Az év ügynöke
Hat éve még állását elveszítve kereste a lehetőséget, ma már 1,4 millió fontos (490 millió forintos) vagyont szerzett férjével szépségápolási termékek eladásából Debbie Davis.
Debbie Davis lett az egyik szépségipari termékekkel foglalkozó cég ügynökei közül az első, aki több mint egymillió fontot kalapolt össze a házaló munkával. A lakótelepen felnőtt 31 éves brit nő ma 8000 ügynököt alkalmaz, Mallorcán nyaral és egy Mercedest SLK-t vezet.
Debbie Davis azonban nem mindig élt így, 2004-ben még egy nyomdában dolgozott, ahonnan elbocsátották, így 15 fontért (5200 forintért) a cég tanácsadónőjéül szerződött. Egy hét után sales vezetőnek választották, ekkor partnerét, Dave Cartert is rávette, hogy dolgozzon a csapatában.


Három hét alatt 18 800 fontot (6,6 millió forintot) kerestek, múlt évben a nő 300 ezer angol fontot (104 millió forintot) vitt haza. A pár az Egyesült Királyság legnagyobb teamjét vezeti.
Az, hogy ezt a gyorsan megszerzett vagyont miként sikerült elérniük, rejtély. Az viszont egészen biztos, hogy a házalókra építő kozmetikai vállalat termékeinek eladásánál nem ez az átlagos jövedelem.
(Forrás: Napiász Online)





KOMMENTEK:
Óh, te szerencsétlen hülyegyerek, neked enniyre savanyú a szőlő? De gáz.
orvos orvosovics,amiket olvastam rólad és amit irkáltál,hát szörnyü. Te azért vagy itt,hogy mindenkit kioktass? Nagyon okos lehetsz,ha még mindig nem tüntél el innen, más oldalakat nem találsz???
Hamvasról meg életében nem hallott.
orvos orvosovics,ha ilyen fasza kocsid van,igazán elhúzhatnál vele a halál faszába,de elötte rendelhetsz nálam egy luxus koporsot,beépitett cd-4 db.hangfallal,belső hangulatvilágitás,ect.
Te szánalmas polírozott agyú csökevény...
Én is Mallorcán nyaralok, és véletlenül én is SLK-t vezetek, csak egy másik EU-ország rendszámával.
Annyiban jobb a helyzete, hogy kicsit hosszabb idő alatt, és kicsit kevesebbet kerestem. Na és?
SZÓLJ HOZZÁ!