Hab ID Regisztráció OpenID

Bosszúból öldösték a romákat a K. testvérek

2010. 08. 10. 07:00
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) lezárta a nyomozást a romagyilkosságok ügyében

Régi sérelmek megtorlása miatt forralt bosszút a romák elleni támadásokkal gyanúsított K. testvérpár és két társa. Újabb támadásokra készültek; az áldozatokat nem ismerték személyesen. A rendőrség mind a négy őrizetben lévő gyanúsított ellen vádemelést javasol. Ebben szerepel az aljas indíték, mert a motiváció a romákkal szembeni bosszú volt, cél pedig az emberölés. Az áldozatoknak ehhez személyesen (faji hovatartozásukon kívül) nem volt közük, rossz helyen laktak.

Újabb merényletekre készült az a négytagú társaság, akiket a romák ellen elkövetett támadássorozattal gyanúsítanak. A rendőrség lezárta a nyomozást, vádemelést javasol. Az egy évig tartó támadássorozatban hat ember halt meg, és az elkövetés módja egyre kegyetlenebb lett. Kislétán már közvetlen közelről tüzelt K. István.

A négy férfit egy évvel ezelőtt egy debreceni szórakozóhelyen fogták el. A házkutatások során térképvázlatok is előkerültek, amelyek azt mutatják: Erdőkertesen, Hajdúhadházán, Kisvárdán és Turán tervezték a következő támadásokat, ám ezt a rendőrök megakadályozták, amikor 2009. augusztus 21-én hajnalban lecsaptak a banda tagjaira.

A gyanúsítottak a megtámadott embereket nem ismerték, a célpontokat az alapján választották ki, hogy a helyszínt minél biztonságosabban lehessen megközelíteni és elhagyni (lásd: a falu szélén), a támadást pedig minél kisebb kockázattal lehessen véghezvinni.

 

 

 


"A nyomozás során kiderült, hogy egy gyermekkori sérelem és a félelemkeltés motiválta az elkövetőket" - mondta Bócs András alezredes, a Nemzeti Nyomozó Iroda bűnügyi osztályvezetője. K. Árpádot - akit a rendőrség a társaság "agyának", a támadások mozgatórugójának gondol - kiskorában romák támadták meg, és erőszakkal elvették tőle az újonnan kapott rádiós magnóját. A férfi ezt soha nem tudta feldolgozni. Ő hozta létre a halálbrigádot.

A férfi csendes, visszahúzódó életet élt, ezzel szemben öccse, K. István és társuk, P. Zsolt nyíltan vállalta szélsőséges nézeteit. A 90-es években a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség, majd később a Vér és Becsület tagjai lettek.

 

 

 


Az elkövetőket a telefonjuk buktatta le, elfogásuk előtt több napon át figyelte őket a rendőrség. "A gyanúsítottak részleges beismerő vallomást tettek, a helyszínekkel való kapcsolatukat nem tagadták, ám a gyilkos lövéseket egyikük sem vállalta magára" - mondta Csizner Zoltán a Nemzeti Nyomozó Iroda megbízott vezetője.

Az ügyészséghez eljuttatott körülbelül 35 ezer oldalnyi nyomozati anyagból kiderül, hogy Besenyszögön, a fegyverek megszerzésénél K. Árpád és testvére, K. István, valamint harmadik társuk, P. Zsolt is ott volt, ahogy a galgagyörki, piricsei, tarnabodi, nagycsécsi, tatárszentgyörgyi és kislétai támadásnál is. A gyanú szerint a nyíradonyi támadást K. Árpád egyedül követte el, mint ahogy Alsózsolcán is csak ő lőtt.

Az ügy negyedik gyanúsítottja, a korábban hivatásos katonaként dolgozó Cs. István csak a két utolsó, a tiszalöki és a kislétai támadásokban vett részt mint sofőr.

K. Árpádot, K. Istvánt és P. Zsoltot társtettesként előre kitervelten, aljas indokból több emberen elkövetett emberöléssel, csoportos fegyveres rablással, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel gyanúsítják. Cs. Istvánt, aki két helyszínen sofőrként volt jelen, bűnsegédlettel gyanúsítják több emberen elkövetett emberölésben.

