, a főügyészség vezetője elmondta: több emberen, részben hivatalos ügyben eljáró hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés gyanújával nyomoznak; e bűncselekmény nyomozását a törvény az ügyészség, az ügyészség belső szabályzata pedig a Központi Nyomozó Főügyészség hatáskörébe utalja.

 

 

 


Mint ismert, szerdán egy 29 éves rendőr, Gamauf János főtörzsőrmester és egy, a főtörzsőrmester által ellenőrzött autóban ülő 21 éves első évfolyamos informatikus főiskolai hallgató, Németh Ádám a helyszínen életét vesztette, amikor egy később Sz. Bálintként említett 33 éves férfi automata fegyveréből golyózáport zúdított rájuk. Összesen 17 golyó repült a tárból - írja a Bors. A támadásban súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett az autó egy másik utasa is, egy 25 éves fiatalember is, akit két lövedék talált el. Őt a veszprémi kórházban szerdán megműtötték.

A főügyészség vezetője azt mondta: a tettes közel 40 méterről tüzelt egy gépkarabélyból, éppen akkor, amikor Gamauf főtörzsőrmester egy igazoltatásra leállított Ford Fiesta gumiabroncsait vizsgálta. A svájci rendszámú Skoda Octaviát órákkal később lakossági bejelentés alapján Felsőörs közelében találták meg a rendőrök. Az autóban több fegyvert és jelentős mennyiségű lőszert találtak. Az autó mellett holttan feküdt Sz. Bálint. Az elsődleges vizsgálatok alapján az autóban lévő fegyverek között lehet a gyilkossághoz használt gépkarabély is.

Sz. Bálint halálát a közvetlen közelről a jobb oldali halántékára leadott lövés okozta. Rajta volt az a csuklya is, amelyet a támadáskor viselt. Az idegenkezűséget a rendőrség kizárta.

(Forrás: Bors, MTV, Napi Ász)

KOMMENTEK:

orvos orvosovics 2010-08-11 11:47:35
Jucus, most, hogy te is megjöttél, veled együtt már kettő és háromnegyed értelmes ember van itt. :P
Jucus 2010-08-10 21:45:28
Miért, mikor "mentél el", doki?Bocs, de ez nagyon lábra jött!
orvos orvosovics 2010-08-10 21:37:02
Akkor két és fél. Megjöttem.
XXX 2010-08-10 17:14:26
Kedves Eszlári Katalin! Itt vagy Te és én és máris van két értelmes ember. :)
eszlári katalin 2010-08-10 15:18:22
Hát ez szép!!!!!Ehhez nem tudok hozzászólni!!!!
Ennyi mocskolódást , ennyi hiábavaló ostobaságot, ami itt van???
Hova lettek az értelmes emberek?????Az empátiáról már szót sem ejtek!!!!
Node 2010-08-10 10:55:47
vukocska,kinek a pap, kinek a papné-nekem , s rajtam kívül még nagyon sokaknak- finoman fogalmazva te nem vagy rokonszenves ( a jelzőidtől és az erőszakosságod elemzésétől, mibenlététől most eltekintenék)!!!

Lacó 2010-08-10 06:59:57
Most vettem a hírt.A roma gyilkosságban részt vett embereket elkapták,és állítólag tényleges életfogytot is kaphatnak.A sünök egy év alatt érték el ezt az eredményt.Érdekes,mert az Olaszliszkai gyilkosságban még mindig vannak bizonytalanságok,4.év után is.Pár tudatlan analfabéta cigány megszopatja a rendőri gárdát és persze ügyészt mindenkit aki a nyomozásban érintettek.Ez hogy lehet?
vukkocska 2010-08-10 00:16:00
Node! A csapatban te vagy a leglükébb.Hivatalosan fogalmazva szellemi fogyatékos,mert eladták a bolsik az ideggyógy-intézetet,ezért vagy szabad lábon. Az nem gond,hogy köcsög vagy és önkéntes bolsi,de az igen,hogy ennyire tudatlan idióta.Sajnállak,hogy ennyire süllyedtél.Miért nem lógatod fel magad te zombi roncs.
Nade 2010-08-09 10:50:22
Nagyon lánglelkű forradalmárnak kell lennie annak ,akinek kilőtték a szemét, csak eddig még nem vette észre és nem jelentkezett...
orvos orvosovics 2010-08-09 10:00:36
Nade, három került nyilvánosságra. A többit meg ki tudja...

