Kapaszkodj a fellegekbe! / 3.
Egészségtudatos utazás és barátközeli élmények - Juhász Árpáddal!
Ő a kék bolygó vándora.
Könyveiből éveken át tanítottak, a föld szeretetét őseitől kapta, soha meg nem álló vándor, aki nemrég ünnepelte 75. születésnapját.
Nagy ünneplés volt?
Juhász Árpád: Igen, a szokásos kőfejtőben, ahova már sok évtizede járok. A Szépvölgyi Kecske-hegyi kőfejtő. Vagy ötvenen jöttünk össze, spontán, minden szervezés nélkül. Pont gyönyörű este volt...
Hánykor kel, hogy ennyi kaland fér az életébe, egy napjába?
Korán kelek, általában fél-háromnegyed öt körül. Kevesebb az alvásigényem, ahogyan idősödöm, de rögtön keresgéléssel kezdem a napot, amitől ideges leszek. Ugyanis a pár perces interjúkra, tévészereplésekre is alaposan fel kell készülni, utána kell olvasni a témának.
Miért választotta a geológusi pályát?
Azt hiszem, ez a genetika. Ha összerakom magam az őseimből, anyai ágon az elődeim bányászok voltak. Ráadásul bennem erős a késztetés arra, hogy ami nekem tetszik, azt másoknak is megmutassam. A parányok ugyanúgy hozzátartoznak az egészhez, mint maga az univerzum - ezt a szemléletet egy tanárom ültette belém. Aztán a cserkészcsapat tagja voltam, mi állandóan kirándultunk, erdőt jártunk, táboroztunk, megismertük a köveket, a csillagokat, a virágokat... Miután betiltották a cserkészetet, átvedlettünk illegális indián törzsé - teljesen komolyan mondom -, én a Kóborló Farkas nevet kaptam, amire nagyon büszke voltam, vagyok.
Úgy tudom elképzelni a házát, mint egy múzeum...
Inkább mint egy raktár. A lakás tele van tudományos magazinokkal és folyóiratokkal, évtizedekre visszamenőleg gyűjtöm őket, minden számot, mert hitelesen csak úgy lehet leírni, elmondani valamit, ha ott vannak a finom kis részletek, amiről az ember elfeledkezne, mert egy idő után már kimosódik... Kőzeteim is vannak persze, de az kevesebb, mert másoknak gyűjtöttem. A Magyar Nemzeti Múzeum Ásványtárában dolgoztam, ami ’56-ban elpusztult (a British Museum után ez volt a legrangosabb Európában annak idején). Öt év alatt 16 szekrényi anyaggal pótoltam a gyűjteményt. Ezt csak úgy lehet, ha az ember kiöli az egyén gyűjtési vágyát, ezért igazából nem gyűjtök. Olyat nem lehet tenni, hogy ez a múzeumé, ez az enyém. Emlékeim azért vannak, például Izlandról hoztam vulkáni port, de csak ilyen apróságok. Van egy antarktiszi kőzetem is fiolában az egyik barátomtól, vagy 8000 méter magasságból egy kődarab, egy másik barátomtól. Ezeket megőrzöm.
Ha választani lehetne, hova születne?
Lokálpatrióta vagyok. Mindig is célom volt Magyarországot ismeretlen arcáról megmutatni az embereknek, erről szól többek között az Évmilliók emlékei című könyvem. Az utolsó kis szurdokot, vízmosást is végigjártam, lerajzoltam, lefényképeztem, a királyi tévén volt filmsorozat is belőle. Aztán tanítottam idegenvezetőket, a könyvem tankönyv lett számukra, évekig abból tanították őket.
Mi volt a fő úti cél, ahová nagyon vágyott?
