Berlusconi comeback
Állítása szerint már jól van és jól érzi magát a december közepétől mostanáig támadását kipihenni próbáló olasz kormányfő.
Silvio Berlusconi hétfőn visszatért római rezidenciájára, hogy ismét munkába álljon. A botrányokban gazdag évet zárt olasz kormányfő négy hétig lábadozott, miután december közepén megtámadták.
Ahogyan beszámoltunk róla (lásd: kapcsolódó cikkeknél), a 73 éves miniszterelnököt december 13-án, Milánóban dobta arcon egy zavart elemállapotú férfi a milánói dóm miniatűr, fémből készült változatával, miközben a kormányfő autogramot osztogatott.
Berlusconi sérülései súlyosabbak voltak, mint azt először gondolták: orrcsontja több helyen is megrepedt, két foga pedig kitörött.

A politikus és médiacézár mosolyogva érkezett a Róma központjában lévő rezidenciájára, ahol máris megtette első, rögtönzött nyilatkozatát az odasereglett újságírók számára: "Jól vagyok."
Az AFP francia hírügynökség beszámolója szerint vastag púderréteg takarta arcát, amelyen át mégis látni lehetett egy kisebb sebhelyet a szájánál.
Az olasz kormányfő - nyilatkozata szerint - azonnal megkezdi a munkát egy munkaebéddel, jogi- és adóreformokkal foglalkozva közben. Berlusconi várhatóan megbeszélést fog tartani Georgio Napolinato olasz államfővel is.
Berlusconi a támadás után négy éjszakát töltött egy milánói kórházban, majd az orvosok felszólították, hogy felépülése érdekében hetekig kerülje a nyilvánosságot - így is tett: Milánó közelében lévő házában töltötte az ünnepeket, múlt héten pedig a francia Riviérán látták pihenni.
(Forrás: RTL Klub)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!