Ellentmondásos hírek az eltűnt diákokról
Nem lehet tudni, hogy kutatnak-e még az amerikai Delaware folyóban eltűnt két magyar fiatal után - írja honlapján az RTL Klub. A philadelphiai sajtó ugyanis úgy tudja, hogy már leállították a keresést, a magyar külügyminisztérium szerint viszont - bár nagyon kevés az esély - még folyik a kutatás.
Az MTV is úgy értesült: az egyik amerikai hírcsatorna korábbi tudósít ellentétben (miszerint a parti őrség már felfüggesztette a
kutatást) mégis folytatják a keresést a Delaware folyóban
szerdán eltűnt két magyar diák
után. Ahogyan olvashattátok (lásd: kapcsolódó cikkeknél) a főként magyar turistákat szállító kétéltű vízibusz indulása után nem sokkal lerobbant, és miközben segítségre várakozott, nekiment egy uszály az Egyesült
Államokbeli Philadephiában.

A vízibuszon - amit teljesen maga alá gyűrt az ütközés során az uszály - mások mellett a
mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium diákjai és tanárai ültek, 37-en
estek vízbe, egy 16 éves lány és egy 20 éves fiú kivételével mindenkit
sikerült kimenteni.
A New York-i magyar konzul a baleset után azonnal a helyszínre utazott.
Az mindenesetre biztos, hogy a helyszínre indult az a mentőstáb is, ami a New York-i Hudson folyóból emelte ki tavaly az ott kényszerleszállást végrehajtó repülőgépet. A szakértők várhatóan még pénteken felszínre hozzák a szerencsétlenül járt hajót.
Szemtanúk beszámolói: az uszály valósággal átgázolt a vízibuszon
A partról többen látták, ahogy a magyarokat szállító vízibusz összeütközött az uszállyal. A szemtanúk egyike arra emlékezett, hogy nagy csattanás hallatszott, egy másik úgy idézte fel az esetet, hogy az uszály valósággal átgázolt a vízibuszon, darabokra törte azt, és a buszból mentőmellényt viselő emberek ugrottak vízbe.

Az egyik utas, Sandy Cohen elmondta, hogy az egész ügy apró kellemetlenségnek tűnt, amikor a vízibusz motorjából füst tört elő. Visszaemlékezése szerint éppen férjével beszélt telefonon, amikor meghallotta a turistacsoport más tagjainak kiáltozását: "Istenem, egy uszály közelít, és úgy tűnik, nem áll meg!" A nő még meg tudta ragadni az ülése fölé akasztott mentőmellényt, amikor a kétéltű jármű az ütközés után süllyedni kezdett. Gyorsan víz alá került, egy kézzel kapaszkodott a mellénybe, miközben lába összeakadt másokéval. Amikor felmerült a felszínre, látta, hogy egy magyar fiatal a csoportból ugyanabba a mellénybe kapaszkodik, arra kérte, ne engedje el. Néhány perccel később kimentették őket.

Trombitás Zsófia New York-i konzul az MTI-t csütörtökön úgy tájékoztatta, hogy a magyar fiatalokkal utazó tanárok nem kívánnak a sajtónak nyilatkozni.
A szövetségi hatóságok kivizsgálják a baleset körülményeit, ez valószínűleg hónapokig fog tartani. Meghallgatnak minden szemtanút és megvizsgálnak minden fotót és videót, olyanokat is, amelyeket a vízibuszon utazók készíthettek.
Többen hazajönnének
Többen szeretnének idő előtt hazautazni a Philadelphiában hajóbalesetet
szenvedett magyar diákok közül. A mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója a szülőktől tudja,
hogy nem egy fiatal szakítaná meg eredetileg még két hétig tartó kint
tartózkodását, és már kapcsolatba is léptek a biztosítóval. Pontos
számot vagy arányt azonban nem tudott mondani.
(Forrás: RTL Klub, MTV, MTI)





KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!