Ez koronként nagyon eltérő volt. Én olyan rendszerben nőttem fel, amikor el sem lehetett képzelni, hogy külföldre utazzunk. Egyetemistaként úgy tanultam a vulkánokról, hogy nem is remélhettem, hogy egyszer látni fogom őket. Aztán az ember "szakmai alibiket" talált, ez volt eleinte. Bejártam a Duna-deltát, Erdélyt, a Felvidéket - Szlovákiát, megnéztem a környező bányákat, tehát ahova lehetett menni a szomszédban, oda elmentem. Ez azonban egy szűk keresztmetszet volt, hamar kimerült, ezért elvégeztem egy idegenvezetői tanfolyamot, amit a rendes munkám mellett, a szabadságom ideje alatt csináltam. Így lettem idegenvezető (is), így jutottam el messzebb tájakra, olyan helyekre, ahová különben nem tudtam volna.
A szovjet utak során bejártam a Kaukázust többször is (három expedíció keretében), a Baltikumot (Észtországot, Lettországot, Litvániát), egészen a Bajkál-tóig mentem, de voltam Üzbegisztánban is. Saját pénzemből utaztam, és közben szerveződtek az expedíciók: hegymászós, tudományos. Összesen 101 országban jártam eddig - sok helyen többször is, Dél-Afrikában például háromszor.
Bejártam a Spitzbergákat (a 80. északi szélességi fokig), a gleccsereken morénákból gyűjtöttünk köveket, amelyeken még a trópusi éghajlat fosszíliái látszódnak. Kétszer voltam Grönlandon, ahol döbbenetes látványokban volt részem. A nyugati oldalon, Kanada irányában van Illulisaat, egy inuit falu kétezer lakossal - és 14 ezer kutyával! Ez főleg éjszaka volt kísérteties: ha egy elkezdett vonyítani, végigment mindegyiken. A sátorban tilos volt élelmiszert hagyni, egy konzerv sertésmájkrém mégis ottmaradt, és mire visszaértünk, a kutyák széttéptek mindent és kinyalogatták a dobozokat. Strombolin patkányokkal történt mindez, akik turistákra specializálódtak a kráter tetején.
Van olyan pontja a Földnek, ahol még nem járt?
Az Antarktisz. Egyszer már ott álltam Chilében, de a társaimnak vissza kellett jönniük Magyarországra, így elmaradt az utazás. Ezt nagyon sajnálom. Akkor elérhető közelségben lett volna - anyagilag is, mert most már nagyon drágák a sarki expedíciók, ráadásul divat lett. Monopóliumként kezelik az utazási irodák, 10 millió forintért például mindent adnak az ember alá. Igaz, ma már kialakult egy pénzesebb fiatal utazó réteg, aki keresi a kalandokat és vállalja a nomád körülményeket is.
Visszatérve a Déli sarkhoz, azért sajnálom, mert van egy pont, amit úgy hívnak: Csejtey. Csejtey Béláról nevezték el, ő pedig az osztálytársam volt. Az Antarktiszon dolgozott évekig, és ott van egy szokás, miszerint az eredményesen kutatókról elneveznek egy addig névtelen pontot.
Hol érzi magát a legjobban?
Tudatosan keresem azokat a helyeket, ahol az ember lenyomata is ott van, misztikus formában. Legenda és valóság. Ilyen például Izland: el lehet képzelni, hogy a helyiek fejében milyen legendák születtek a vulkánokkal, gejzírekkel kapcsolatban, egészen bizarr dolgokat fűztek a kitörésekhez, az olvadó jéghez.
Nagy kedvencem még Bali, ahol rendkívül sok szentély van, több ezer, egészen elképesztő helyeken. A nyugati parton például hatalmas vulkáni sziklák állnak ki a tengerből, azok tetejére építettek szentélyeket. Ahogy a szikláknak nekicsapódnak a hullámok, ahogy dübörög lent a víz, a tetején pedig alkonyatkor fáklyák gyúlnak a szentélyeknél. Csodálatos. Vagy a Mekong folyó és a négyezer Buddha barlangja (korábban ezernek hívták).
Egészségügyi-higiéniás szempontokból mit tanácsol az utazóknak?
