Hab ID Regisztráció OpenID

Raffael szúrta le Marian Cozmát

2009. 02. 10. 09:53
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha
Pénzbehajtó volt és lányokat futtatott Sztojka Iván?
Raffael Sándor volt az, aki szíven szúrta Marian Cozma kézilabdázót - hangzott el a Magyar Televízió esti híradójában.

Eddig három személyt gyanúsít a rendőrség a veszprémi gyilkosság elkövetésével: a sárbogárdi R. Sándort és a budapesti N. Győzőt, akiket Ausztriában vettek őrizetben, jelenleg Grazban tartják őket fogva, várhatóan egy-másfél héten belül Magyarországon lesznek.

Derzsy Péter, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta: Raffael Sándor volt az elkövető, aki a szúrást végrehajtotta.

Az osztályvezető az MTV Kékfény című műsorában úgy nyilatkozott, hogy a halált okozó szúrásról nem, csak a szórakozó helyen belül történtekről van felvétel.

gyilkosok
Sztojka Iván és Raffael Sándor

A nyomozó a korábban közölteket árnyalva arról beszélt: noha azzal számoltak, hogy másfél-két héten belül kiadhatják Ausztriából a két, alig egy napja elfogott gyanúsítottat, "három hét azért minimum el fog telni" a kiadatásig. (Kiadatásukban a grazi igazságügyi szervek járnak el.)

Nemzetközi elfogatóparancs van érvényben a szökésben lévő Sztojka ellen

A veszprémi gyilkosság harmadik gyanúsítottját, Sztojka Iván enyingi lakost még körözik, elfogására külön nyomozócsoport alakult.

Sztojka Iván a Balaton déli partján, illetve Olaszországban védelmi pénzek beszedésével, pénzbehajtással, örömlányok futtatásával foglalkozik - írja a Népszabadság. A lap szerint az illegális pénzszerzésben négy-öt rokon család férfitagjai segítik.

Lakhelyén, Enyingen feszült a helyzet, a romák vérbosszútól tartanak.

Sz. Iván garázdaság és testi sértés miatt korábban már volt büntetve.

Gyurcsány: vékony jégen táncolunk

Az elkövető roma származása miatt még tovább feszíti a társadalmi ítéletek és előítéletek egyre fojtogatóbb hálóját - írta tegnap blogjában a veszprémi gyilkosságról Gyurcsány Ferenc. A kormányfő úgy fogalmazott: nem lehet érzékelni, hogy türelmetlenség, csalódás, rossz érzés, feszültség üti fel a fejét az országban, és a vita arról szól, hogyan tudnak együtt élni romák és nem romák.

A régi módon nem lehet beszélni, mert sokan úgy érzik, az a probléma szőnyeg alá söprése, új módon pedig még nem tudunk beszélni a kérdésről - szögezte le a miniszterelnök, hozzátéve: vékony jégen járunk, amely bármelyik pillanatban beszakadhat alattunk.

gyertya

Draskovics Tibor rendészeti miniszter azt hangsúlyozta: a bűn megítélésében nem lehet szerepe az elkövető származásának. A bűnüldözés kizárólag rendőri feladat.

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetőjének tegnapi nyilatkozata szerint Magyarországon romokban hever a közbiztonság, a kormány cserbenhagyta az országot és a polgárokat.

Debreczeny János, Veszprém fideszes polgármestere egy rendezvényen azt mondta: nem számít, milyen kisebbséghez tartoznak a véres bűn elkövetői, mert a bűnösök is elsősorban magyarok. A résztvevők kifütyülték.

Képtelenség a bosszúhadjárat?

A román sajtó egyhangúlag roma támadásról ír Marian Cozma halála kapcsán. A szerb lapok tudósításaiban az a leginkább figyelemre méltó, miszerint nem tudnak arról, hogy Zarko Sesum apja, Steva Sesum több száz fős, bosszúállásra toborzott csapattal tervez Magyarországra indulni.

A Budapesten tartózkodó szerb külügyminiszter, Vuk Jeremics egyenesen képtelenségnek nevezte a paramilitáris egységekről szóló hírt. A horvát média azt emeli ki, hogy Ivan Pesics sérülése a horvát sportnak is tragédia, a válogatott kapus kerettag volt a nemrég lezajlott horvátországi világbajnokságon.

Előzmények

Szombat éjjel a veszprémi Skorpió bárban szórakozott az MKB-Veszprém kézilabda csapatának több játékosa, amikor szóváltásba keveredtek egy másik társasággal, amelynek tagjai bántalmazták a pultoslányt. A kézilabdások a hölgy segítségére siettek, dulakodás kezdődött, ami az utcán folytatódott. Marian Cozmát szíven szúrták, sérülése olyan súlyos volt, hogy a kórházban meghalt. A csapat másik két külföldi játékosa, Ivan Pesic és Zarko Sesum szintén súlyos sérülést szenvedtek, de azóta mindketten túl vannak az életveszélyen, állapotuk stabilizálódott.

Cozma emlékére ma búcsúztatót tartanak a Veszprém Arénánál, majd hazaszállítják a holttestét, és Bukarestben szombaton temetik el.

KOMMENTEK:

UK 2009-02-19 17:07:16
Hello!

Én csak annyit tudok hozzá szólni, hogy nem a sportolóról és nem a romákról szól az egész, hanem a Kormány felelőtlenségéről, független a származástól az EMBER csak azt csinálja, amit a KORMÁNYFŐ: LOP, CSAL, HAZUDIK !!!

És megint miről beszélünk a faji megkülönböztetésről , ami sajnos benne van a minden napjainkban.

Kérdezem én ? KI is volt a Cozma egy egyszerü sprotoló, akiről soha nem hallottunk semmit idáig...,hogy megölték a romák, akik lehet nem a Pultoslányka miatt ölték meg, hanem az alvilágban folytatott tevékenységük miatt...Akár ez is lehetett, hiszen nem ismertük annyira de nyugodjon békében!!!


