Hab ID Regisztráció OpenID

Lehet, hogy éppen Dórát mentve halt meg Szabolcs

2010. 07. 12. 11:00
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha

Amerikát is megrázta a magyar fiatalok tragikus balesete

Már ezen a héten hazatérnek a philadelphiai vízibusz-tragédia túlélői. A két magyar áldozatról a helyszínen és itthon is megemlékeztek. A mosonmagyaróvári gimnázium előtt hatalmas tömeg gyászolta szombaton az elhunytakat, akárcsak Amerikában, ahol százak rótták le kegyeletüket Dóra és Szabi fotója előtt.

Bocsánatot kért a magyar cserediákoktól Philadelphia polgármestere, Michael Nutter a hétvégi megemlékezésen, amiért társaik, S. Dóra és P. Szabolcs önhibájukon kívül a Delaware folyóba fúltak a július 7-i tragikus vízi balesetben. Magyar fiatalok, amerikai házigazdáik, valamint több tucatnyi gyászoló gyűlt össze a folyó partján, hogy virágokkal, koszorúkkal, imádságokkal emlékezzenek meg a két mosonmagyaróvári fiatalról.

Eredetileg még két hétig maradt volna az Egyesült Államokban a múlt héten balesetet szenvedett magyar diákcsoport, de a lelki trauma miatt előbb hazajönnek - írja a Bors.

"A gyerekek már indulnának haza, és ezen a héten jönnek is, de azt még nem tudjuk, hogy pontosan mikor. Viszonylag jól vannak, de borzasztó nehéz most nekik" - mondta Sz. Judit édesapja.

 

 

gyaszolok

 


A New York-i főkonzulátus segítséget ad a hazajutáshoz. "Segítünk megszervezni az utat és abban is, hogy kapjanak repülőjegyet. A konzul folyamatos kapcsolatban van velük" - nyilatkozta Pataki Eszter, a Külügyminisztérium szóvivője. "Amint eldönti a csoport, hogy mikor kíván hazajönni, segítünk olyan gépet keresni, amelyre együtt is felférnek" - tette hozzá.

"Egyelőre még nem tudjuk, hogy mikor és hogyan hozhatjuk haza a holttesteket" - tudatták a Külügyminisztériumnál. Az már biztos, hogy hazaszállításukat a biztosítás fedezi. Mindössze két gyermeknek lehet szüksége a philadelphiai polgármester segítségére - az ő biztosításuk ugyanis ilyen vis major esetekre nem terjedt ki -, aki felajánlotta, hogy fedezi a hazautazásukat. A Blikk beszámolója szerint négy gyermek úti okmánya veszett a vízbe, de útlevelüket már pótolta a konzul.

 

 

gyaszolok

 


A barátok és rokonok már türelmetlenül várják a túlélőket, de a 16 éves S. Dóra és a 20 éves P. Szabolcs sajnos nem lehet közöttük. Rájuk emlékeztek szombaton este a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium előtt.

"Egy véletlen baleset kettétörte a két fiatal életét" - szólt megrendülten dr. Hansági Károly igazgató a síri csöndben gyülekező több száz gyászolóhoz, akik mécsesekkel, virágokkal tisztelegtek az áldozatok fényképe előtt. Dóra és Szabolcs szülei nem mentek el a megemlékezésre.

A Delaware folyó partján is rájuk emlékeztek: életben maradt társaikon kívül több tucat ismeretlen ment gyertyát gyűjtani. Egyikük, a New Jersey politikai életében tevékenykedő Jay Robert Lassiter így írt a Bors munkatársának: "Ez a tragédia mélyen megérintette Philadelphia és a környék lakosságát. Habár nem ismertük Dórát és Szabolcsot, sok ezren imádkoztak a lelkükért szerda óta. Szeretném, ha a családjuk tudná: osztozunk a fájdalmukban, szeretettel és együttérzéssel gondolunk rájuk."

 

 

utkozes


utkozes

 


Az amerikai megemlékezésen jelen volt a csereprogramot szervező holland keresztény szervezet, az Atlantic Bridge igazgatója is. "Mi történhetett Szabolccsal, ezzel az életerős, jól úszó fiatalemberrel? Vajon megpróbálta megmenteni a mellette ülő Dórát a halál torkából?" - töprengett John Oostdyk. A Blikk írása szerint nagyon is elképzelhető, hogy így történt, mert Szabolcs holtteste az elsüllyedt hajó alá szorult, míg Dóra maradványait sok száz méterrel lejjebb találták meg a folyóban. Feltételezhetően Szabolcs még ki tudta segíteni társát a roncsból, de ő maga már nem tudott kikászálódni onnan, és sajnos Dóra sem tudott már a felszínre úszni. Az orvosszakértő szerint mindketten megfulladtak, tehát nem az ütközésben sérültek meg.

Mint arról beszámoltunk, a vízibusz nem sokkal indulása után motorhiba miatt lerobbant és segítségre várakozott a Delaware folyón, amikor az arra közlekedő uszály nekiütközött és maga alá gyűrte. A 37 utasból 35-en megmenekültek. Az amerikai szakértők jelenleg a kiemelt kacsahajót vizsgálják. A jármű kapitánya a vizsgálóbizottságnak elmondta: az indulás előtti 20 perces biztonsági ellenőrzés mindent rendben talált.

(Forrás: Blikk, Bors)

KOMMENTEK:

xookgijv 2010-09-11 05:15:10
ic8sm8 fhgcvxwdctjw, [url=http://pnsaubofemez.com/]pnsaubofemez[/url], [link=http://ljteljsqkgyk.com/]ljteljsqkgyk[/link], http://pcaujujppvne.com/
Petra 2010-08-07 20:56:27
Öszinte Részvétem, az 1szerüen bórszasztó, szegény szülök vajon hogy lehet az feldolgozní?
nb 2010-07-12 20:51:41
Őszinte részvétem a családjuknak,és nagyon sok erőt kívánok nekik ebben a nehéz időben.
tityi 2010-07-12 18:22:12
Mély együtt érzés a családoknak!
Titi 2010-07-12 13:51:12
Mélyen sajnálom a szülőket és a gyermekeket egyaránt. Mint édesanya átérzem fájdalmukat. Szeretnénk a gyermekeinket minden jóval elhalmozni, világot lássanak.És soha többé nem látjuk Őket egy gondatlanságból elkövetett vizibaleset miatt..Hogy tudják ezt feldolgozni??? Őszinte részvétem
Magusz 2010-07-12 12:08:29
Szegény gyerekek! Őszintén együttérzek a szüleikkel!

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!