Felmentették a fényevőt, kényszergyógykezelés vár rá
...élettársa elvetélt, majd meghalt, alig kétéves gyermeke pedig életveszélyes állapotra fogyott.
Első fokon felmentette a Fővárosi Bíróság a "fényevőt" a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletének vádja alól és elrendelte a kényszergyógykezelését.
A médiában "fényevőként" elhíresült több diplomás, volt életmód-tanácsadó - aki korábban egyetemen is tanított - esete páratlan a magyar kriminalisztika történetében.
A 38 éves férfit - aki téveszmétől vezérelve, egy sajátos, vallási alapokon nyugvó világnézetet kialakítva családjával együtt éhezett - azzal vádolják, hogy majdnem halálra éheztette a nem egészen 2 éves kislányát és nem tett semmit azért, hogy állapotos élettársa ne haljon meg közös koplalásuk miatt.
Amikor 2007. május 18-án a rendőrség megjelent a "fényevő" óbudai lakásában, a fiatalasszony már halott volt, a kisgyermek és maga a vádlott is életveszélyes állapotba került.

Az orvosszakértői vélemény szerint a "fényevő" tudathasadásos elmezavara 2004-es indiai utazása után erősödött fel, feltehetően a hindu Sai Baba ego-elhagyó és önmegtartóztató nézetei hatására.
A "fényevő" azt képzelte, hogy mindhárman különböző szentek reinkarnációi - gyermekük például Szent Péteré, megvilágosodott fénygyermek, akit védeni kell mindenkitől, a nagyszülőktől és a barátoktól is, akik energiavámpírok lehetnek és elszívhatják az életerőt előle. A védekezés eszközének a tökéletességhez vezető útnak hitte a mértéktelen koplalást is.
Hétfőn, az ítélethirdetés előtt Kamarás Péter, a férfi védője újra hangoztatta, szerinte "nem indokolt és jogilag nem alátámasztott a kényszergyógykezelés", ugyanis a védő úgy látja, védence bár beteg, nem lesz veszélyes a jövőben, és ezért - úgymond - polgári körülmények közötti gyógykezelésére lenne szükség.
A "fényevő" az utolsó szó jogán azt mondta: "Rájöttem, hogy a böjtkúra nem megfelelő módszer a tisztításra, soha többé nem fogok böjtkúrázni, ebből tanultam. A gyermekemet nem akartam megölni és veszélyeztetni sem."
A bírónő az ítélet indoklásakor elmondta: a kisgyermek annyira legyengült volt, amikor megtalálták, hogy a karját sem tudta felemelni, és a kórházi kezelés ellenére még napokig képtelen volt felállni. Beszélt a bírónő azokról a sokkoló felvételekről is, amelyeket az éhező gyermekről készítettek. Végül kiemelte: a szakértők szerint a "fényevő" elmebetegsége miatt nem zárható ki, hogy újabb súlyos bűncselekményt követne el.
Az ítélet nem jogerős, mert a védő fellebbezett a kényszergyógykezelés miatt. A "fényevő" a másodfokú ítélet meghozataláig az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézetben marad.

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!