Egy ember 2009-02-18 17:58:13
En csak most hallottam az esetrol. Kulfoldon elek 2eve. Emberek, mi a fene folyik otthon? A Roma Magyar konfliktus? Istenem mikor jutunk mar el odaig hogy obijektiven lassauk a dolgokat? A bunos, az bunos! Magyar vagy papua gueneai! Es a torvenynek kell megvedenie a becsuletes embereket a bunozoktol. Persze hibaztathatjuk a kormanyt, de ezzel elismerhetnenk hogy mi magunk vagyunk a felelosek a kormanyunk gazsagai ert! Hiszen mi magunk valasszuk a kormanyainkat. Az persze mas kerdes hogy ha csak 2 partbol valaszthatunk az nem igazan vagy csak latszolag demokratikus. De ki tud kenyszeriteni egy nemzetet? Megmondom en, az aki el tudja hitetni az emberekkel azt, hogy nincs mas lehetoseg csak az amit ok felajanlanak megoldaskent. Mikor lesz fontos vegre az amit mondanak es nem az, hogy ki mondja! "a Cigany az egy szorny amikt el kell pusztitani? Ehhh egy fenet! Ki kell telepiteni? Mit ersz el vele? A megoldas egyszeru: Meg kene vizsgalni a helyzetet minden elfogultsag nelkul, kidolgozni nehany alternativat, es kompromisszumot kotni, amit minden fel betart. (Ha neeem... akkor johet a torveny keze) Ez sztem egy jarhato ut lenne. De a gyilkolaszas, meg verbosszuu meg a "dogolj meg mert cigany vagy" nem vezet sehova sem.
xy 2009-02-17 21:49:37
végig olvastam a kommenteket...Elgondolkodtató! egyetértek azzal,hogy ez nem mehet így tovább,lépni kell.én is kiírtanám az összes,ingyen élő tetvet!szaporodnak mint anyulak,dolgozni egy sem akar.A jogaikat jobban tudják,mint a kötelességeiket!Ez a legnagyobb baj!
kis cigány gyerek 2009-02-17 09:41:09
na tek lla mi a faszom van mond meg hol lakol hogy meg kereselek mert ki viszlek ausztráliába és ot foglak futatni te köcsög paraszt éjenek a cigányok cigányok le a magyarokal a gecibe velük ja és akinek baja van velünk ki nyalhasa
Tek Ila 2009-02-17 00:09:12
SZAKI! ez nem rossz ötlet,csak az a baj,hogy amikor a rendőrökkel állnak szemben akkor nincs akkora arcuk! ők csak civilekkel és csoportosan bátrak és vagányok általában.
ERIK ! én nem gondolom ,hogy itt bárki is bárkinek nyalná a seggét!!!!!!! miért is tenné????
TORTA ! az jó lenne, ha valós életfogytigot kapnának csak az a baj h 10-20 év múlva elengedik a rohadék gyilkosokat!!!!! vissza kéne állítani a halálbüntetést és ilyen teljesen egyértelmű esetekben alkalmazni és lehetőleg 2 hónapnál ne legyen hosszabb a nyomozás és a bírói végzés
közt eltelt idő és mehet a bitóra!!!!!! (ja és ez bőrszíntől függetlenűl kijárna az arra érdemesnek)
szaki 2009-02-16 20:43:40
A büdös ork sztolykának nagyobb befolyása van,azért nem ő szúrt hanem a másik!:):)Szegény gyerek 78 kg,és 175cm magas.HÖHÖHÖ!!!Ezt meg el is hiszem?!!
A rendőrök azért félnek mert nem tudják még ők sem mikor van jogos fegyverhasználat és mikor nem.Szerintem mindig annak kéne lennie.Ha csak gyorsan veszi elő a kezét a zsebéből máris agyonlőni...
torta 2009-02-16 18:41:50
Mindegy milyen nemzetiségű követte el,bár az tény hogy mostanában nagyon elharapódzott a cigány bűnözés,és az is tény hogy velük mindig is több baj volt.Lényeg az,hogy aki ezt tette,élete végéig sorvadjon börtönben!!!!!!!!De még jobb lenne ha vissza hoznák a halálbüntetést...
Erik 16 2009-02-16 15:58:15
összevissza irkáltok itt mindent sőt az egyik jobban nyalja a másiknak a seggét.....Tény az hogy megöltek megint egy embert ártatlanul!!!!mint amikor a tanárt a 2 gyermeke szeme előtt!
valaki aki.. 2009-02-16 14:23:58
Mért fél? Egyszerű. Akit nem tudnak lefizetni, azt leszúrják.. tudod, nekik ez a természetes..Persze csak egészen véletlen, mert éppen van náluk kés. Reggelizésnél maguknál felejtették..
lindus92 2009-02-16 13:31:47
azt nem tudom, a rendőrség miért fél tőlük ennyire?
valaki aki.. 2009-02-16 12:29:18
bianka: .
"véletlen volt .mert bisztos nem azért őltek mert gyilkos vér fojik bennük hanem mert egy hirtelen őszecsapásvolt,legalábis a hirek szerint.a sportolok megakarták védeni a pultost.a cigányokmeg nemhagyták magukat márcsak azértsem mert ez tejesen normális náluk hirtelenek és ha ugygondolják valamiben igazukvan az ugyis marad pont voltnáluk sajnos kés és használták de tuti nagyon bánják!!"

Érdekes! Nálam soha nincs véletlen kés, és soha nem jutna eszembe bárkit leszúrni, csak mert nekem "teljesen normális hirtelen" vitákat se kezdeményezni, sem ily módon lerendezni. "Biztos nagyon bánják" El tudom képzelni mennyire! Ha kicsit is bánnák az ilyen cselekményeket, talán nemlenne annyira "természetes" viselkedés mód.
ScUHARÁNÉ: Riviéra. Na igen! Nézzük csak meg szegény cigányvajdák mire jutottak az unios pénzekből. Akárhogy is nézem, a fajtársaik szemét lopják ki nap mint nap, hogy fényűző életet éljenek. Szégyen ez a becsületesen dolgoni akaró igen csak csekély számú romának. Egy falunyi cigány, családostól, egész életében nem keresne annyit, mint amit a saját vajdáik lopnak el előlük. Ez kinek a szégyene?
szaki:" Ha ez a sportoló kötekedős volt,hát akkor ráfázott.Ha nem akkor rossz időben volt rossz helyen." Kedves szaki. Kívánom neked, hogy a te életed is ilyen véletleneken múljon csak. Igazad van.. honnan veszik a bátorságot hogy az alvilági éjszakába szórakozni merészeljenek? Sőt mi több, meg merjenek védeni valakit! Valóban büntetést érdemelt.

herceg:
"csángo te ne szolj bele senkinek az életébe ha nem akarod hogy ki csináljanak mert az ijenek azt csinálják de jol is teszik na ugy hogy fejezd be te paraszt jolvan mert meg köcsögölnekk " Gondolom ez is teljesen természetes, elfogadott ügyintézési mód. Ha valaki olyat mer mondani ami nektek nemtetszik, meg kell fenyegetni. Kultúráltság helyett érv, és kommunikációs eszköz a kés. Valóban "meggyőző"..

