Hab ID Regisztráció OpenID

Szalainé távozik a BKV-tól

2009. 07. 27. 13:15
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha
Reméljük több végkielégítést már nem kap..
Távozik a BKV-tól Szalainé Szilágyi Eleonóra, a társaság humánpolitikai igazgatója - közölte a közlekedési cég hétfőn.

Erre a korábbi közös megegyezés módosításával nyílik lehetőség, a megüresedett posztra pályázatot írnak ki. Addig Sziebert György jogi igazgató látja el a humánpolitikai igazgató feladatait - tette hozzá a társaság.

A BKV a közleményben cáfolta azokat az értesüléseket, amelyek szerint Szalainé Szilágyi Eleonóra felajánlotta volna korábban kifizetett végkielégítésének visszafizetését.

A humánpolitikai igazgató ügyében Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes és Kocsis István, a BKV vezérigazgatója is vizsgálatot kezdeményezett.

A Magyar Nemzet a múlt héten számolt be arról, hogy Szalainé Szilágyi Eleonórát a végkielégítés kifizetése után a BKV tovább foglalkoztatta. A lap azt írta: hiába fizettek ki tavaly márciusban - a prémiumokkal együtt - mintegy százmillió forint végkielégítést a személyzeti vezetőnek, ő ma is a társaságnál dolgozhat havi bruttó négymilliós fizetésért.

Székelyné Pásztor Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója múlt csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy Szalainé Szilágyi Eleonóra nem bruttó 4 millió, hanem bruttó 1,2 millió forintot keres, igaz - teljesítmény szerint - 120 százalékos prémiumra is jogosult. A cég a vezető személyiségi jogaira hivatkozva nem kívánta megerősíteni a végkielégítés összegéről szóló információt.

A kommunikációs igazgató korábban elmondta, hogy Szalainé azért maradhatott még másfél évig a cégnél - annak ellenére, hogy végkielégítését megkapta -, mert Balogh Zsolt, az előző, megbízott vezérigazgató erre szabályos megállapodást kötött vele.

KOMMENTEK:

xmztuvte 2010-05-29 09:25:38
5XkGWc bzrwymsriqim, [url=http://duhomzmdgxur.com/]duhomzmdgxur[/url], [link=http://eswmxvzbqzsi.com/]eswmxvzbqzsi[/link], http://gdvgqmpqcgcb.com/
XY 2009-08-13 13:47:10

Adnék én neki 100 milliót meg a nagy brájszt !!! az emberek meg várakoznak félórákat a buszmegállóban és ha véletlenül megérkezik egy csotrogány akkor utazhatnak 300 ft-os jeggyel a retkes koszos hangos buszokon . Inkább fizetnének dolgozókat akik takarítják a buszokat ,hogy emberi módon lehessen közlekedni.!! Vele takaríttatnám a buszokat és adnék neki 250 ft.-os órabért!!:))))
Bakter 2009-08-09 12:32:03
És melyik minisztériumban folytatja tovább áldásos tevékenységét?
adolf 2009-07-29 08:30:38
Ez csak egy az ezer trükkből ahagyan a
vörösök kiszívják a pénz a proli hurcolásra szakosodott államilag fentartott abszolút veszteséges fuvarozó cégből.De már nem sokáig
István 2009-07-28 21:44:40
Hát igen mikor az ország ilyen hatalmas zürben van,egyesek nagyon megérdemlik ezt a hatalmas összeget.Az a baj hogy jó nagy bőr van a pofájukon.meg a másik:havi 3 millió fizetés,hát mivel mérik a munkályát,hogy ennyit ér.Gondolom félnapig kávézik,a 8-órábol utánna megbeszéli az előzőnapi programját,majd készül haza.Nagy munka.Megérdemli!!!!! Ezért tartunk itt ahol most vagyunk.Nembaj,majd a kisember kifizet nekik mindent.Gusztustalan!Remélem egyszer az ilyen szemetet valakik kisöprik egyszer.Mi meg dolgozunk ébérélt.Neki meg hizik az a nagy feje és öntelten megvan magával elégedve és megveregeti a vállát hogy mais jól teljesitettem
tanyasi bunkó 2009-07-28 18:57:21
A BKV-nál a végkielégítést a testsúly alapján számítják ki . : ((
Egyébként nem kell bántani a hölgyet, mert nemes küldetése van, - nagy tömegben képviseli a női nemet ..
Bingó 2009-07-28 16:33:56
Mondja már meg valaki, mit dolgozott ez a tömör gyönyör hogy ennyi pénzt kapott? Vagy kimérték gramm-ra és azután is dőlt a lé? Becsületes emberek, konkrétan nyugdíjasok közben meg éhen halnak, felháborító!

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!