Dobrev Klára: Még jobban szeretem a férjem!
2009. 03. 23. 09:57
Küldés ismerõsnek
A kormányfő felesége azt nyilatkozta: férje élete egyik legnehezebb döntését hozta meg, és büszke rá
Megszólalt Klára asszony, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felesége.
Dobrev Klára a Vasárnapi Blikknek a férje távozása kapcsán azt mondta: „Helyes döntést hozott, a lehető legnehezebb döntést, de helyeset! Ha lehet, akkor még jobban szeretem, és nagyon büszke vagyok a férjemre!”
Gyurcsány Ferenc a hétvégén, az MSZP tisztújító kongresszusán jelentette be távozását, mondván „ha én vagyok az akadály, akkor ezt most megszüntetem”. (Részleteket lásd: kapcsolódó cikkeknél.)

Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc, vagyis az elnöki pár közismerten jó házasságban él, elmondásuk szerint mindig számíthatnak egymásra.
Dobrev Klárát eddig már többször támadták családja politikai múltja miatt, de ez egyszer sem vezetett konfliktushoz férj és feleség között. A párnak egyébként két közös gyermeke van, de Gyurcsány Ferencnek egy korábbi házasságából is van két gyermeke.

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
Azt a hölgyet-Dobrev Klárát , aki soha nem bántott téged, mégis gyomorforgató, undorító szöveggel ( 03.23.12.28.) megszólítani - bár tuti, hogy a te hülye írásod nem jut el ( hál'Isten!!!)hozzá- KÖZÖNSÉGES , ALPÁRI ! Tudjuk: Nagy az Isten állatkertje, s te is beletartozol!
Te egyszerű, szánalmas, kártékony, sík hülye vagy . Tanulnod kellene, - az talán segítene rajtad valamit .
Legyen szó akár Hillary Clintonról, akár Dobrev Kláráról.
Már nem emlékszel itt az első gusztustalan és undorító kommentedre 03.23. 12.28-kor?
Mellesleg a megzakkant agyú Hillary Clinton az USA külügyminisztere
Egyáltalán nem taposom az érzelmeket sárba ! A korlátolt, zakkant agyúaknak is lehetnek érzelmeik . Akár még te is jó példa vagy erre ...
Hol van az optimizmus?A jó szó?A segítségnyújtás?Igen is, hogy vannak még jó házasságok!Bár sokan lehetnének büszkék rá!
A gyerekek érdeke nagyon fontos! Hátránnyal indulnak z elvált szülők gyermekei az életben!!
Az ellenségeskedés nem jó tanácsadó!!
Felháborít sok embert -aki még normálisabban gondolkodik, ez a viselkedés amit a politikusok művelnek!!!
Igen is, intelligensebben kellene politizálni!!
Mit tanulnak ebből a fiatalok???
Hillary Clinton is büszke volt a bika férjére, amikor az végül kénytelen volt elismerni, hogy megszoptatta Mónicát .
De szerintem az ilyen büszkeség, csak a megzakkant agyúakra jellemző !
SZÓLJ HOZZÁ!