Bárhova megy az ember, a legelső az ivóvíz, hogy arra nagyon figyeljen. Még olyan vizek esetében is, amelyek nem fertőzöttek, mert egy olyan embernek, aki megszokott egy bizonyos típusú vizet itthon, problémát okozhat az ettől eltérő külföldön. Ott kezdődik, hogy csapvizet nem fogyasztunk, de ezt nem szabad valamilyen hisztériába átvinni, például valaki fogat is csak palackos vízből hajlandó mosni, ez butaság. Szoktatnia kell magát az embernek az adott hely körülményeihez, én eleve javaslom, hogy a kézmosás, fogmosás, csapvízzel történjen. De: a gyümölcsöt, salátát, zöldséget már csak nagy elővigyázatossággal szabad enni, mert helyi vízzel mossák és öntözik. Sok helyen híg trágyával termékenyítik meg a földeket - ez nemcsak a trópusokon van így, Észak-Koreától kezdve sok más helyen még.
A vízmennyiségre is gondolni kell: egy-egy túra során több vizet kellene inni, mint itthon, de nehezebb hozzáférni, ezért általában kevesebbet iszik az ember, mint amennyit kellene. Aztán van úgy (például hosszú afrikai expedíciókon), hogy vannak helyek, ahol nem lehet vizet vásárolni, így az embernek maga kell, hogy előteremtse azt. Ilyenkor 20 literes műanyag palackokat szereztünk be, vízforrásnál megtöltöttjük és fertőtlenítésként Neomagnolt teszünk bele, majd néhány óráig állni hagyjuk. Van egy ellentabletta is, ami elveszi a Neomagnol kellemetlen mellékízét. Vagy kerámiaszűrőn kell átpréselni a vizet, ami fáradtságos dolog. Persze mindez extrém helyet, az átlagos turistáknak nem kell számítania rá.
De például Észak-Kenyában, a Turkana-tó (korábban Rudolf-tó) mellett rendkívül száraz és forró a vidék, éjszaka is 40 fok feletti a hőmérséklet, a tó vize pedig ihatatlan. Savakat kell hozzá adni, hogy iható legyen, majd fertőtleníteni kell. A felszerelésünkön kívül még 20 liter vizet cipeltünk és filctollal jelöltük be, hogy mennyit ihatunk belőle naponta, hogy elég legyen. Vagy magashegyen, a trópusi Afrikában, még a kristálytisztának tűnő patakokból sem szabad inni. Az ugyanis nem látszik, hogy a helyiek éppen arra terelik az állatokat, így nagyon komoly fertőzést lehet összeszedni a vízből.
Rendszerint miből áll a házipatikája?
A gyógyszerek között feltétlen kell hasmenés elleni és bélfertőtlenítő tablettának lennie. A legerősebb szervezet is totálisan le tud gyengülni egy fertőzés következtében (lásd az előbbi példát a kristálytiszta patakkal, megtörtént eset, a társunk szinte élet-halál között volt). Aki pedig előszeretettel utazik mediterrán, trópusi országokba, annál előbb-utóbb bekövetkezik. Magam is elszenvedtem már néhányszor a hasmenést bélfertőzésekkel. Ami viszont meglepő, hogy az ember szinte mindent megehet, én azt mondanám, hogy inkább a túl sok evéstől kell óvakodni, de kóstolni mindent szabad, lassan, óvatosan. Hozzá lehet szokni az ízekhez.
Talán felesleges is megkérdezni, hogy került-e már veszélybe...
Ó, számtalanszor! Afrikai fogság és börtön, Kelet-Afrikában kirabolták a táborainkat a feketék, felkelő indiánok elől menekültünk Peruban 1988-ban (erről külön könyvet írtam Az inkák földjén: Menekülés Huarazból címmel), de estem már bele gleccserhasadékba is...
Melyik természeti jelenséget tartja a legérdekesebbnek?
