Hab ID Regisztráció OpenID

A hudsoni csoda

2009. 02. 13. 10:25
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha
Kiderült: kanadai ludakkal ütközött a folyóban landolt utasszállító
Kanadai ludak okozták január közepén a New York mellett, a Hudson folyón kényszerleszállást végrehajtó Airbus vesztét - erősítették meg csütörtökön biztonsági szakértők a repülőgép hajtóműveinek vizsgálata alapján.

A US Airways légitársaság repülőgépének mindkét hajtóművét megvizsgálták, és az azokban talált madármaradványok alapján bebizonyosodott: az utasszállító kanadai ludakkal ütközött.

Az országos közlekedésbiztonsági tanács közlése szerint a Smithsonian Intézet szakértői 25 állatmaradványt vizsgáltak meg. Azt azonban nem tudták megállapítani, hogy mekkora madárrajjal találkozott a repülő.

A közlemény szerint egy kanadai lúd átlagosan 2,7-5,4 kilogramm súlyú. A szerencsétlenül járt Airbus hajtóműveit viszont úgy tervezték, hogy egy legfeljebb 1,8 kilogrammos madárral való ütközést képes kiállni: ebben az esetben még nem fog tüzet, és nem keletkezik olyan súlyos kár, amely leálláshoz vezet.



A "hudsoni csodaként" emlegetett január 15-i légi balesetben a gép - azóta nemzeti hősként ünnepelt és kitüntetett - pilótája biztonságban tette le a folyóra a US Airways 1549-es számú járatát 150 utassal a fedélzetén.

A repülőgép nem sokkal a felszállás után ütközött egy madárrajjal. A pilóta "kettős madárütközést" jelentett, mindkét hajtómű leállt. A pilóták elmondása szerint 2-3 perccel a gép levegőbe emelkedése után "tökéletes alakzatban repülő" madarak bukkantak fel az Airbus előtt. A szélvédőt szinte ellepték a "nagy, sötétbarna madarak", tompa puffanás hallatszott, majd leálltak a hajtóművek.

A pilóta - mivel már nem volt lehetősége, hogy visszatérjen a LaGuardia repülőtérre vagy eljusson a közelebbi, Teterboro repülőtérre - a Hudson folyó jeges vizén hajtott végre kényszerleszállást. A gépen tartózkodó 155 embert épségben kimenekítették.

A madarak a légi közlekedés kezdete óta veszélyt jelentenek a repülőgépekre. Számos légikikötő környékén célirányos módszerekkel (a madárrajok vészjelzését utánzó hangfelvétel lejátszásával, ragadozó madarak - sólymok, héják - bevetésével) igyekeznek távol tartani a galambokat, seregélyeket, varjakat, fecskéket a fel- és leszálló járművektől.

1975 óta öt nagy sugárhajtású gépet ért komoly baleset madarakkal való ütközés következtében.

KOMMENTEK:

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!