Ez is megtörtént: Sógorom le akarta cserélni a kosiját, talált is rá megfelelőnek látszó autót. Megíródott az adásvételi szerződés, egyben megígérték neki, hogy le is vizsgáztatják neki a kocsit. Persze az pénzbe kerül, meg az is amit javítani kell. Gyors számolás után erre a célra elvettek tőle 60.000 FT-ot, azán visszavitték a kocsit, hogy vizsgáztassák. Igen ám, de mire nyélbe ütötték az üzletet, megérkezett egy sereg cigány, másik kocsival, és azt is vitték, amit cserélni akart. Egyszerűsítve: vitték a régi kocsiját, az újat (vizsgáztatni) meg a pénzét. Amikor szóvá tette, hogy ez nem lesz jó így, Azt mondták neki, ha bárhol ezt megemlítené, vagy feljelentené őket, karóba húzzák. A "kíséret" tagjai, akik később érkeztek, elég meggyőzőek voltak ahhoz, hogy ne is merjen szólni senkinek. Azóta nappal is bezárkózik, mert fél. Se kocsi, se pénz. Epersze a cigányoknál ez is természetes, gondolom. Nem is értem, mért útálják őket ennyire ?...
Tek Ila 2009-02-15 22:30:00
SZÜKSÉGES !!!!! nektek kéne kitelepűlni vazze ,nem nekem! én ,ha megyek akkor a civilizációba ,de nektek az nem való mert nem tudjátok mi az,hogy tisztelet a másik emberrel szemben,nem tudjátok,hogy azért kell iskolába járatni a kis cigókat,hogy okosodjanak és nem azért,hogy aki veszkődik velük félhülyére verjétek!!!!nem beszélve arról,hogy azért vertek agyon 1 embert,mert fellökött egy hülyegyereket!!!!!én még magyarok tekintetében nem hallottam még hasonlót sem!!!!nem tudjátok mi az,hogy magántulajdon,nem tudjátok mi az a parketta(nem tüzelőanyag)és lehetne még sorolni!!!!!! de azt tudjátok,hogy mi az a "cociális segéj" bkv jegy vagy bérlet helyett a bicskát mutatjátok v az öklötöket.AKINEK NEM INGE NE VEGYE MAGÁRA!!!!!!!!!!!!!!!!szóóóóóval hagyjuk ibolykát!!!!!!!!!!!pucoljatok el innen,mert itt mindenki csak bánt benneteket és persze igazságtalanul!!!!!!!!úúúúúgyhogy sértődjetek jól meg és huss GO !!!!!!!!!!!!!
Anonymous 2009-02-15 21:16:45
Kedves Holman! Lehet, hogy csak te nem hallottál róla, Tehát elárulom neked, hogy ez a csávó-ezek a te szavaid-egy világhírü kézilabdás. Nem tudom te miért irkálsz ide, ha még azt sem tudod, hogy ki az illető. Buta vagy, mint a sötét éjszaka!
cini 2009-02-15 21:04:26

