Senki nem tudja, ki szúrta le Cozmát
...egyikük sem vállalja a gyilkosságot.
Öt hónappal a halála után úgy néz ki, hogy Marian Cozma az egyetlen, aki egyértelműen megmondhatná, ki szúrta szíven. A hét gyanúsított hallgat, egyikőjük sem vállalja a gyilkosságot.
A rendőrség nagy erőkkel nyomoz, de 143 nappal a kézilabdás halála után sem tudták lezárni az ügyet. Közel 500 tanút kihallgattak, közülük 170 embert többször is kikérdeztek. 37 esetben rendeltek ki szakértőt és 10 helyszíni meghallgatás történt, a legutóbbi éppen a héten.
A gyanúsítottat közel ötvenszer hallgatták ki. Ez az elmúlt 5 hónap nyomozásának kicsit leegyszerűsített összegzése.

A tragédia egy veszprémi szórakozóhelyen történt február 8-án hajnalban (további részleteket lásd: kapcsolódó cikkeknél).
A gyanúsítottak még arra is másképpen emlékeznek, hogy valójában miért tört ki a verekedés a két csoport között.
Egyikük, Németh Győző azt állítja, külföldi bűnszövetkezet tagjainak hitte az ünneplő sportolókat. Ahogyan jogi képviselője fogalmaz: "Egy csomó nagy termetű ember szláv nyelven kiabálva avatkozott bele a konfliktusba, akkor villant át Németh Győző agyán, hogy valamilyen ukrán maffiózókba keveredtek konfliktusba" - Sztojka Iván azonban nem így emlékszik vissza.
Ügyvédje szerint soha nem említette azt a verziót, miszerint ukrán maffiózóknak vélte volna a sportolókat. Sztojka jogi képviselője azt is hozzátette: védencének semmiféle vezető szerepe nem volt a társaságukban.
A tragédiáról nemrég másfél órás film készült - mindössze három hónap alatt. A producer, Kálomista Gábor személyesen is ismerte Marian Cozmát.
A rendőrség azt ígéri, hogy év végéig lezárja a nyomozást és a bizonyítékokat átadja az ügyészségnek, ahonnan bíróságra kerülhet a Marian Cozma-gyilkosság.
(Forrás: RTL Klub)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
Nem az első eset, hogy a Cosmat megszúrták.Lassan szenttéavatjuk,mert kézilabdázott. Szerintem van vaj a füle mögött, persze azt nem mondom,hogy ezért meg kell ölni.
De ne sináljunk már hőst belőle.
Akit megerőszakoltak 14 évesen arról nem írnak annyit.Pedig ő is ember, mégha nem is kézilabdázott és nem szerb
A cigányok ügyvédjének még a szeme se áll jól. Annyira látszik, hogy hazudik! A nyomozók figyelmébe tudnám még ajánlani a hazugságvizsgálót! Nem is értem, hogy miért nem vetették ezt még be?!
A nagy cigány vajda meg egyedül maradt a kijelentésével, miszerint aki ilyet művel, nincs helye a cigány társadalomban. Hát akkor barátaim, cigány társadalom nem létezik Magyarországon, de az egész világon sem, vagy ha igen az is csak minimális %-ban, hogy ne legyek szűk látókörű, bizonyára vannak nagyon rendes cigány családok is... én nem sokat ismerek.
Mindegyiknek adni egy disznó ölő kést . Azután rájuk parancsolni : - " Csak egy maradhat ! "
...Ahogy a Hegylakó című filmben ...
SZÓLJ HOZZÁ!