Roma támadássorozat számokban


A kilenc, romák elleni támadáson kívül két másik bűncselekménnyel is gyanúsítják a társaságot. A bűncselekmény-sorozat elsőszámú gyanúsítottja, a csapat dominánsa, a 42 éves K. Árpád 2008. június 2-án lépett először akcióba: 259 méter távolságból, egy második emeleti lakás ablakából kétszer is rálőtt a debreceni menekülttábor egyik női lakójára, akinek a lábát találta el. A fegyvereket is súlyos bűncselekmény árán szerezték meg.

A Nemzeti Nyomozóiroda hétfői sajtótájékoztatóján Csizner Zoltán megbízott igazgató hangsúlyozta, hogy a bűncselekmény-sorozat Magyarországon és Európában is rendhagyónak számít, többek közt azért is, mert a sorozatbűnözők általában szexuális vagy anyagi haszonszerzés miatt követik el a bűncselekményeket, ebben az esetben azonban maga az emberölés volt a cél.

A kilenc, romák ellen irányuló bűncselekmény közben 78 lövést adtak le és 11 Molotov-koktélt használtak a támadók. A bűncselekményekben hatan haltak meg, öten pedig súlyosan megsérültek. A halottak és a sérültek között is volt egy-egy gyermek. A gyanúsítottak összesen 55 ember életét veszélyeztették a lövésekkel és a gyúlékony anyaggal töltött palackokkal.

 

 

 


A nyomozók összesen 170 szakértőt vontak be a munkába, 509 tanút hallgattak ki, és több mint 5 millió mobiltelefon adatot szűrtek át egy speciálisan erre a célra fejlesztett program segítségével. Végül a telefonhívások elemzése vezetett eredményre tavaly augusztus 10-én, amikor a szoftver segítségével három készülék és négy SIM-kártya akadt fenn a rostán. (Ezek alapján indult meg a gyanúsítottak keresése, majd 2009. augusztus 21-én lecsaptak rájuk.)

Az elfogáskor 85 rendőr biztosította a környéket és 100 nyomozó volt munkában egyszerre. Nyolc embert állítottak elő, közülük került ki az ügy négy későbbi gyanúsítottja. A nyomozók 1916 bűnjelet foglaltak le, köztük a gyilkosságoknál használt három fegyvert is. Ezek között egy golyós és két sörétes vadászpuska volt. A gyanú szerint a fegyvereket 2008. március 6-án szerezték, egy hivatásos vadásztól rabolták el őket, a vadász családját a hajnali órákban támadták meg.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy sikerült cipő- és autónyomokat rögzíteni, térképvázlatokat találtak, a bűncselekmények előkészítéséhez kapcsolható számítógépen és fényképezőgépen tárolt fotókat foglaltak le, és a három gyilkos fegyveren a gyanúsítottak több tucatnyi DNS-nyomait is sikerült rögzíteni. A nyomozók szerint az adatok egyrészt alátámasztják a bűncselekményeket, másrészt, rámutatnak arra, hogy a gyanúsítottak újabb hasonló bűncselekményekre készültek.

(Forrás: Bors, FH, RTL Klub)

KOMMENTEK:

vili 2011-10-23 01:20:41
haragszol hitlerre? mennyé és ásd ki és utánna szopkoggyad a faszát te nácista köcsög
Anonymous 2010-09-30 15:42:13
Hát ki kéne irtani minden cigányt!Én nem börtönbe zárattam volna cigány gyilkossággal vádolt embereket!Hanem megjutalmaztam volna őket!Csak így tovább!!
pberfy 2010-09-11 13:48:37
3ZhMv5 rttngpscwivx, [url=http://podeuftetgqr.com/]podeuftetgqr[/url], [link=http://krbsazhxghru.com/]krbsazhxghru[/link], http://ggvrovvvlvce.com/
látó 2010-08-15 03:55:52
Gizus,az eszedbe sem jut,hogy azért nem lett kirabolva a kéglid,vagy az enyém,mert az lett volna a következő munkahely? Orvos,Neked pedig azért nincs igazad,mert Hitler akarta,de sok lúd disznót győzött,igy nem fejezhette be munkáját.Kűlönben azért nem fizetek adót,hogy az én pénzemből ne élösködjenek ezek a fejlődésben megállt élőlények.
Gizus 2010-08-13 00:51:37
pontosan tudod,miről beszélek, az egyik áldozat reggel munkába induló (!) férfi volt, akinek bizony volt munkahelye, a másik helyen pedig egy gyerek is áldozatul esett. Erre nincs mentség.
Most azzal indokolták meg a bűntetteiket a kivégzőosztag tagjai, hogy valamelyiktől gyerekkorában elvette egy cigánygyerek a magnóját, hát ez kicsit vicces, akkor nem volt annyi agya, hogy a kiskölyöktől visszavegye, rá 30 évre egyszer csak bevillant neki ,hogy hé magnóm,és puskát ragadott, nos ennél gerinctelenebb sunyiságot, hát ha szerinted ez védhető magatartás, akkor nincs mit mondanom. Hitler meg úgy volt elmebeteg ahogy kell!
orvos orvosovics 2010-08-12 20:47:04
És Afrikába se menj, mert arra mennek egyszer csak sötétbőrűek, túl fehérnek találnak, és akkor is annyi neked! Valahogy mindig a sötét bőrűekkel van a baj, mégis a fehérek (emberek) húzzák a rövidebbet.
Haragszom Hitlerre, félmunkát végzett.
orvos orvosovics 2010-08-12 20:43:19
Gizus, megpróbáltam összevetni a Tesla magnót valamivel, de valahogy nem értem. Erre a részre egy kicsit gyúrj még! A legnagyobb nehézség egy munkába menő cigány életével való összevetés volt. Márcsak azért is, mert Tesla magnót sokat láttam, cigányt munkába menni pedig csak sci-fiben.
Amúgy meg két eset lehet, ha sokat napozol: vagy lelőnek, vagy bőrrákot kapsz. Az utóbbi sokkal rosszabb és fájdalmasabb is.
Gizus 2010-08-12 10:24:51
Ha nem a gyűlölet vezérli az embert: vessük össze a szaros Tesla magnót egy gyerek meg egy munkába!!! menő cigány életével! Azért az nem olyan, mintha megkéselték volna az anyját vagy őt és elveszítette a fejét, és ő is szúrt!
Minden esetben elítélem és félek az erőszaktól, de itt nem olyan amerikai stílusú -filmekből ismert - leszámolás volt, hogy az igazságszolgáltatás kezéből kicsúszott személyeket likvidáltak! Mondom azzal sem értek egyet, de azért az valahol érthető és elég alapos ok-indok. Na de ez ? Mielőtt megesztek és mindenfélét írtok, csak azt kérem, hogy a levelemben írtakkal vitatkozzatok. Nem, még véletlen sem vagyok cigány, egyetemet végeztem, és eléggé belátok a kulisszák mögé is, úgyhogy nincsenek illúzióim a bűnözés mibenlétéről, az elkövetők és a börtönökben levők lakossági arányáról, de mégis, mi lesz ha holnap erre jönnek puskás emberek és túl barnának találnak a teraszon tett napozásom után és azt gondolják, na ne, hát itt is egy, és annyi....
orvos orvosovics 2010-08-11 12:50:14
fekecs, mindenki tudja, hogy nem vagyok orvos.
És igazad van, nem minden cigány bűnöző. De azt hiszem érzékletesen fogalmaztam meg, a börtönöket megtöltő bűnözők 90 %-a cigány. Következésképp genetikai alapú jellemzők következtében feltehetőleg nem kékszeműek. Tehát a szemszínre alapozott visszakérdezésed - finoman fogalmazva - csacsiság.
Tehát maradjunk csak annyiban, hogy ezt az erkölcsi csökevényt, amit cigányságnak nevezünk, az emberiség egyik rákfenéjét igenis drasztikus, következetes, szigorú módszerekkel kell visszaszorítani abba a mocsokba, ahonnan eleve képtelenek kivakarózni, mert igánytelenek, és csak a maguk mocskát (erkölcsit is) terjesztik.