Nem értem az egészet. Először mindenhol azt trombitálták, hogy Sztojka Iván volt aki szúrt, ma meg már a Raffaelt kiáltják ki bűnösnek. Miért nem lehet megvárni amíg kiadják őket, és utána véleményt mondani? A rendőrség most sem áll a helyzet magaslatán!
Szükséges 2009-02-15 21:03:14
Tek Ila Sajnos rossz hírem van,neked -egyedül kénne, élned egy lakatlan szigeten és, csak magadat szerethetnéd.Az ilyen szűk látókörü emberek egy helyben toporognak,és csodálkoznak hogy,már lerágott csont amit újra és,újra skandálsz!!Ezt tanultad vagy veled születet tehetség!? Tittokban arra gondolsz jó lenne neked is elutazni melegeb helyre semi sansz örülsz ha,a boltba mehetsz vásárolni! Ez nam véletlen itt csak ennyit lehet már,a te fizudat a cigók állapitják meeeg!Félpénz jáár mindenkinek és ,AKINNEK NEM TETSZIK EL LEHET MENNI TÖBBEKKÖZT LEHETSZ AKÁR AZ ELSŐ MÁR NEM KELL VÍZUM DE ,AZÉRT ANGOLT NE FELEJTSD EL,MERT CIGÓZÁSSAL NEM FOGSZ SOKRA MENNI.ÜDV..
Szükség 2009-02-15 20:10:07
Téves sajnos sokan beülttek a hintába! Amikor úgy gondolja kedves uram,hogy a cigányokat az ön pénzéből patronálja.Hiszi vagy-sem nem jut abból mert sossem kapta meg,csak a felét.. -tehát nem Tb-re gondolok nem is, adóra.Ezek csak még kellenek.. az elvégzet munka nincs arányban a fizetéssel ezt, melyik cigó bünbanda írányítja!Hol laknak nem putriban az, biztos a nevüksem kolompár és Kanalas! Szerintem sossem éltek sgélyből csak a bűndi cigááányok.Na meg mi a szerencsétlen népek.A fizetésünk is csak segély túlélő program.A bünössök gyilkossok irány a böri! De milesz a kizsákmányolókkal akiknek van,bőven hitelekből akkár de a mi számlánkra az tutti.Ami természetes áremelés,munkanélküliség még nagyob szegénység!SAJNOS EZ A NAGY PROBLÉMA NEM A CIGÁNY KÉRDÉS!AZ MAJD ESZIK ZSÍROS KENYERET VAGY ELMEGY KUBIKOLNI ÖT TOJÁSÉRT MEG EGY,SZELET KENYÉRÉÉ!!A NÉPEK IS HASONÓ CIPŐBEN JÁRNAK CSAK HIVATALOSSAN DE EBBEN AZ ÉVBEN CIGÁNYMÓDRA FOGÉLNI ITT MINDENKI!!!
Szükség 2009-02-15 20:10:06
Téves sajnos sokan beülttek a hintába! Amikor úgy gondolja kedves uram,hogy a cigányokat az ön pénzéből patronálja.Hiszi vagy-sem nem jut abból mert sossem kapta meg,csak a felét.. -tehát nem Tb-re gondolok nem is, adóra.Ezek csak még kellenek.. az elvégzet munka nincs arányban a fizetéssel ezt, melyik cigó bünbanda írányítja!Hol laknak nem putriban az, biztos a nevüksem kolompár és Kanalas! Szerintem sossem éltek sgélyből csak a bűndi cigááányok.Na meg mi a szerencsétlen népek.A fizetésünk is csak segély túlélő program.A bünössök gyilkossok irány a böri! De milesz a kizsákmányolókkal akiknek van,bőven hitelekből akkár de a mi számlánkra az tutti.Ami természetes áremelés,munkanélküliség még nagyob szegénység!SAJNOS EZ A NAGY PROBLÉMA NEM A CIGÁNY KÉRDÉS!AZ MAJD ESZIK ZSÍROS KENYERET VAGY ELMEGY KUBIKOLNI ÖT TOJÁSÉRT MEG EGY,SZELET KENYÉRÉÉ!!A NÉPEK IS HASONÓ CIPŐBEN JÁRNAK CSAK HIVATALOSSAN DE EBBEN AZ ÉVBEN CIGÁNYMÓDRA FOGÉLNI ITT MINDENKI!!!
Szükséges 2009-02-15 19:28:05
A társadalom tönkrement! Az ország vagyona középületek ,mennő államicégek eladása fillérekért magááán embereknek jó idöpontban felvilágosítás mikor kell venni,de nem akárkiknek! Nevezzük benfentesnek ! A hab a tortácska tetején aki a tippet adja állami pénzből vissza vásárolja a százszorosáért.Így pl szegény Palotás 90 millióból csak 900százmilliót tudot csinálni.Jó üzleteket kötnek még, ma is!EZ NEM CSALÁÁS nálunk nem !!A jó büdős cigányok bezzeg még, mindig élnek! Hétszáz éve itt vannak magyar igazolványuk van.Nekik nem probléma félpénzért dolgozni a boltba minden cigány csak lopni megy, nem vásárolni.
ScUHARÁNÉ 2009-02-15 18:35:36
Sajnos általában a nagy problémákról így,szépen lehet terelni a figyelmet! Óriás segélyek a cigányoknak nem ,inkáb kegyelem kenyér.Jól jött a politikának milliárdokkat hozott nekik na,meg jutott abból szépen soksok természetessen ,nem cigány embernek! Prémiumnak többet kapnak mint,más kb négy éves keresette.Hatalmas közigagatás keeell, bizony jó tisztviselői fizetés.Ja negyvenévessen nyugdijba menni jó pénzért! Ezt cigányook csinálják saját zsírjában sűl az ország! akik csináltták nem börtönben vannak, RÍVÉRÁN és azzon gondolkodik mibe fektesse nem kevés pénzét.
... 2009-02-15 18:27:49
Kedves bianka, te ki tanúbizonyságot tettél alacsony intelligencia hányadosodról, azt javaslom, hogy előbb tanulj meg helyesen írni és csak utána okoskodj.
"szerintem ez egy véletlen volt"
Igen a tények azt mutatják, hogy véletlen a kezükbe került egy kés, senki se tudja hogyan és pont Cozma felé vitte a kezük.(?!)Legjobb az lett volna ha csöndben maradsz. Ezt úgy hívják szándékos emberölés. Ha nem haragszol meg nem fogom meg sajnálni "szegény" cigányokat, akik "véletlenül" megöltek egy embert. (NEM AZ ELSŐ ESET!) Ezen se ártana elgondolkodni. Közben Magyarországon el lehet hinteni, hogy milyen rasszista állatok vagyunk. Ezek a férgek meg megússzák, "jaj hát nem gondoltam volna, hogy meghal:OO" Szánalmas. Ha meg netalán egy cigányt taposnak el, akkor rögtön rasszista, több év börtön büntetés, hiába gondolta úgy, hogy véletlen volt és ő nem akarta megölni, csak labdázni akart a fejével. :(
"a saját gyereküket erőszakolyákmeg egy cigány ilyet soha nemtene!!"
Valóban nem tenne mert a cigányoknál természetes dolog, hogy az apád a bátyád. :D Oda nem kell erőszak, hogy csalódon belül szaporodjanak.:\
Atex te meg elég nagy balfasz lehetsz ha ezt tényleg így gondolod. Elég szégyen, hogy ilyen megalázóan beszélsz egy halottról. Ráadásul remek sportoló volt. Lefogadom fele annyit nem érsz mint neki egy lábnyoma. Arról nem beszélve, ha külföldön vagy akár szülőhazáján belül meggyilkoltak volna egy magyar ÉLSPORTOLÓT akkor ugyanekkora felhajtás lenne. Ráadásul jogosan. Sajnálatos, hogy a szerbek által toborzott erők csak kamu hír volt. Ideje lenne már egy kis tisztogatásnak. Ez így nem mehet tovább.

Nyugodj békében Cozma.
Anonymous 2009-02-15 16:13:11
Kedvs Érthetetlen!
Kérdezted:
"miért nem lépett a rendőrség mikor még csak védelmi pénzt szedtek és nem adóztak és20-40 millás kocsikkal járnak és még sok ilyen banda van ott is megvárjuk míg gyilkolnak?"

megválaszolom Neked:
Mert ha a rendőr hozzájuk merne nyúlni, akkor rasszista fajgyűlölő mocsoknak kiáltja ki a jól képzett magyar társadalom és kib@sszák az állásából!

Kíváncsi lennék, ha a balhé előtt a veszprémi szórakozóhelyen megjelent volna 10 rendőr és leverik a raffaeléket a betonba és kirugdossák őket onnan, most mi lenne...1. Marian Cozma élne, 2. te is és mindenki itt szakértené, hogy fúj milyen rohadt mocsok fajgyűlölő rendőrségünk van...nem érzed ebben a témában a felelősséged te is és a sok túlokos magyar polgár, aki mindig jobban tudja mit kellene tenni, mint a rendőrség? Ha nem érzed akkor rosszul teszed...
Tek Ila 2009-02-15 14:51:45
ÉRTHETETLEN! igazad van csak az a baj h ez 1 pusztába kiálltott szó ! a cigányok tönkreteszik a társadalmunkat a kínaiak meg tönkre teszik(tették) a(gazdaságunkat)leginkabb a "könnyű ipar"-ban fejtik ki áldásos tevékenységüket !!!!amit én még nagyon érdekesnek találok az az,h az a rengeteg puccos kínai étterem mi a francból nyereséges(márh fenntudják tartani) ,ha mindegyik kong az ürességtől(no vendég)szal 1 szó mint 100 ez a KORMÁNY hibája!!!!! a cigányokat bikacsökkel kell tanítani(vagy kitelepíteni) a kínaikat meg haza kéne küldeni a yangce partjára!!!!!!
Érthetetlen 2009-02-15 12:16:59
GYÁSZ ÉS SZOMORÚSÁG KÖLTÖZÖTT MINDEN MAGYAR SZÍVÉBE!!!
Kérdések:miért nem lépett a rendőrség mikor még csak védelmi pénzt szedtek és nem adóztak és20-40 millás kocsikkal járnak és még sok ilyen banda van ott is megvárjuk míg gyilkolnak?
A kínaiak is hasonló 40 millás terepjárókkal járnak az adózott jövedelmükből?
Ezeket a dolgokat csírájában kell megfogni.
A becsületes emberek egy élet munkájával sem tudnak annyit keresni, mint ezek az írni olvasni alig tudó kigyúrt kopaszok.
Kérem a hatóságokat hogy ezen a szálon a bűnözők felét meglehet fogi mielőtt nagyobb a baj!!!!!!!!!!
Ökördi 2009-02-15 09:05:20
Ugyi herceg te is cigó vagy?
40 Tonna 2009-02-14 12:07:31
A cigány az cigány marad nézetek rájuk a zsidok hejet Öket kellet volna gázkamarába csukni!!!
Tek Ila 2009-02-13 17:57:55
Jelentkezési lap romáknak kivándorláshoz
Tudnivalók: A jelentkezési lapot elegendő nyomtatott nagybetűkkel kitölteni, - amennyiben ez sikerül.
Ahol megjelölés szükséges, tegye aláírását [ ] a négyzetbe. Fénykép nem szükséges, mind egyforma.