Nagyon szeretem az északi fényt (ehhez persze kell, hogy egy nagy napkitörés legyen), többször láttam már gyönyörűt. Izland, Észak-Kanada vonalban zöld, sárga, piros fény - nagy látvány! De tudni kell, hogy hol és mikor érdemes nézni. Nyáron például nem lehet látni a sarkvidéken, csak késő ősszel, a 60. szélességi foktól északra. De szeretem még az éjféli Nap látványát is, amikor a Nap nem megy le, hanem végigvonul a horizonton. Ez a látvány a 66. szélességi foktól már létezne, de a domborzat általában nem teszi lehetővé. Az európai kontinensen Nordkappon a 71. szélességi foktól látszik.
Aztán ott vannak a vulkánok. Amikor az Izlandi Eyjafjöll kitört, két hétbe telt, mire fel tudtam jutni egy repülőre, addigra már sokat változott. Öt napom volt összesen, hogy megfigyelhessem, és ebből csak egy nap volt olyan, amikor a felhőt annyira elfújta a szél, hogy lehetett látni a vörös láva szökőkutakat.
Másik nagy kedvencem volt az Egyesült Államokban, Sierra Nevadában a hegyi mamutfenyők ligete. Nyáron itt annyi turista van, hogy nem lehet rendesen fotózni. 1995-ben egyedül voltam Amerikában, kint élő magyar tudósokról készítettem portréfilmeket. Stanfordból (Kaliforniából) bérelt autóval utaztam a Kings Canyonba, ott kivettem egy faházat és sötétedés után elmentem a mamutfenyőkhöz. Egy lélek sem volt, csak a kétezer éves fák szép ligete az éjszakában, a Hold éppen feljött és reflektorszerűen bevilágított a nagy fatörzsek közé. Soha nem fogom elfelejteni a látványt...
Milyen aktuális munkái vannak most; hol járt utoljára?
A TV2 hétvégenként kora reggel továbbra is vetíti a különböző ismeretterjesztő, világjáró filmsorozataimat, és Egzotikus Ázsia címmel ugyancsak a csatorna számára készítek most egy új, 11 epizódból álló, darabonként félórás sorozatot. Már mind a 11 részt leforgattuk, dobozban van, a forgatókönyvet, a zenét állítom össze. Jövő márciusra, áprilisra kerül majd adásba. Ennek kapcsán voltam az elmúlt fél évben Indonéziában, a Maldív-szigeteken, a Maláj-félszigetnél, Vietnámban, Kambodzsában, Laoszban, Szingapúrban - ez egy tavaly október óta lévő utazási kör volt, amelyben döntően ázsiai programok voltak. Korábban már jártam erre, de ugyanarra a helyre többször is vissza kell menni, hogy az ember teljes képet kapjon.
Nincs pihenő?
Az a vicc, hogy sokkal jobb állapotban szoktam hazajönni, mint ahogy elmegyek. Nekem ez jelenti a teljes kikapcsolódást, idegileg kioldja az embert. Sokkal lazábban érkezek haza.
Hova készül legközelebb?
Sehova. Szó szerint. Amíg ezt a sorozatot meg nem írom teljesen, addig nem mozdulok el. És persze napi ügyeket intézek közben a tévénél...
Milyen "útravalóval" zárjuk a történetünket?
Szívem szerint azt mondanám, hogy a buddhizmus tanaival mindenkinek meg kellene ismerkednie ebben az országban. Ez egy praktikus vallás, az önmérsékeltre tanít. Nyilván nem a szélsőséges mértékig gondolom, de azt a mohóságot, ami a rendszerváltás utáni Magyarországot jellemzi, kedvezően befolyásolná...
***
Sorozatunk következő részében Ágnes Vanilla tunéziai utazását és betegségének történetét ismerhetitek meg! Addig is, ha kíváncsi vagy arra, hogy úticélodhoz milyen védőoltást javasolnak a szakemberek, az Intermed Oltóközpont oldalán részletesen tájékozódhatsz a témában!
egoni
KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!