Patikarablók gázolták halálra az amerikai filmest
Egy patika elleni rablótámadás indirekt áldozata lett New Yorkban Karen Schmeer amerikai filmes, aki vágóként működött közre több díjnyertes dokumentumfilm elkészítésében.
A 39 éves nő bevásárlószatyrokkal a kezében éppen át akart kelni a Broadway utcán, amikor a rendőrök elől menekülő rablók elgázolták. Schmeer nekicsapódott egy másik autónak, majd két gépkocsi közé szorult és életét vesztette.

Karen Schmeer főleg Errol Morris rendezővel dolgozott együtt, így a Robert McNamara egykori védelmi miniszterről szóló Oscar-díjas Fog of War dokumentumfilmen. Schmeer személyesen is elnyerte a Sundance fesztivál díját a Sergio című filmmel, amely a 2003-ban Bagdadban merényletben meggyilkolt Sergio Vieria de Mellóról, az ENSZ emberi jogi főbiztosáról szólt.
(Forrás: MTI)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!