"Pontosan tudjuk, ki szúrta le Cozmát!"
Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója azt mondja, bizonyítékokat tud felmutatni arra vonatkozóan, hogy ki ölte meg az MKB Veszprém játékosát.
A rendőrség bizonyítani tudja, hogy az öttagú csoportból ki szúrta meg Marian Cozmát, és ki volt a másik két ember, aki segített neki - közölte Derzsy Péter alezredes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója a megyei napilappal.
"Pontosan tudjuk, hogy ki szúrta meg Cozmát, valamint Pesicset" - mondta a bűnügyi igazgató, hozzátéve, hogy információjuk van a február 8-i gyilkosság minden egyes másodpercéről.
Derzsy Péter azt is elmondta a Veszprém megyei Naplónak, hogy az 5 gyanúsítottból a fenti eseményekben, ahol a halálos szúrás érte a román sportolót, már csak hárman vettek részt. Erre a három emberre egyértelmű bizonyítékunk van; ők azok, akik Marian Cozmát bántalmazták, amikor a halálos szúrást elszenvedte - nyilatkozta a nyomozás vezetője.

Az előzetes letartóztatásban lévő 7 gyanúsított közül 5-nek három hónappal meghosszabbította a fogva tartását a veszprémi bíróság - tájékoztatta Váradi Piroska, a főkapitányság szóvivője csütörtökön délután az MTI-t.
A szóvivő közölte: arról az 5 személyről van szó - R. Sándorról, N. Győzőről, Sz. Ivánról és társaikról - akiket az ügyben emberölés bűntettének elkövetésével gyanúsítanak.
A bűnügynek eddig 9 gyanúsítottja van, közülük 7-en vannak előzetes letartóztatásban.
Marian Cozmát február 8-án hajnalban gyilkolták meg az egyik veszprémi lokál előtt. A segítségére siető sporttársai - Zarko Sesum szerb és Ivan Pesic horvát válogatott kézilabdázó, az MKB Veszprém játékosai - életveszélyes sérüléseket szenvedtek, megműtötték őket és hosszú időn keresztül kórházi kezelésre szorultak.

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
volt, mi volt, akkor a bűnösök miért
nem rohadnak már tényleges életfogytal
valamelyik jó kis kemény fegyházban?
(A börtön túl enyhe lenne nekik!)
De aztan ki ne engedjetek egyet is !!!
SZÓLJ HOZZÁ!