Jocó, ahhoz, kb a többi hitelesnek a 98 %-a a híd alá kell menjen lakni, naív vagy.
Én és az MSZP? :)))))))))) Tévedtem, nem naív vagy hanem hülye. Hozzám képest Csurka egy szélsőbalos kommunista disznó.
Nade 2010-08-09 09:28:36
Orvos orvosovics ne terelj! Hány utcai forradalmárnak lőtték ki a szemét a rendőrök?
Jocó 2010-08-09 09:02:07
Node! Most jött ki rajtad a napszúrás? :)))
Node 2010-08-09 05:22:02
Ál-Jocó alias orvos orvosovics:vadvirág- nem Kósát és Szíjjártót akartál mondani?
Jocó 2010-08-08 22:17:08
Orvos orvosovics, még egy dolog!
Most majd egy életre megtanuljátok, (te és a rokonod) hogy ne szavazzatok többet az MSZP-re!
Jocó 2010-08-08 22:12:19
Orvos orvosovics, remélem a bankárok jól megfingatják a rokonodat és még ha bírja is fizetni a megemelt részleteket, összességében legalább kétszer annyit fog majd visszafizetni, mint amennyi jogos lenne!
Nade 2010-08-08 21:31:31
Valaki végre mondja már meg, hány embernek lőtték ki a szemét! Hiteles adatot, hogyha lehet!Orvosovics biztosan tudja, mert állandóan erre hivatkozik!
orvos orvosovics 2010-08-08 20:09:02
Még valamit Jocó: a kardlapozást a szemkilövéssel keverni meglehetősen komoly szellemi hiányosságokat mutat.
orvos orvosovics 2010-08-08 20:06:04
Jocó, nálunk is van a családban devizahiteles. Mit öbb ráadásul svájci frankos. De annyi esze azéárt volt, hogy nem vett fel ezerféle dologra hitelt, és nem vett fel akkorát, hogy egy esetleges árfolyamváltozásnál ne tudja fizetni.
Mert megtanulta annak idején, hogy a hitelre fordítható fedezetnek legalább kétszeresének kell lennie, mint amekkora a törlesztőrészlet.
Csak ehhez némi agy is szükségeltetik, ami a hitelfelvevők többségéből erősen hiányzik. Aki nem tanulta meg a kapitalizmust, az ne akarjon kapitalista módon viselkedni!
XXX 2010-08-08 17:03:50
Ehhez a fórumhoz képest a bolondok háza sehol sincs. : ))))
Táncsics Mihály 2010-08-08 14:46:47
Kedves Kovács Terézia!

Ugye ezt a hülyeséget nem tetszik komolyan gondolni! Nem tetszett az iskolában tanulni: 1848 idusa: KÍVÁNJUK A SAJTÓ SZABADSÁGÁT, A CENZÚRA ELTÖRLÉSÉT!NEM??

Megyek, forgok néhányat a síromban! kezeit csókolom, de abszolút nem tisztelettel: Táncsics Mihály
Édesanya 2010-08-08 13:21:24
Ha igaz amit a média tudat velünk, akkor kizárt, hogy hősi halott legyen. Egy ártatlan fiatalember halt meg az ő zűrös magánélete miatt, s ezért még kitüntetés jár? Egyébként is állandóan a fiatalokat ellenőrzik a rendőrök,pedig az ötvenesek ugyanannyi, v.több szabálytalanságot is elkövetnek. Könnyű a kemény rendőrt játszani a húszévesek előtt!!Pedig nagyon sok rendes fiatal van, mint ahogy ezek is azok voltak!
Kovács Terézia 2010-08-08 13:05:04
Őszintén remélem,hogy a médiatörvény igen kemény lessz!!Tulságosan szabadkezet kapot a média.Amiről részletesen kéne, arról nem írnak,de gyalázkodni tudnak.Hányadékok!!!!!!!!!!!!
Nahát 2010-08-08 11:51:47
Tán tényleg többen voltak a merénylő gyilkosok? (Eredetileg is legalább 4-5 főről írtak)
Joci 2010-08-08 11:11:42
Dokibá!!!