Neve:

[_] Lakatos
[_] Kolompár
[_] Bangó
[_] Rézműves
[_] Orsós
[_] Drótos

Anyja neve:

[_] Lakatos
[_] Kolompár
[_] Bangó
[_] Rézműves
[_] Orsós
[_] Drótos

Apja neve, ha ismert:

[_] Lakatos
[_] Kolompár
[_] Bangó
[_] Rézműves
[_] Orsós
[_] Drótos

Jelenlegi tartózkodási helye:

[_] előzetes letartóztatás
[_] jogerős szabadságvesztés
[_] szökésben
[_] jogcím nélküli lakáshasználó

Születési hely:

[_] putri
[_] nyócker
[_] állatkert, majomház
[_] Szabolcs
[_] Borsod

Életkorából a börtönben töltött évek aránya:

[_] 25%
[_] 50%
[_] 75%
[_] ott született
Tek Ila 2009-02-13 17:20:46
bianka ! te sztem kezeltesd magad vagy lépjél be az apácákhoz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! te nem vagy tisztában azzal miket beszélsz!!!!!!!!!!!!! nem akarod rögtön szentté avatni őket?????????? tudod mit ???? menjél velük te is és nyalogasd a sebeiket!!!!!!!!!
KaszaOne 2009-02-13 15:55:21
Látom 1-2 rétinéger védi magát, meg a szupet humánus cigányságról beszél. Igen a cigány nem ássa el a gyerekét, csak megrugdossa az anyja hasában hogy 3x-os családit kapjon a nyomorék gyerekére. ma a börtönlakók 80%-a cigány, és tized annyian vannak mint mi Magyarok, egyszerű matek 50-böl 40 elítélt cigány ezt 10-el szorozzuk, és kijön az arány miszerint népességre vetítve 500-ból 490 bűncselekményt követnének el ha azonos lenne a létszám. Erről ennyit
Tanítónéni 2009-02-13 15:37:11
Kedves Bianka és Herceg!
Ne üssétek bele az orrotokat a felnőttek dolgaiba!
A helyesírásaitok alapján legfeljebb 11 évesek lehettek.
Ebben a korban igazán nem "illik" fenyegetőzni, káromkodni. Vagy a családotokban ez a jó nevelés?
Atex 2009-02-13 15:09:47
Eddig senki vagy alig ismerték a Cozmát.
Erre megöli 2vagy 3 cigány aztán mindenki királyt csinál Comábol.
De ha magyar ölte volna meg? mi lett volna? Semmi.Ha romániába halt volna meg 1 magyar ember, leszarták volna. Ennyi.
Mi van veled magyar ember?
bianka 2009-02-13 14:04:16
tek la egyáltalán nincs igazad mert enyi erővel mindenkit elkelene küldeni a lakatlan szigetre .minden fajnál előfordul hogy ől.ugy egy orosz kinai cigány .de a leg jelemzőbb a magyarok!!őkroluk tőbet hallani ilyeneket meg a saját gyereküket erőszakolyákmeg egy cigány ilyet soha nemtene!!jo abba igazadvan hogy mért őltékmeg nemkellett volna!!de ez egy hirtelen ősszecsapásnál sajnos benne van .nemhiszem hogy ők ezt tudták hogy ha szurnak akkor annak ezlesz a vége hissz ki akarjak az életét bőrtőnbe tőlteni? senki!!
bianka 2009-02-13 13:54:48
szerintem ez egy véletlen volt .mert bisztos nem azért őltek mert gyilkos vér fojik bennük hanem mert egy hirtelen őszecsapásvolt,legalábis a hirek szerint.a sportolok megakarták védeni a pultost.a cigányokmeg nemhagyták magukat márcsak azértsem mert ez tejesen normális náluk hirtelenek és ha ugygondolják valamiben igazukvan az ugyis marad pont voltnáluk sajnos kés és használták de tuti nagyon bánják!!
bianka 2009-02-13 13:54:47
szerintem ez egy véletlen volt .mert bisztos nem azért őltek mert gyilkos vér fojik bennük hanem mert egy hirtelen őszecsapásvolt,legalábis a hirek szerint.a sportolok megakarták védeni a pultost.a cigányokmeg nemhagyták magukat márcsak azértsem mert ez tejesen normális náluk hirtelenek és ha ugygondolják valamiben igazukvan az ugyis marad pont voltnáluk sajnos kés és használták de tuti nagyon bánják!!
Tek Ila 2009-02-13 13:51:16
a legnagyobb baj az,h a kormány is folyamatosan nyalja a cigányok hátsóját !!!!!!! nekik sokkal több joguk van mindenben mint 1 magyarnak !!!! és érdekes lenne csinálni 1 olyan felmérést amiben azt vizsgálják,h börtöneinkben(amikben ezeknek a köcsök magyaroknak a kenyeret eszitek többségben)milyen az arány cigányok és magyarok tekintetében !!!! azt írja valamelyikötök ,h minek kötözködött?????de,ha így is van akkor ez már feljogosít bárkit is h megölje v félholtra verjen valakit????ez szép gondolat!!!!! ha én tudnék a cigány kérdésben dönteni akkor a világ összes cigányát(akik nem képesek az együtt élésre) összeterelném és kitelepíteném 1 óceáni lakatlan szigetre és akkor ott bebizonyíthatnák egymásnak milyen fasza gyerekek!!!kb 10 év elteltével már meg isoldodna ez a kérdés,mert szép csenben kinyírnák egymást a világ nagy megkönnyebbülésére!!!!:))))de sajnos nem én döntök ííígy ez a probléma 1 ideig még megmarad, meg persze addig amíg ilyen kesztyűs kézzel bánik velük a társadalom !!!vagy próbáljatok normális módon EGYÜTT élni v TAKARODJATOK innen ahol csak üldöznek benneteket!!!!! és nem kell félni h visszatartanak bárkit is!!!!
szaki 2009-02-13 11:24:03
Gyurcsány egy idióta!!!!Eddig is volt cigányozás ezután is lesz!Ki ő ,hogy megmondja ki mit beszélhet?Tönkre tette az országot,megtömte a zsebét,egy év múlva mehet a picsába.Meg egyébként sincs törvénybe iktatva,hogy nem lehet a cigány szót használni.De ha lenne,akkor sem lenne semmi értelme,mert itt ebben szar országban minden szerződés,törvény annyit ér amennyit betartanak belőle.Senki sem törődik vele ha valaki(k)nem tartják be!Többek között ezért is tartunk ott ahol.
fasz fej 2009-02-13 08:36:01
bence anyád nak akartad száni te büdös retvás magyar
fasz fej 2009-02-13 08:36:00
bence anyád nak akartad száni te büdös retvás magyar
bolonyi bence 2009-02-13 05:00:14
Tudod, én neked csak egy kis ipari áramot szánnék mert a kötelet ki kel érdemelni.
fasz fej 2009-02-13 00:04:10
heheheheheh nekem a cigányokal semi bajom jo magyar vagyok de én szeretem a cigányokat sokba igazuk van mert ha magyar ölne akor nem hozák fel nem rakják ujságba tv be na akor miröl beszéltek élyenek a romák sokáig

