Utolsó nagy dobására készül Mel Gibson
2010. 03. 16. 11:11
Küldés ismerõsnek
A "Viking" forgatási munkálatai a tervek szerint ősszel kezdődnek
Elképzelhető, hogy utoljára áll rendezőként a kamerák mögé Mel Gibson, aki az egyelőre csak "Viking" munkacímen emlegetett filmjének előkészületein dolgozik.
A vikingekről szóló történelmi eposzban a hírek szerint Leonardo DiCaprio alakítja a főszerepet.

"Ez volt az első film, amelyet meg akartam csinálni. Tinédzser korom óta foglalkoztatott, és azt hiszem, ez lesz az utolsó, amelyet rendezek. Ha elkészül, végeztem" - mondta az Oscar-díjas Gibson a Los Angeles Times című lapnak.
A Viking forgatási munkálatai a tervek szerint ősszel kezdődnek. Mel Gibson 1995-ben második rendezéséért, A rettenthetetlen című filmért Oscar-díjat kapott. Később olyan munkákkal hívta fel magára a figyelmet, mint a sokat vitatott A Passió és az Apocalypto.
(Forrás: MTI)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!