Sajnálom, hogy egyedül maradtál.

Az "agy" mosás megvolt, itt már csak kis robotok maradtak, akik úgy és azt cselekszenek, amit beléjük programoztak.

Sok kis barom.

Fel sem fogják, hogy mi történt velük.
Jocó 2010-08-08 07:40:42
Orvos orvosovics, miről zagyválsz???Beszélgettél már az elmúlt 2-3 hónapban devizahitelesekkel, hogy ők kinek adnak oda mindenüket és főleg, hogy miért?
Jocó 2010-08-08 07:27:59
Bizony, bizony a Horty-korszak rendfenntartói ha kellett kardlapozták is a tüntetőket rendesen!
valaki 2010-08-08 05:24:02
Orvosorvosovics! Bíztam benne, hogy talán mégsem..., de rá kell(ett) jönnöm arra, hogy te tényleg hülye vagy.
orvos orvosovics 2010-08-07 19:33:18
gondolkodó, szerintem egy kicsit még azért olvasgass a Horthy-éráról, ha az akkori rendőri-csendőri működést tisztán szeretnéd látni! Mert nagyjából nulla az arról való tudásod.
De ha neked az jobb, ami most van, akkor csak add oda mindenedet a cigányoknak, a posztkommunistáknak, a bipsi libsiknek önként!
Utána meg majd sajnáltathatod magadat.
gondolkodo 2010-08-07 16:20:29
orvosorvocsovis,jó lenne ha körül néznél a világban, máshol keményebbek a rendörök a tünteökkel szemben,Horthy rendszerben meg lovas rendörök mentek a tüntetök közé és még hallottak is voltak ,ha te vagy valakid rendör lenne és a "békés"tüntetök bazalt kövel,molotov koktélal dobáltak volnaakkor mi lenne ?mit tudsz Te csak mocskolodni ,gyülölködni,ezért utálják a magyarokat mindenhol mert nincs egymás iránti tisztelet csak keresztül gázolni mindenkin mert Én vagyok a valaki, sehol nincs ennyi irigy ember mint az országban
valaki 2010-08-07 15:01:38
Köcsög vagy orvos orvosovics, egy "menőnek" kikiáltott faszkalap!!! Egy szélsőjobbos, bigott, idióta faszkalap!!! Ennyi (vagy). Na szeva.
orvos orvosovics 2010-08-07 14:22:12
Itt vagyok sündör.
Magyarázd már el nekünk, amatőröknek, hogy két nap alatt a nagyon profi magyar süncsapat hogyhogy nem tudja még azt em megmondani, hogy Kalasnyikov vagy STGW 90-essel lövöldözött a svájci-magyar csóka?
Netán a technikuson nem ismerik a kalibermérés módszereit, avagy még sose láttak lőszerhüvelyt?

Ugye ez nem számít rugdosásnak?

Ja igen, egyetértek, legyen hősi halott. És legyen hősi halott az a sün is, aki vastagon benne volt az olajszőkítésben az apjával és az öccsével együtt, ahol is az öcs a papát beásta valami dögkútba.
Mert, bár a sünt szolgálat közben megölték, és bár nyakig gengszter volt, de azért legyen hős ő is.
Meg legyenek hősök azok a sünök is, akik azonosító nélkül, szórakozásból lövöldözték ki emberek szemét 2006-ban, de szolgálat közben esetleg egy magát meggondolatlanul védelmező civil a nagy menekülési vágya közben esetleg bokán rúgott.

Na tudod mit sün, menjetek ti a jó...
... na oda. De mind egy szálig.
egy sűn 2010-08-07 07:22:37
Panni, ne reménykedj, nem fogjuk elmondani a teljes igazat. Egy ilyen kis hülye pinának, amilyen te is vagy, miért kellene mindent tudnia?
Panni 2010-08-07 06:18:20
Az utolsó bekezdés is kamu szagú: "Sz. Bálint (a feltételezett gyilkos) halálát a közvetlen közelről a jobb oldali halántékára leadott lövés okozta. Rajta volt az a csuklya is"...
Öngyilkos lesz valaki csukjával a fején? Nem veszi le, amikor már egyedül van és úgy sem láthatja senki???

