Hab ID Regisztráció OpenID

Elindult a Mikulásgyár

2008. 12. 15. 09:07
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha
Tavaly 10 ezer dobozt töltöttek meg az adományok
Még meg sem nyitott, de már kapott adományokat a Mikulásgyár. A rászoruló családoknak szánt ajándékokat szombat déltől lehetett leadni, mégis addigra már két teherautó megtelt játékokkal, tartós élelmiszerekkel, tisztítószerekkel.

Tavaly nagyjából 10 kamion kellett a Mikulásgyárban összegyűlt ajándékok elszállításához, és körülbelül 10 ezer család kapott belőle.

Ajándékok még olyanoktól is érkeztek, akik csak véletlenül ismerték meg az akciót.

„Egy 30 fős japán turistacsoport erre járt tavaly. Életükben nem hallottak természetesen a Mikulásgyárról, de amikor megtudták, hogy miről van szó, taxit béreltek, elmentek egy külvárosi bevásárlóközpontba és egy kisteherautónyi ajándékkal tértek vissza” - mondta Suba János, a Mikulásgyár főszervezője.



Az adakozókat december 21-ig várják a fővárosban a Műcsarnok mellett - az összegyűlt felajánlásokat karácsonyig kiosztják, ráadásul nyomon követhető minden doboz sorsa.

A Mikulásgyárban átlátszó sátorlapon keresztül nézhető meg, hogyan csomagolják be az adományt, később pedig a Vöröskereszttől megtudható, hogy melyik városban osztották szét.

Idén karácsonykor mégtöbb rászorulóhoz juthat adomány, ugyanis a Mikulásgyár 16 vidéki plázában, és több postahivatalban is nyitott kirendeltséget, emellett már interneten keresztül is lehet adományozni.

További részletek: www.mikulasgyar.hu

KOMMENTEK:

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!