ja és halotátok gyurcsányt hogy nem szabad cigányozni
roma gyerek 2009-02-13 00:00:36
gyerekek nem ugyan oojanok vagyunk mint a magyarok ugyan ojan vér van benünk mint benük na hát a hercegnekis igaza van mert mi egybe tartunk nem ugy mint tikk
holvan 2009-02-12 20:28:02
ezt a csávót eddig nem sokan ismerték meghalt és királyt csináltak belőle de ez mindig így szokott lenni és lehet, hogy nem volt jó ember még kitudja mi derül ki lehet hogy ö is egy bandához tartozott? ha így van örülök neki had nyírják ki egymást!! ja és mindegy magyar vagy cigány ha öl örökre a börtönben a helye mielőtt még mást is kicsinálna
szaki 2009-02-12 19:53:28
...Ez itt kérem Magyarország!A magyarok mindíg mindent és mindenkit 1kalap alá vesznek.Ezen nem is kell csodálkozni.Ha ez a sportoló kötekedős volt,hát akkor ráfázott.Ha nem akkor rossz időben volt rossz helyen.No de visszatérve a második mondathoz.Mikor még postásként melóztam és volt -két olyan alkalmazott aki nem szerette a vizet és úgy melózott,akkor egyből azt mondták,hogy a postások és nem azt,hogy az a 2 postás.Görögöknél is azt mondták ,hogy a rendőrök nem pedig azt ,hogy az az 1 rendőr.Lehetne ezt tovább sorolni de minek.Azt akartam ezzel írni,hogy hiába ír ezeken a sorokon rendes cigány,arab,azerbajdzsán:)))akkor is marad az általánosítás.Ez ellen nem hiszem,hogy az én életemben változás történik.Való igaz,hogy vannak világos bőrű elkövetők is(Mór).Az is jó ideig fodrozta a kedélyeket.Ez is elcsitul nemsokára.
amanda2 2009-02-12 17:19:50
tisztelt böbe elolvastam a hozá szolásodat hát tud meg én egy egyedüláló cigány lány vagyok éset én nem szégyelem csak tudod mivel van egy magyar ebben az ügyben aról ti nem beszéltek csak a cigányoklol. de legalább aról a két emberől beszélnétek a többit nem muszáj egy kalap alá venni.hiszen a móri mészárlásban sem vetek részt cigányok csak magyarok...????? ehhez mit szólsz szia
Zavaros 2009-02-12 13:05:15
Tudok Al Capone-ról
... tehát, hagyjuk, hogy beszedjék a védelmi pénzt és akkor csapjunk le, ha kiderül, hogy nem adóztak belőle.
busa emese 2009-02-12 13:04:31
remélem el itélik az ilyen embert
Farkas Klári 2009-02-12 11:19:47
Kedves Zavaros!

Nem vág a témába de emlékezz vissza mivel is buktatták le a Naaagy Al Caponet?
Adócsalással!
Farkas Klári 2009-02-12 11:16:02
Szaki mindent leírtál amit magam akartam volna! szerintem semmi bántó nincs benne. Csak realista. Ennyi!
Kedves herceg!
Érdekes személyiség vagy. Először fennhangon állítod, hogy nem minden roma egyforma, ezt elhiszem , és neked is van sok nemroma barátod.De akkor miért kezdesz el fenyegetőzni? Hisz Ökördi csak viccelt veled. Nem ismered ezt a jelet:)? :)=nevetés. Igazából nemérdekel a származásod felőlem Bantu néger, Kínai, Azerbajdzsán is lehetnél de fényévekig zart mire kiolvasom amit írsz, mert a helyesírásodra az a szó, hogy szörnyű még nagyon kedves!
zavaros 2009-02-12 10:24:28
Mennyi hűhó a nemzetiség körül...

Az feltűnt valakinek, hogy a "baki" miatt egy bűnszervezett került reflektor fénybe?

... és az állami szervek hogyan küzdenek a "maffiák" ellen? -- adóellenőrökkel.
arnold 2009-02-12 09:33:29
hát ez van nem kelet volna kötöszkögyön akor bisztos nem szurták volna le ugyan ezst csinálták vele a hazájába is mijért volt ojan fasz csotány hogy kötösztödöt jo jár de fel vanak lázadva és ha egy magyar szurt volna le egy cigányt akor nem let volna miden hol ez bisztos a kor még aszt is tagaták volna hogy mivolt hagyuk eszt az egésztem már
szaki 2009-02-12 07:53:36
Hercegnek!Mielőtt nekiállna mindenkit életveszélyesen megfenyegetni.