Az pedig főleg felháborító és szégyen, hogy a rendőrt homoszexuálisnak állítják be! A családja biztos ettől is szenved... Olyan rendes családja van a meghalt fiatal rendőrnek. Szüleivel és fiú testvérével szépen éltek és most mindennek vége.

Hányok ettől a mocskos médiától!!!!
Teri 2010-08-06 21:58:24
Ez a rendőr szolgálat teljesítés közben vesztette életét hogy tehetnek különbséget közöttük??????????????????????????A sajtó miért gyalázza légből kapot információkkal a halott rendőrt!!Nem szélenlik el magukat!A bocsánatkérés a minimum!!!!!!!!!!!!!!!!
gondolkodo 2010-08-06 21:02:09
szép estét!semmi közük nem volt egymáshoz, rendörség ellen volt a támadás,miért kell mindjárt elhinni mindent amit a média ir?megygalázni egy fiatal embert aki munkáját végezte, ha nem ő van ott akkor más lett volna az áldozat,ugy hogy ellehet kussolni holmi vádakkal, mert ez magyar mentalitás a mocskolodás ,
gondolkodo 2010-08-06 21:02:03
szép estét!semmi közük nem volt egymáshoz, rendörség ellen volt a támadás,miért kell mindjárt elhinni mindent amit a média ir?megygalázni egy fiatal embert aki munkáját végezte, ha nem ő van ott akkor más lett volna az áldozat,ugy hogy ellehet kussolni holmi vádakkal, mert ez magyar mentalitás a mocskolodás ,
buboska 2010-08-06 17:14:54
nagyon sajnálom a családokat is akik itt
maradtak és el kell viselniük a történteket :( Igazat adok elixirnek valoban nagy terhet jelenthet a fiunak:(
és zigota magyarázata is reálisnal tünik.
öszinte részvétem a hozzátartozoknak!
freya 2010-08-06 16:10:27
zigótának igaza van
zigóta 2010-08-06 14:11:33
Nem feltétlenül kell járjon egy rendőrnek hősi halottá nyilvánítás ha magánéleti okokból ölték meg, mert ez esetben nem függ össze a rendőri mivolta a megölésével.
Nem az számít, hogy szolgálat közben halt-e meg, hanem hogy összefügg-e vele.
Gizus 2010-08-06 14:02:24
Csodálkozom, de nagyon örülök, hogy mindenki egy véleményen van, a nemi identitásának semmi köze a munkájához, és ugyanúgy megilleti a hősi halott elismerés, mert szolgálatteljesítés közben halt meg. A rendőrség nem mérlegelhet olyan szempont alapján, hogy a hálószobában férfi, vagy nő volt-e a partnere! Remélem nem is fog!
tityi 2010-08-06 14:01:56
Senki sem tudja ,mit hoz a holnap ! Részvétem a családoknak !
Jocó 2010-08-06 12:22:50
A híradásokból arról értesültünk, hogy a tragikus körülmények között- SZOLGÁLAT-TELJESÍTÉS KÖZBEN MEGGYILKOLT! rendőr kiváló rendőri munkát végzett míg élt (29!!!)nemi és egyéb identitásától függetlenül! Amiért bért és fizetést kapott- nem túl sokat!- azt kíválóan teljesítette!!!!!
Ez van,ez egy ilyen társadalom: antihumánus, antitoleráns, primitív és műveletlen-tisztelet a kevés kivételnek!Hajrá Magyarország!
Elixír 2010-08-06 11:28:32
Sajnálom azt a fiút, aki az autót vezette, borzalmas lehet azzal a tudattal együtt élni, hogy "Mi lett volna ha...?"
nelly50 2010-08-06 11:08:25
Micsoda hülyék vannak a rendőrségen,szolgalatközben halt meg a rendőr úgy hogy neki is ki jár a hősi halotta nyilvanitás.Szogalaton kivül meg hogy kivel fekszik egy ágyban senkinek semmi köze,lehet az nő vagy férfi.
sündőr 2010-08-06 10:45:43
Orvos, merre vagy? Gyere egy kicsit rugdosódni! :)

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!