Hab ID Regisztráció OpenID

Bekeményít az MSZP

2009. 08. 08. 11:11
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha
Megvan az engedély a BKV-vezér kirúgásához!
A közlekedési társaságnál a napokban robbant a végkielégítési botrány, amikor is nyilvánosságra került, hogy Szalainé Szilágyi Eleonórát (volt humánpolitikai igazgatót) tovább foglalkoztatták, miután kifizették neki 100 millió forintos végkielégítését - már eleve az is kérdéses, hogy miért 100 milliót.

Bosnyák Gyula volt stratégiai igazgatót egy év munkaviszony után küldték el, majd - a Magyar Nemzet értesülései szerint - 40 millió forintos végkielégítést fizettek neki.

A HVG információi szerint Kocsis István az MVM-től (Magyar Villamos Művek) 80 millió forintos végkielégítéssel távozott. A BKV pénteken azt közölte az MTI-vel: Kocsis István lemondott végkielégítéséről, amikor távozott a MVM-től, csupán a felmentési idejére járó bérét kapta meg. Ennek összegéről a BKV kommunikációs igazgatója nem tudott nyilatkozni.



A botrányos BKV-s végkielégítéseket már a képviselők vizsgálhatják a jövő héten. Az MSZP budapesti szervezete ugyanis szabad kezet kapott az országos elnökségtől arra, hogy szorgalmazza a BKV Zrt-nél kifizetett végkielégítések ügyeinek kivizsgálását, és levonja az abból eredő személyi konzekvenciákat - tudta meg az MTI.

Nevük elhallgatását kérő szocialista politikusok szerint ez a lépés egyértelműen azt jelenti, hogy - a Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes által szorgalmazott vizsgálatok lefolytatása után - kezdeményezni fogják a BKV Zrt. vezérigazgatójának, Kocsis Istvánnak az eltávolítását.

Az MTI információi szerint a BKV-s végkielégítések ügyét az elnökség "egyebek" napirendi pontjai között Lendvai Ildikó pártelnök hozta szóba és Burány Sándor fővárosi pártelnök adott tájékoztatást. Az elnökségi ülésen résztvevők egyetértettek abban, hogy gyors cselekvésre és megoldásra van szükség, mert tarthatatlan és erkölcsileg elfogadhatatlan az, ami a fővárosi közlekedési vállalatnál a végkielégítések körül történt, ezért le kell vonni a személyi konzekvenciákat.

jarmuvek

A végkielégítési ügyet jövő héten vizsgálhatja az Országgyűlés költségvetési bizottságának ellenőrzési albizottsága. Domokos László, a testület fideszes alelnöke szerint a közpénzek felelőtlen elköltéséről számot kell adni. A politikus szerint az embereknek joguk van tudni, kik a felelősök azért, hogy a pénzüket ilyen "botrányos módon" több tízmilliós végkielégítésre költötték a BKV-nál.

Kiemelte: a cég évente 50 milliárd forintot meghaladó központi költségvetési támogatást kap, és sem a főváros vezetése, sem a BKV vezetése nem ad számot arról, hogy mire költik ezt a támogatást (ez már önmagában véve is érthetetlen - a szerk.).

Domokos hozzátette, az ellenőrző albizottság jövő hétre összehívott ülésének a legfontosabb feladata az lesz, hogy megtudják: igaz-e, hogy 1,5 milliárd forintot(!) is költhetett a BKV végkielégítésekre 2007 óta. Azt is tisztázni kell, hogy ezt az összeget miért nem a közlekedés működtetésére és korszerűsítésére költötték - tette hozzá.

Az MSZP önmérsékletet kér

Az MSZP azt kezdeményezi, hogy minden helyi, megyei önkormányzat vizsgálja felül: cégeinél a válság időszakában a vezetők milyen prémiumokat, fizetéseket kapnak, távozásuk után pedig mekkora összegű végkielégítéshez juthatnak hozzá - közölte a párt szóvivője.

Nyakó István hozzátette: az MSZP az önkormányzati cégeknél kifizetendő jutalmaknál önmérsékletet kér, illetve azt indítványozza, hogy a cégvezetők szerződésének módosítását vizsgálja felül az illetékes önkormányzat, ha az abban foglalt végkielégítés irreálisan magas.

Világosan látszik, hogy gondok vannak az állami és az önkormányzati tulajdonú vállalatoknál kifizetett prémiumok terén, a helyzetet jól mutatja a BKV esete - hangsúlyozta Nyakó István.

Az MDF elküdené a BKV-vezért

Az MDF szerint a sorozatos botrányok miatt távoznia kell a BKV igazgatóságának és teljes felügyelőbizottságának. Meg kell akadályozni, hogy a BKV vezető testületei "egyes politikai pártok kifizetőhelyeként" működjenek - közölte Herényi Károly, a párt országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten.

Andó Sándor szocialista fővárosi képviselő, aki tagja a BKV felügyelőbizottságának (fb), levélben javasolta Székely Gábornak, az fb elnökének: hozzák nyilvánosságra Kocsis Istvánnak, a cég vezérigazgatójának az MVM-mel kapcsolatos nyilatkozatát, illetve az fb ülésén tekintsék át a BKV jelenlegi munkaszerződéseit, az abban foglalt végkielégítéseket és egyéb juttatásokat.

A levélben, amely pénteken került az MTI birtokába, az áll, hogy a vezérigazgatói nyilatkozat nyilvánosságra hozatala - köztulajdonban álló cégek vezetőjéről lévén szó - nehezen kerülhető el.

Vitézy Dávid, az fb tagja, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szóvivője pénteken arról tájékoztatta az MTI-t: ötpontos javaslatcsomagot nyújt be annak érdekében, hogy megszűnjön a korrupció és a pazarlás a BKV-nál. Mint elmondta, javasolni fogja, hogy "szabjanak szigorú plafont a tanácsadói szerződéseknek". A munkaszerződések módosításával szerinte meg kell szüntetni a jogszabályokban előírtakon túl kifizetendő vezetői végkielégítéseket, és el kell törölni a közszolgáltató vállalatnál megmagyarázhatatlan titoktartási pénzeket és a további, "hasonlóan etikátlan" juttatásokat.

(Forrás: MTV/MTI)

KOMMENTEK:

Szandokán 2009-08-23 10:36:33
Nem hiszem hogy a BKV-rablók visszaadják a pénzt!!Sőt meg sem büntetik őket-sajnos!!! Egyik kutya nem harapja meg a másikat!!Ezt csinálják a parlamentben is!!Azokat pedig a mentelmi jog védi!!Ezt sürgősen elkellene törölni és szigorítani a rájuk vonatkozó törvényt!!!Ezért van válságban az ország, és ebből nincs kiút addig amig nem jutnak börtönbe mindazok, akik szétlopták az ország vagyonát!!
Anonymous 2009-08-10 19:21:39
Végre már rájonnak az okosok hogy a vezetők ma mit csinálnak magyarországon a rendzserváltás előtt egy vezotő nem kereset többet mint egy jo szakmunkás és ez volt az igazságos mert a szamunkas tartota el az adott neki kenyeret a szájába

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!