Amputálták Erőss Zsolt hegymászó lábát
2010. 01. 11. 10:00
Küldés ismerõsnek
Sérülései miatt amputálni kellett az egyik legismertebb magyar hegymászó jobb lábát térdtől lefelé
Jelenleg Erőss Zsolt állapota kielégítő.
Amputálták a bő egy héttel ezelőtt egy lavinabalesetetben súlyos sérüléseket szenvedett Erőss Zsolt hegymászó jobb lábát térdtől lefelé - közölte a Péterfy Sándor utcai kórház baleseti központjának szakmai igazgatója vasárnap az MTI-vel.
A kiváló sportember állapota jelenleg kielégítő. A tervek szerint egy-két hét múlva elkezdheti a járásgyakorlatokat bal lábán járógipsszel, jobb lábán pedig az ideiglenes protézissel.
A baleseti központ szakmai igazgatójának közleménye szerint műtét közben kiderült: a hegymászó jobb lábán a sérülések olyan súlyosak, hogy nem zárható ki - a műtétsorozat ellenére sem - esetleges szövődmény vagy egy későbbi amputáció lehetősége.

Szombaton ezért Erőss Zsolt - az összes lehetséges előny és hátrány figyelembevételével - a térdmozgás megtartásával járó, igen korai komplex rehabilitációt lehetővé tévő amputációt választotta. Az operációt még aznap elvégezték.
A professzor emlékeztetett arra, Erőss Zsolt lavinabalesete során többszörös súlyos sérülést szenvedett. Az elsődleges ellátás a poprádi kórházban történt, ahol lágyrészsérüléseit megvarrták, alsó végtagjait pedig gipszsínben rögzítették. Állapotának stabilizálása után Magyarországra szállították, és a Péterfy kórház baleseti központjában kedden mindkét alsó végtagi törését megoperálták.

A szakmai igazgató tájékoztatása szerint Erőss Zsolt baloldali bokatörése várhatóan szövődménymentesen gyógyul. A jobboldali nyílt, darabos, alsó harmadi lábszártörését - amelyhez súlyos keringészavarral járó lágyrészsérülés is társult- szintén stabilizálták. A műtét során kiderült, hogy a sérülés súlyossága miatt, a tervezett további műtétsorozat ellenére, jól mozgó és terhelhető végtag nem garantálható.
A magyar hegymászó, aki a Himalája legmagasabb csúcsát is meghódította, január első hétvégéjén a Magas-Tátrában szenvedett balesetet, amikor egy lavina elsodorta őt és két másik társát.

Hajdu Péter, a balesetet szenvedett három magyar hegymászó egyike a tatabányai kórházban az MTI-nek múlt héten azt mondta: a szűk völgyben esélyük sem volt kitérni a lavina elől. A 22 éves fiatalembernek a jobb válla kificamodott és két csigolyája megrepedt, de a szlovák orvosok szerint nem kell műteni.
Hármuk közül Erőss Zsolt járt a legszerencsétlenebbül, lábszár- és bokatörést szenvedett, míg Kamlusz Marcelnek csak zúzódásai vannak, őt már január 3-án hazaengedték a kórházból.
Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció sorozat vezetője - aki Sárváry András közleményét továbbította - az MTI-nek kifejtette: Erőss Zsoltot lelkileg sem kell félteni. Hangsúlyozta: az amputálás melletti döntés Erőss Zsolt további hegymászó-pályafutásának érdekében is történt. "Jó esély van arra, hogy a 2010-es őszi mászószezonban újabb nyolcezressel gazdagítsa a magyar hegymászást" - mondta.
A baleset körülményeiről a kapcsolódó cikkeknél olvashatsz részletesebben!
(Forrás: MTI, FH)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!