Csepeli vérfürdő: Blikk-kacsa a szalag?
A BRFK hangsúlyozza: gyilkosságot rögzítő magnófelvételt senkinek sem adták ki, abból részleteket sem közöltek.
Az adatvédelmi ombudsman vizsgálatot indított, mert a Blikk állítólag megszerezte azt a hangfelvételt, amely rögzítette a kettős gyilkosságot. Ha a lap által közzétett szöveg valóban megegyezik az eredetivel, akkor az ombudsman szerint súlyos visszaélés történt.
A Népszabadság informátorai azt állítják, kacsa a Blikk híre.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője cáfolja azt a feltételezést, amely szerint illetéktelen kezekbe kerültek a csepeli kettős gyilkosság során rögzített hangfelvételek. Tafferner Éva a Független Hírügynökségnek és a Népszabadságnak is elmondta: sem magát a hangfelvételt, sem annak egyes részleteit nem adták ki, így azt egyetlen újságíró sem szerezhette meg.
A Blikk keddi számában lehetett részleteket olvasni az állítólagos hangfelvétel utolsó perceiről, amelyet az egyik áldozat rögzített a gyilkosság idején.
A Népszabadság rendőrségi forrásai „merész találgatásnak” minősítették a Blikk hangfelvételén hallhatókat. A lap forrásai szerint „sem a sztori, sem annak a kronológiája nem stimmel”.

A Blikk szerint az igazgató, Takács József és munkatársa, Papp László egy komoly, de közvetlen hangvételű beszélgetésbe kezdett Deme Gáborral az elbocsátásról. Állítólag Deme ígéretet tett, hogy rendezi a hiányt, amit egy egyszerű adminisztrációs hibának titulált. Miután a két gyanúsított megbizonyosodott arról, hogy még nem született feljelentés, Deme felállt és elköszönt: „Jól van, Jóska, köszönöm! Holnap egy kávé mellett folytatjuk az egészet.”
A Blikk szerint ezután ajtócsukódás hallatszik, majd egy perc múlva eldördült az első két lövés. A gondnok valószínűleg ekkor lőtte fejbe Takács Józsefet. A gondnok ezután az életéért könyörgő Pappra ordított: ”Adjad ide gyorsan a lemezt és a számlákat!” Majd 40 másodperc múlva újabb két lövés hallatszik.
Azt, hogy az átadott dolgok esetleg a sikkasztás bizonyítékai voltak-e, egyelőre nem tudni.
Jóri András adatvédelmi biztos kedden közleményt adott ki az esettel kapcsolatban, amelyben értetlenségét és megdöbbenését fejezte ki amiatt, hogy illetéktelen kezekbe került a felvétel.
Az adatvédelmi biztos szerint az újság és a nyomozó hatóság is súlyosan vétett az áldozatok emberi méltósága ellen, ezért vizsgálatot indított, amelynek célja az áldozatok védelme mellett annak tisztázása, miképpen kerülhetett ki a hangfelvétel vagy annak részletei.
A Blikk szerdai cikkében azt írta, megtalálta azt a 17 éves diákot, akiről a gondnok azt állította, ő követte el a kettős gyilkosságot. A fiú a lapnak elmondta, ő volt az első számú gyanúsított, kezéről lőpornyomot vettek a Teve utcai rendőrpalotában. Kihallgatása 8 órán át tartott.
Hajnali 5 órára vált biztossá, hogy a diák nem ölt, nagyjából ekkor került képbe a gondnok, és kiderült: saját kezét lőtte át alibi gyanánt.
A tanárok és a diákok lelki rehabilitációja már megkezdődött és az iskola új vezetőinek megválasztása is folyamatban van.
(Forrás: MTV Híradó)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
Email: atika74@fibermail.hu
Köszönöm.
Köszönöm.
SZÓLJ HOZZÁ!