Obama az Egyesült Államok elnöke
Az Egyesült Államok kedden a 47 éves Barack Hussein Obamát választotta következő elnökének - Chicago örömmámorban úszott.
A kenyai fekete apától és amerikai fehér anyától származó illinoisi demokrata szenátor az első színesbőrű elnöke lesz az Egyesült Államoknak, megválasztása éppen ezért történelmi jelentőségű.

Az Egyesült Államok 44. elnöke 2009. január 20-án teszi le hivatali esküjét, és egy-két háborút vívó, valamint a 30-as évek óta legsúlyosabb gazdasági válságát átélő ország irányítását veheti át George Walker Bush elnöktől.
Barack Obama hihetetlen pályát futott be a Fehér Ház kapujáig. Az amerikai sajtó kedvencéről egy éve még kevesen gondolták volna, hogy legyőzi Hillary Clintont a demokraták elnökjelöltségéért folyó küzdelemben.
Obama - akit szülei válása után elsősorban nagyszülei neveltek Hawaii szigetén, és akinek nagymamája éppen a választás előtt hunyt el rákban - az amerikai álom megtestesítőjévé vált.

A New York-i Columbia Egyetem elvégzése után Chicago főleg feketék lakta szegénynegyedében dolgozott. Jogi diplomáját a Harvard Egyetemen szerezte, ahol ő lett a jogi szaklap első fekete bőrű szerkesztője.
A kitűnő eredménnyel megszerzett diploma után alkotmányjogot tanított, és politikai pályafutását is elkezdte Illinois állam törvényhozásában.
Az országos politikai életbe 4 éve, a demokraták elnökjelölő gyűlésen elmondott nagyhatású, változást sürgető beszédével robbant be. Abban az évben szenátornak választották, és már ekkor sokan az első színes bőrű elnököt látták benne. Azt azonban mégis kevesen hitték, hogy már idén ő lesz a demokraták jelöltje.
Felesége Michelle szintén jogász, két lányuk van.

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
1., Iszlam fundamentalistak tanitattak a teljes tandijat Ok fizettek ( $200.000)
2. 20 even keresztul nem vette eszre hogy a papja amerikagyulolo
3., Nagy szamu nemkivanoatos terrorostahoz barati szalak fuzik.
5., Minden munkakerulonek nagy segelyeket igert
6., Szocialista reformok bevezeteset igeri a szegnyeknek ( 40 % az amerikai lakozzagnak)
Folytassam?
Örülök neki, hogy Ő lett Amerika elnöke. Sok szerencsét kívánok a pályafutásához!
SZÓLJ HOZZÁ!