Ti kérdeztetek, mi válaszolunk! Első rész
Az erős, egészséges fogak szerepe sokkal nagyobb, mint gondolnánk. Képzeljük el, mihez kezdenénk fogak nélkül. Nem lehet elképzelni, fogaink hozzánk tartoznak.
Hogyan tudnánk nélkülük megenni az ételeket, vagyis előkészíteni gyomrunk számára az emésztéshez? Hogyan tudnánk bármit is kinyitni, leharapni, megfogni, kocogtatni? És hogyan tudnánk mosolyogni? Horrorisztikusan.
Valóban úgy van: mindez eszünkbe sem jut addig, amíg nincs baj. Egy beteg fog azonban hirtelen, de legalább egyszerre sok mindenre emlékeztet - még a négyes metró eddigi költségvetésére is. Azt pedig rögtön tudni fogjuk, ami szinte már elképzelhetetlen feladatnak tűnik nélküle.
Az elhanyagolt fogak számos probléma forrásai lehetnek (pl. hajhullás, emésztési zavarok, gyulladások, rossz lehelet). Mindez valóban könnyen elkerülhető - valóban kis odafigyeléssel.
Te mennyit tudsz a fogápolásról?
Nemrég megadtuk a lehetőséget arra, hogy kérdezzetek bármit a témakörben (lásd: kapcsolódó cikkeknél). Kérdeztetek szépen, a válaszadó Dr. Csincsi Barnabás, a Budapest Dental orvosa.

Most a kérdések felét vesszük sorra a fogmosási technikával és gyakorisággal, a mindig problémás fogkrémekkel és fogkefékkel, a fogínysorvadással, és a terhesség miatti fogromlással kapcsolatban.
osgyi: Üdv! Tényleg 12 órás meg 24 órás hatása van a fogkrémeknek vagy csak reklámkamu az egész? Kössz!
A fogkrémet gyártók nagyon sok pénzt invesztálnak abba, hogy ne csak üres reklám legyen a termékük, vagyis a fogkrémnek valóban legyen hatása, ebben azért bízhatunk. Azt azonban tudni kell, hogy minden fogkrém csak addig véd (a fogmosástól számítva), ameddig az ember újra nem eszik. Mihelyt ugyanis eszünk, rögtön lepedék képződik.
A válasz tehát, igen, vannak hosszan tartó hatású fogkrémek, de a dolog mégsem kivitelezhető, mert az ember általában nem csak 12 óránként eszik. Azt javaslom, hogy minden étkezés után mossunk fogat - kivéve, ha gyümölcsöt vagy savas ételt, italt fogyasztunk! Ilyenkor várnunk kell legalább fél órát, hiszen a sav felpuhítja a fogzománcot, tehát ha jószándékúan nekiesünk a fogainknak, egyúttal a zománcot is lesikáljuk.
Bánó Éva: Tisztelt doktor úr! Az a gondom, hogy másfél évvel ezelőtt szültem és azóta bár rendesen ápolom a fogaimat, sorra mennek tönkre. Mit lehet ilyenkor tenni? Van valamilyen vitamin vagy speciális fogkrém? Előre is köszönöm a válaszát!
Ez igen gyakori kérdés: a terhesség és az ínybetegség, a fogromlás kapcsolata - hozzánk is sok terhes páciens jár a rendelőbe. Mindenképpen el kellene menni egy szakemberhez, aki megnézi azt, mi lehet a probléma hátterében, mert rengeteg dolog lehet.

A terhesség alatt a hormonális változások miatt sokkal érzékenyebb és fogékonyabb a szervezet az ínygyulladásra, mint egyébként. Főleg, ha eredendően is probléma a fogágybetegség vagy a fogínygyulladás. Plusz a fejlődő magzatnak mindenfajta ásványi anyagra szüksége van, ami miatt a szokásosnál nagyobb mennyiségű bevitelre van szükség.
Azt viszont, hogy az adott szituációban mit lehet (egyénileg) tenni, mindenképpen a szakorvos tudja megmondani. Minden terhes páciensemnek elmondom: ilyenkor, ha csak kis mennyiségű fogkő is van a fogakon, akkor is érdemesebb és egyszerűbb leszedni, mint utána egy sokkal súlyosabb problémát kezelni.
Maya: Sziasztok, én azt szeretném megkérdezni, hogy ha alul húznak, hova adják a szurit?
Hátra adjuk - de hogyan tudnám ezt jobban elmagyarázni? A leghátsó nagyörlőfog mögé adjuk az érzéstelenítőt, mert ott van egy olyan ideg, amely az azonos oldali összes fogat és az ajkat is ellátja, ezért egyetlen szúrással az egészet el lehet érzésteleníteni, és több fog esetében nem kell külön-külön szurkálni.
CsaLoki: Sziasztok! Engem az érdekelne (bocs, ha buta a kérdés), hogy hányszor kell egy nap fogat mosni és hány percig? Van erre valamilyen aranyszabály? Régen azt mondták, hogy 3x3, aztán hallottam olyat, hogy elég reggel meg este, de olyat is hallottam, hogy minden étkezés után. Melyik az igaz? Én kétszer szoktam, napközben valahogy nincs a táskámban fogkrém meg fogkefe...
Én abban hiszek, hogy nem az a lényeg, mivel (vagyis milyen márkájú fogkefével és fogkrémmel) mosod a fogad, hanem a gyakoriságon és a technikán van a hangsúly. Igen, az „aranyszabály” szerint a 3x3 az ideális - de egyszer próbálja ki mindenki, hogy egy stopperórával megy fogat mosni! Mérd le, meddig bírod, meddig mosod a fogad és mikor unod meg. Biztosan nem lesz három perc...
Az alaposságon van a hangsúly, azaz hogy a fogak összes felszínét megmossuk, amit pedig nem tudunk megmosni (a fogak közötti területet), azt fogselyemmel tisztítsuk! Ez igaz arra az esetre is, ha valakinek koronája, hídja van. Ezek ugyanolyan ápolást igényelnek, mint a természetes fogak.

