A Vasember belenyúlt a forgatókönyvbe
2009. 12. 01. 16:04
Küldés ismerõsnek
Eddig is lehetett tudni, hogy Robert Downey Jr. kitűnő színész...
...de az csak most derült ki, hogy forgatókönyvírónak is kiváló.
Részben átírta a Vasember 2 forgatókönyvét, mert túl szimplának találta. A film alkotói nemhogy megsértődtek volna, még örültek is, hogy akad segítségük.
"Nagy volt rajtunk a nyomás, hogy gyorsan dobjuk össze a folytatás, hiszen az első rész több mint félmilliárd dollárt hozott" - mondta Jon Favreau rendező, aki a film egyik producere is egyben.

"De Robert azt mondta, nem fogjuk összecsapni. Segített elmélyíteni a karakterek jellemét, és a cselekményben is fontos változtatásokat javasolt. A végére ahhoz képest, hogy a sztori alapja egy képregény, kész Shakespeare-dráma kerekedett!"
(Eredeti cím: Iron Man 2, hazai bemutató: 2010. április)
(Forrás: UIP Duna)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!