Hab ID Regisztráció OpenID

Megtalálták a másik diák holttestét is!

2010. 07. 09. 19:30
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha

P. Szabolcs holttestét is kiemelték a Delaware folyóból

Az amerikai hatóságok hivatalosan értesítették Magyarország New York-i konzulátusát, hogy megtalálták a másik magyar áldozat tetemét is - közölte a magyar külügyi tárca szóvivői irodája az MTI-vel.

A szerdai philadelphiai hajóbaleset egyik magyar áldozatának, S. Dórának holttestét egy horgász vette észre helyi idő szerint péntek kora hajnalban, a másik diák, P. Szabolcs víz felszínén úszó élettelen testét pedig 10 óra előtt látták meg tévés stábok ugyancsak annak a helynek a közelében, ahol a városnéző vízibusz elsüllyedt az uszállyal való ütközése során.

 

 

 

 

 

Todd Gatlin, a parti őrség kapitányának közlése szerint a két eltűnt fiatal utáni több mint 20 órás keresést csütörtök este leállították, mert úgy ítélték meg, már nincs remény arra, hogy túlélték a balesetet. A folyó fenekére, 15 méter mélyre süllyedt kétéltű jármű kiemelését megkezdték, a művelet 6-8 órát vehet igénybe. Egy 25 tonnás úszó daruval emelik a felszínre a balesetben összeroncsolódott 8 tonnás járművet, búvárok fémkábeleket helyeznek a jármű alá.

Kitűzték a fekete zászlókat Mosonmagyaróváron

Mosonmagyaróváron a két eltűnt helyi fiatal holtteste megtalálásának hírére kitűzték a fekete zászlót péntek délután az önkormányzat és egykori iskolájuk épületére. Hansági Károly, a Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója az MTI-vel azt közölte: szombat este 8 órakor csendes gyertyagyújtással emlékeznek meg a két fiatalról az intézmény előtt.

(Forrás: MTI, MTV)

KOMMENTEK:

Maci laci 2010-07-12 09:14:59
Őszinte részvétem az családoknak. Ezt nagyon nehezen lehet elfogadni,nincs rosszabb annál, amikor a gyermek előbb meghal mint a szülő.

Sok erőt kívánok nekik.
Dani 2010-07-12 07:38:10
Erre nincs kifejezés! Okolni sem lehet senkit, egyedül a Sors kegyetlensége. A szülők és testvérek nem tudom hogyan élik túl ezt a katasztrófát. Borzalom! Őszintén sajnálom, és részvétem!
Györgyi 2010-07-11 14:53:19
Borzasztó érzés!
ILDIKO 2010-07-10 17:47:02
AZ EMBER SZÍVE MEGSZAKAD!

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!