Romatámadások: tagadnak a gyanúsítottak
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Bíróság vasárnap azt a négy férfit, akit a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozattal gyanúsítanak. Mind a négy férfi tagadta a bűncselekmények elkövetését, hárman fellebbeztek.
A sorozatgyilkosságok egyik gyanúsítottja a debreceni Replika együttes alapító tagja, valamint egykori dobosa volt. A férfi évek óta nem tagja a zenekarnak, azóta hangtechnikusként dolgozott Debrecenben.
Részletek:
Rohamsisak, golyóálló mellény, kibiztosított gépfegyver és több tucat kommandós. A rendőrök tegnap délelőtt még a tévéstábok autóit is arrébb tessékelték a Pest Megyei Bíróság parkolójából, hogy zavartalanul érkezhessen az a konvoj, amely a romagyilkosságok gyanúsítottjait szállítja. A bíróság épületét hermetikusan lezárták, a környéket még robbanószer-kereső kutyával is átvizsgálták, később a tárgyalótermeket is végigjárták vele.
A romagyilkosságok elkövetésével gyanúsított négy férfi fején kámzsa volt, mindegyikük golyóálló mellényt viselt. A kommandósok egyesével kísérték a tárgyalóterembe őket. A legnagyobb termetű gyanúsítottat négy kommandós vitte be a tárgyalóterembe. A gyanúsítottak másfél óra múlva jöttek ki az épületből - mindegyikük tagadta a vádakat, de a Budakörnyéki Bíróság mind a négy férfit előzetes letartóztatásba helyezte.
Lőrincz Márton, az egyik gyanúsított ügyvédje elmondta: védencét csak a galgagyörki támadással vádolják. „Az előzetes letartóztatás elrendelésének megtételekor a bíróság különböző szempontokat vesz figyelembe. Ennek az egyike a bűnismétlés veszélye, ami az ő esetében nem állapítható meg, tekintve, hogy az ő esetében a gyanúsítás nem sorozatjellegű elkövetésre utal” - mondta az ügyvéd.
A galgagyörki volt egyébként az első támadás még tavaly júniusban: egyik éjjel 3 házra lőttek rá a támadók, 14 lövést adtak le. Az épületekben összesen 18-an voltak, de senkinek sem esett baja.

Zenész volt az egyik gyanúsított
Elhatárolódik a sorozatgyilkosságoktól a debreceni Replika zenekar. Az egyik gyanúsított ugyanis az együttes alapító tagja és egykori dobosa is, de már évek óta nem játszik a zenekarban. A férfi az elmúlt időszakban hangtechnikusként dolgozott Debrecenben.
A zenekar frontembere azt mondja, bár nem ismerték jól egymást, a hír megdöbbentette. „Kifejezetten technikai kapcsolatunk volt. Ami azt jelentette, hogy próbák meg menedzsment. Ezt a két dolgot csinálta ő, tehát rá volt bízva, mivel alapító tag volt. Sikeres ember akart lenni, ahogy mindenki más, és ez volt a mozgatórugója. Olyan mélyre nem jutottunk, hogy pszichológiailag meg tudjuk egymást fejteni” - mondta Csató Péter, a Replika együttes zenekarvezetője.
9 támadás, 6 halálos áldozat
Az eddigi adatok alapján romákra az elmúlt egy évben összesen kilencszer támadtak itthon fegyverrel és Molotov-koktéllal. A támadásoknak összesen hat halálos áldozata van.
2008 novemberében két ember halt meg, amikor Molotov-koktélt dobtak és rálőttek két család házára éjszaka Nagycsécsen. Idén februárban egy ötéves kisfiút és édesapját lőtték agyon Tatárszentgyörgyön, áprilisban pedig késő este saját háza előtt egy autójához tartó, éppen munkába induló férfit Tiszalökön.
Két és fél hete a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kislétán saját otthonukban lőttek rá sörétes fegyverrel egy anyára és kislányára; a 45 éves asszony meghalt.
Az ügyben nyomozó Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a Terrorelhárító Szolgálat embereivel közösen pénteken hajnali negyed hatkor csaptak le a feltételezett gyilkosokra egy debreceni szórakozóhelyen. Négy embert vettek őrizetbe (köztük egy testvérpárt). Ők 28 és 42 év közötti férfiak, mindannyian Hajdú-Bihar megyében élnek, egy részük debreceni.
Mint kiderült, már a következő támadásokat tervezték, ezért csaptak le rájuk.
Bencze József országos rendőrfőkapitány az elfogás után további részleteket nem árult el. Mint mondta, az előzetes letartóztatás után - várhatóan jövő hét elején - tartanak ismét sajtótájékoztatót az ügyben. Annyit elárult, hogy „prioritásként egyértelműen a rasszista indíték látszik, mint motívum”, konkrétumokat azonban csak a kihallgatások és a gyanúsítottak ellenőrzése után lehet mondani.

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
Sajnos milliok (ft)mennek el a bunozok felkutatasara,elfogasara, es hogy ne beszeljunk - MIBE KERULNEK ETETNI OKET A BORTONBE!!
Ezen kell sporolni......kulturalt nepeknel ilyen viselkedes nincs....
SZÓLJ HOZZÁ!