"Magyar ember levele a Cigánynak!
Kedves Cigány !
Levelem azért íródik, mert a köztünk lévő ellentét már-már mérhetetlenné válik. Nem azért írok, hogy ezt tovább fokozzam. Azért írok, hogy értsük egymást végre. A nyílt beszéd szükségszerűen fog olyan mondatokat tartalmazni, melyekre ráfoghatjuk, hogy rasszista. De ne feledjük, te is rasszista vagy (ilyen alapon), ha magyarnak nevezel engem.
Most az egyszer lássuk be, hogy komoly különbségek vannak közöttünk. Most az egyszer tartsuk ezt evidenciában, és ne a szavakon lovagoljunk. Nem szeretlek téged! Miért? Talán mert mások vagyunk? Részben igen. Én törekszem a másságunkat a magam oldaláról kezelni. Segítelek. Milliárdokban mérhető az az összeg, amit havonta a számládra utalok. Te ebből annyit érzékelsz, hogy "rajta vammá a családi a kártyán". Ezért a pénzért nekem keményen meg kell dolgoznom. Hogy ne menjen ez így a végtelenségig, gyermekeidet csekély műveltsége és szellemi képességei ellenére beerőltetem iskolákba, hogy tanulhasson, szakmája legyen, és képessé váljon az önellátásra. Tanárt verni nem épp a hála megfelelő formája...
Óriási különbségek vannak köztünk. Neked az ideálod a mérhetetlen gazdagság. Persze az ehhez vezető tisztességes út megtételére képtelen vagy. Engem pedig ezért irritál, amikor a gazdagság külső jegyeit magadon hordod. Meg vagy rakva arannyal, szép autód, krokodilbőr csizmád van. Palotában élsz. Te ezt úgy hívod, sukár. Én úgy, cifra nyomor. "
lil.. 2009-02-12 01:20:26
Ha magyar - ha cigany! mind1 ik megerdemli ha börtönbe teszik... a ciganyok nem azert ölnek mert jokedvükben, hanem az orszag szegyene mert elnyomjak öket lenezik a romakat.. a magyarok ugyan olyanok mind a ciganyok semmivel nem különbek ..a magyarok veszik ra a ciganyokat ezt csinald meg meg azt .. ha meg lebuknak akkor a roma a bünös.. jo mi!na erröl ennyit
herceg 2009-02-12 00:39:27
na mostmár téleg hagyatok már benünket mert már kezdem uni a cigányozásokat oké fejezétek be
herceg 2009-02-12 00:34:03
igazad van amanda látod ezt jol montad mert igy van
herceg 2009-02-12 00:30:39
csángo te ne szolj bele senkinek az életébe ha nem akarod hogy ki csináljanak mert az ijenek azt csinálják de jol is teszik na ugy hogy fejezd be te paraszt jolvan mert meg köcsögölnekk
Ökördi 2009-02-12 00:10:17
Most herceg mé vagy annyira beszarva? Azé more mer most leszúrnak egyet-kettöt közületek a románok? Húzz a fejedre egy tescos zacsit és senki sem fogja tunni hogy cigány vagy:)
herceg 2009-02-11 23:38:20
de azért mért néztek le mind anyijünkat he asziszitek félünk én cigány vaygok nem tagadom de énekem vanak magyar barátaim de lécives ne vegyetek egybe mert vanak köztünk roszak meg jokis ugy mint nálatokis emberek vagyunk
herceg 2009-02-11 23:32:05
akinek bajavan velünk szoljon de mért vesztek benünket egy kalap alá akik ezt csinálták sajnálom de azért ne vegyetek egy kalap alá benünket jo akikezt csinálták azok meg bünhödnek de azért külömbek vagyunk mink mint tik magyarok
holvan 2009-02-11 21:33:01
3-voltak kettő cigány és egy magyar csak a 3-dik roll senki nem beszél csak a cigányok képe van kirakva!!!köztetek és vannak akik lopnak törnek ÉS ÖLNEK és sajnos köztönk is és nem minden cigány tehet róla hogy a másik mit csinál!
bebe 2009-02-11 20:46:02
Amanda tulsok tévét nézel ők az igasságért harcoltak a romák miért harcolnak?.....Azt fogattam meg az életbe ha egy roma hozzám ér vagy valamielyik családtagomhoz én egyet veszek ki a tömegből de húzom keresztre és nem érdekel hogy utánna 100-an jönnek vagy lecsuknak.... amugy a roma mi lyogon szól be az ártatlannak? milyogon ver áés öl? erre válaszolj...
amanda2 2009-02-11 19:53:45
mindig csak cigányok az elkővetök de nem tudjátok hogy a kozmát mért szúrták meg romániában sajnos itt magyarországon igy járt béke poraira. hisz a szászhalombata-i rém sem cigány volt a cigány nem öli meg gyerekét nem bobja kukában nem ássa el és keresteti rendőrségel.tisztelt böbe nagy erő szeretetel várunk téged a szervekel együtt hisz a cigányok összetartók egy mindenkiért mindenki egyért.
Miről Beszéltek? 2009-02-11 19:24:29
Mezőzomboron Kb3 héttel ezelőtt kiraboltak, megerőszakolták, agyonvertek egy 85éves öregasszonyt.
Érdekes nincs a hírekben. Azért nincs a hírekben mert 3cigány követte el.
A legtöbb cigányok által elkövetett bűncselekményeket nem is hozzák napvilágra. Miről beszéltek???
zuzu 2009-02-11 19:05:18
Sajnos van cigány bűnözés, és ezzel csak azt érik el, hogy utálni fogják a cigányokat! Tényleg. Azt a kérdést miért nem teszi fel valaki, hogy régóta miért utálják a cigányokat? A bőrszíne miatt?A kultúrája miatt? Nem. Amiatt ahogy él. Lop, csal, hazudik, ott vágja át a másikat ahol nem kell, erőszakos, agresszív, stb. Emiatt utáljuk a cigányokat. Van cigány barátom nem is egy, de mindegyik szégyelli magát.Szégyelli, hogy cigánynak született. Pedig a cigány kultúra kitermelt magából intelligens, normális embereket, lásd pl. Bangó Margit!Van sok cigány barátom, aki szintén intelligens, rendes dolgozó ember. Akkor a többinek miért kell ilyen ocsmánynak lenni?
ttt 2009-02-11 18:10:54
Nevetséges!!!
Ez csak azért lett ekkora beszéd téma mert cigány a tettetes??? Nem ez a baj ...Meggyilkoltak valakit..ez a baj!!! Ez nem cigány ügy! szerintem!!!
