Brüsszeli vonatszerencsétlenség: külföldiek is lehetnek az áldozatok között
2010. 02. 15. 17:00
Küldés ismerõsnek
Egyelőre 11 holttestet emeltek ki az összeroncsolódott szerelvények közül...
...a vonatbaleset Brüsszeltől nem messze történt a rossz időjárási körülmények miatt.
Egyes források szerint húsznál is többen meghaltak annak következtében, hogy két egymással szembehaladó személyvonat összeütközött hétfőn reggel Brüsszeltől nem messze, Halle előváros egyik pályaudvarának közelében, Buizingennél.
A kora délután közzétett első hivatalos mérleg szerint az ütközés következtében 11 ember halt meg, de mivel a mentés ekkor még folyt, akár 20-nál is magasabb lehet a halálos áldozatok száma.

Az összeütközés nyomán több vagon kisiklott, egyelőre a sebesültek pontos számát sem lehet tudni. A könnyű sérülteket egy közeli sportcsarnokban részesítették orvosi ellátásban, a súlyosabbakat kórházba szállították. Egyelőre nem tudni, vannak-e külföldiek az áldozatok között, a szerencsétlenül járt szerelvények belföldi járatok voltak.
Egyes videofelvételek és fényképek tanúsága szerint egy harmadik szerelvény is érintett volt a rossz látási viszonyok között, sűrű havas esőben bekövetkezett balesetben, amelynek az okát egyelőre nem tisztázták.

Sajtóinformációk szerint az egyik mozdonyvezető nem látta vagy nem vette figyelembe a tilos jelzést. Súlyosan megrongálódott a sínpár fölött húzódó nagyfeszültségű vezeték is. Emiatt szünetel a vasúti közlekedés Brüsszel és a belga fővárostól délnyugatra eső térség között, a Brüsszel-Mons, illetve a Brüsszel-Tournai vonalon. Nem jártak a szerelvények a Brüsszelt Párizzsal összekötő nagy sebességű (TGV) vasúti vonalon sem.
Yves Leterme belga miniszterelnök a katasztrófa miatt lemondta hétfőre tervezett koszovói látogatását. José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke részvéttáviratot intézett a belga kormányhoz.
A vonatszerencsétlenségről további fotókat a képgalériában találsz (jobb sarok, fent)!
(Forrás: MTI)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!