Haragszom Hitlerre. Félmunkát végzett.
fekecs 2010-08-11 11:15:34
Hát orvos orvosovics úr már látom,hogy a nevedet nem a végzetséged után kaptad.
A hozzászólásom meg csak arra utalt,hogy
nem minden cigány gyilkos és rabló!
hoki gyuri 2010-08-10 22:40:57
látom jól elvagytok
jujdeciki 2010-08-10 16:03:11
érdekes a cikk elsö mondata
"Régi sérelmek megtorlása miatt forralt bosszút a romák elleni támadásokkal gyanúsított K. testvérpár és két társa."
szoval vzze megint a cigók kezdték, ez csak büntetés volt
sztem kár hogy félbehagyatták velük. végre kussolnának a rétiniggerek
fecske 2010-08-10 12:56:19
Nem csak Olaszliszka hanem itt van a Kozma gyilkosság már alig vannak letartoztatásba egymás után engedik kiöket holott a helyszinen fejbe kellett volna LŐNI öket mint egy büdös kutyát.
orvos orvosovics 2010-08-10 12:53:13
Véletlenül sem tagadom a cigány-holokausztot. Sőt, amennyire tudom a mádiából, erős igény is van rá.
orvos orvosovics 2010-08-10 12:51:13
fekecs, nem a kékszeműek teszik ki a börtönlakók 80 %-át Magyarországon. Cigányok teszik ki azt a 80 %-ot.
Kékszeműbűnözés nincs. Cigánybűnözés van.
Enénlfogva két több válaszható lehetőség van:
- hülye vagy
- cigány vagy
- analfabéta vagy
- bármely kettő kombinációja a fenti háromból.
fekecs 2010-08-10 12:45:36
Adolf és ahhoz mit szólnál,ha azért akarnának megolni,mert kék a szemed
és pont kékszemu"ek voltak rabolni valahol?
Bundy 2010-08-10 11:27:38
Hát én is egyet kell értsek veletek. CIGÁNY-BŰNÖZÉS MÁRPEDIG VAN ÉS LESZ IS ÉS IGEN IS VOLT IS! És igen is ha ez a dolog ekkora hatósági visszhangot kapott, akkor a naponta elkövetett cigányok által végrehajtott bűncselekményeket is legalább ekkora apparátussal kell nyilvánosságra hozni és felderíteni, csak ha ezt megtennék, akkor az összes csatorna összes hírműsora azzal lenne tele, hogy kolompár ez, lakatos az mit és hogyan követte el, és egyik csatorna híradása sem szólna ugyanarról az esetről! Undorító bagázs! A kormány meg a rendőrök pedig tudatosan kussolnak a dologról, hát pont ez a kivételezés gerjeszti a legjobban a rasszizmust ellenük a köznépben. A kivételes bánásmód és a cigány-bűnözéssel kapcsolatos hallgatás! Fel kellene ébredni végre! A Magyar nem hülye, csak mivel a rendfenntartásban és a saját Magyar kormányában nem bízhat, hát maga veszi kezébe a dolgokat.
adolf 2010-08-10 08:43:16
Egyetértek Lackóval a kancigányok és réti niggerek által a fehér emberek ellen elkövetett gyilkosságokkal nem foglalkozik senki.A büdös tetves cigányok már kiskorukban megtanulják, hogy erőszakos cselekedeteiknek nincsen különösebb következménye ezért úgy gondolják felnőt korukban is minden mehet tovább.Sajnos az AVH-nak nincsen kapacitása a tetvek megfékezésére önfentartónak kell lenniük amit büntetések beszedésével fedeznek.
Lacó 2010-08-10 07:40:23
Piszok hamar elkapták őket.Érdekes. Olaszliszka?...4 éve alig jutottak valami eredményre.Néhány analfabéta cigány szopatta a rendőröket az egész apparátust.És még most is vannak ismeretlen dolgok még nincs teljesen lezárva a dolog.Mekkora balhét csináltak ebből,abból miért nincs országos balhé felvonulás stb amikor védtelen idős öreg asszonyokat erőszakolnak meg,gyilkolnak meg?Ezt a borsodi cigányvajda is elismerte.Na sünök erre válaszoljatok.Mi a fax van itt nálunk Borsod megyében???Az itt lakó végzett rendőröket miért viszik Budapestre?Ide kik jutnak?Néhány tanuló,akik autósokra vadászgatnak stb stb.

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!