ja és kit telepítsünk ki??? A cigányokat? Ti mik vagytok? Magyarok? Biztos? Akkor mehetnénk mind és Magyarországon nem meredna senki!!!
Ja és nem fogok senki mellé vagy ellen!! CSAK A TÉNYEKET ÍRTAM LE!!!
ekezet 2009-02-11 16:20:35
A szem a lelek tukre asszem ezzel sok mindent elmondtam.Ezeknek a nezese sunyi alattomos ravasz gonosz,buggyuta....Rossz emberek halalukig kene lecsukni oket....
Manchester United 2009-02-11 16:16:00
Most latom, hogy a kezilabdas egy hosi halott.
egy holgy vedelmeben fellepni rendkivul lovagias tett, tekintve, hogy letszamhatranyban cselekedtek.de ez nem szamitott.
lovagrendet lehetne alapitani.
bebe 2009-02-11 15:35:21
Ez az lázadni kell!!!!De félnek az emberek mitől?Jöttem haza munkából áltam a buszmegállóba jött három kis suttyó cigány és odaszolt hogy mit nézel buzi....Oda áltam mondom mi van kis köcsög asziszed tied a világ elkesztek felém jönni csak nem látták a két haverom oda áltak mellém és egyből befogták mondom ez mi mindent megtehetnek? Kezd elegem lenni emberek csináljunk valamit!
én 2009-02-11 13:47:34
Redves ótvaros cigányok.Az összes égjen.!!Persze h cigánybűnözés van.Magyarok fel! Nyírjuk ki a geciket.ha bűnös ha nem.vagy telepítsük ki őket szibériába!!
bebe 2009-02-11 11:15:58
Miről beszélünk emberek.Ha kiteszem a lábam az utcára vagy elmegyek szórakozni lelőnek leszurnak megvernek mert nem tetszik a pofám a romának?Ez így nem mehet tovább!nekünk is azt kéne csinálni mint a szerbeknek összekéne fogni elverni a kutyákat mitképzelnek magukról a saját országunkba megfélemlítenek minket mi lessz késöbb rabszolgák leszünk?Undorító amit művelnek fúj.....ennyi a véleményem az egészről!
bebe 2009-02-11 11:11:03
Mi
Tomy 2009-02-11 10:39:56
Nemhiába késelték meg a hazájába is!!!
Anonymous 2009-02-11 10:33:00
fasz-nak szolbelle olyan dolgogba a román
Csángó* 2009-02-10 22:25:16
Ahogy a híradásokat követem meg kell mondanom,hogy a legtájékozatlanabb és mellébeszélö híreket a Magyar csatornák közlik(tisztelet a kevés kivétel).Elsö perctöl ahogy a tragédia megtörtént a Román meg Osztrák híradások is tényeket közöltek amit a magyarországi sajtó egy nappal késöbb,,kiherélve,,szotyogtatott és mellébeszélt.Ùraim..ideje lenne szétnézni és egy kevés becsületet tanúlni mondjuk a Román,Szerb,Osztrák stb más Európai híradó csatornáktól,ahol a cigányt a nevén nevezik és nem hazudnak reggel,délbe és este!!!Sajnos hogy most már csak hazudozásba maradt Magyarország az élen az Eu-ba na meg a cigánybönözésbe,ami természetesen NINCS!Vagy mégis???Mikor meri valaki kimondani a valóságot hogy közbiztonság,igazságszolgáltatás(lásd a Móri esetet)vagyis minden emberi és demokratikus érték elveszett,cenzúrázva van,meghazudttólva egy ország kevés becsületes polgárait.
Az elmúlt 2-3 év CIGÁNYBÜNÖZÉSÉNEK Europába NINCS PÁRJA!!Ez tény és szomorú.Meddig beszélni még mellé??Hol lenni Magyar becsület??MIért hazudni reggel,délbe,este??
Csángó* 2009-02-10 22:04:34
Sajnos amikor a Tv-ben elöször láttam a hiradásokat és az egyik ,,kormánykutya,,elemzö ugy akarta beállítani ,hogy a Cozma volt a hibás már akkor kinyílt a bicska a zsebembe.Sajnos a valóság az hogy sok magasrangú politikus,és közméltósági személy össze van kavarodva az alvilág üzleteivel,a prostitució,emberkereskedelem és egyéb;;éjjszakai mesterségekkel.Az alvilág,a maffia és a cigány klánok pénzelik a rendörséget és a politikát,a baj az hogy elfelejtik a bunkó politikusok hoyg ebböl a sportból nem lehet kiszállni.Nézzenek szét az éjjszakai életbe és azonnal fogják tudni,hogy sok úriember-annak ellenere hogy soha becsületes munkát nem végzett mégis hogy tud magának megengedni bizonyos életvitelt.A választ talán az APEH-nyílvántartásából is ki lehetne keresni.Bármelyik városba meg lehet találni a zsinor rángatókat akik gyilkosságból,védelmipénzekböl,prostitúcióból,fegyver és kábítószer kereskedelemböl élnek.Ezek nyílt titkok és a hivatalnokok is szépen eléldegélnek az így behajtott mellék-keresetekböl.Szégyen és gyalázat,egy országnak,egy nemzetnek,ez olyan mélypontra süllyesztette Magyarországot hogy a civilizáció lassan nem is látszik!ÈBREDÈS!!!!!
dddd 2009-02-10 14:01:39
Nekem cigány , szerb egy kutya! Lehet kövezni!
gipsz jakab 2009-02-10 12:31:02
Na ná, mégis mit gondol a hülye bulvármédia, hogy majd egy külügyminiszter azt mondja, hogy igen, már jönnek a csetnik csapatok? Agyhalál. Úgy és akkor jönnek át azok, amikor és ahogyan akarnak, ráadásul a vérbosszú nem azonnali, hanem hetek, hónapok, évek múlva is sor kerülhet rá. Majd eltűnik néhány enyigi cigány, néhány véletlen balesetet szenvednek, néhányan leesnek a létráról (véletlenül pont a létra alatti csákányba), néhány helyen picit vastagabb lesz a vasbeton alap stb. A szerbek kreatívabb és vérmesebbek, mint a cigányok. S ráadásul ott a soklétszámú cigánycsalád, bármely leszármazottat elérhet az igazságszolgáltatás ... :D
Susocki János 2009-02-10 10:58:00
ez szomorú !!!! sajnos ide jutott a világ hogy 26 évesen így kell valakinek meghalnia és ilyen emberek miatt csak rá kell pillantani a képekre ! és ilyen emberek nevezik magukat elnyomott kisebbségnek ! mélyen fel vagyok háborodva a történtek miatt ! NYUGODJ BÉKÉBEN COZMA !!!!!

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!