A nap legfontosabb fogmosása az esti. Este csökkentett üzemmódban működik a szervezet, így a nyálképződés is, ami máskülönben egy természetes védőpajzsként szolgál. Fontos még, hogy a fogkefe-fogkrém nem elég a teljes fogápoláshoz, egyéb kiegészítőkre (mint például a fogselyem vagy a fogköztisztító fogkefe) is szükség van - ez például kimarad a reklámokból!
Azt gondolom, ha minden étkezés után 2-3 percig fogat mos az ember, és utána még fogselymezik is, az úgy már egészen jó kiinduló pont, elmosni a fogakat nem lehet...
Még valami. Sokan használnak fogkrém helyett fogport (főleg régebben volt divat), ezt egyáltalán nem ajánljuk! Annyira durva szemcsés, hogy az már árt a fogzománcnak. A mostani fogkrémek olyan finomra őrölt szemcséjű súrolóanyagot tartalmaznak, amely nem károsítja a fogzománcot és a lepedéket is eltávolítja.
Ami pedig a jó fogmosási technikát illeti, egyénileg változó ez is. Sokféle technika van, a lényeg, hogy ne izomból mossunk fogat, de azért legyen alapos! Minden egyes külső-belső felszínt és rágófelületet meg kell tisztítani. A külső-belső felszínt úgy a legcélszerűbb, hogy a fogkefét az ínyhez tartjuk (45 fokos szöget zárjon be a fogkefe sörtéje az ínnyel) és körkörös mozgással „végigsöprünk” rajta. A rágó felületeket szintén körkörös mozgásokkal lehet tisztítani.

A "vízszintesen végighúzom párszor a fogkefét a fogaimon" technikát mindenképpen kerüljük! Nagyon sokféle fogmosási technika van, a személyre szabott technikát pedig legjobban egy dentálhigiénikus tudja elmagyarázni egy fogkőeltávolítás során.
Ugyancsak fontos, hogy akinek az ínyével van problémája, érdemes inkább lágy sörtéjű fogkefét használnia (természetesen azért, hogy az ínyt ne bántsa). Ha pedig már a fogkeféknél tartunk, van közepes, lágy és extra lágy sörtéjű. A szakirodalom azt szokta mondani, hogy egy egészséges fiatal felnőttnél a közepes keménységű fogkefe tökéletesen megfelelő, nem koptatja a zománcot és nem okoz íny bántalmakat sem. És tényleg ne felejtsük el a fogselymet vagy a fogköztisztító fogkefét sem!
Az ínybetegséget pedig úgy vehetjük észre otthon, ha tompán fáj az egész íny (nem egy bizonyos fog, hanem tényleg az íny), ínyduzzanatot látunk, vagy vérzik az ínyünk fogmosás közben - ez sajnos mindenképpen a fogínygyulladás első jele...
Tudtad-e?
Őseink annak idején gallyakkal tisztogatták a fogaikat.
Az első fogkefét a Kínaiak készítették az 1600-as években.
Az első modellek sörtéi házi sertések szőréből készültek.
Kérdezz-felelek rovatunkat jövő héten folytatjuk, akkor többek között a fogfehérítés és a fogékszer is előkerül!
egoni

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
apon?
köszönet:J.E.
Azt szeretném megkérdezni,hogyan tudnám megelőzni fogaim romlását a terhesség alatt .2 hónapos terhes vagyok,Béres gravidát szedek tudna ajánlani valamit mellé amivel megóvnám a fogaimat.
Köszönettel
Beatrix
http://cyber-punk.mybrute.com
Engem az érdekelne, hogy a csokoládé meg a cukrok mennyire roncsolják a fogakat? Jobban mint mások ételek?
Köszi!
SZÓLJ HOZZÁ!