Kapaszkodj a fellegekbe! / 2.
Egészségtudatos utazás és barátközeli élmények - irány Afrika!
Afrika csúcsától a fűszerek szigetéig...
Az élet egyik legcsodálatosabb dolga maga a Föld, és az, hogy utazhatunk benne. Lehetőségeink korlátlanná váltak az elmúlt száz év során - elég csak arra gondolunk, hogy napjainkban a régi sarkköri felfedezések hangulatát idéző expedíciós túrákat is szerveznek (igaz, az élményért mélyen a zsebünkbe kell nyúlni).
Utazás terén is igaz a mondás: ahány ház, annyi szokás. Van, aki kalandorként veti bele magát idegen városok forgatagába, mások a csoportosan szervezett utakhoz ragaszkodnak; van, aki strandolni és szórakozni vágyik, másokat a kulturális kincsek érdeklik.
A Stolmár család (Stolmár Lajos és felesége, Fitter Ilona és két fiuk) rutinos utazónak számít. Külön listát vezetnek téli, nyári, valamint lakókocsis utazáshoz - ezt csiszolgatják tapasztalataik alapján és aktualizálják évről évre. Megjárták már (többek között) Angliát, a Benelux államokat, Bulgáriát, Csehországot, Franciaországot, Görögországot, Írországot, Krétát, Lengyelországot, Németországot, Olaszországot, Szicíliát, Szlovákiát, Törökországot és Tunéziát. Utazásaikat egyénileg bonyolítják és pontos menetrendet készítenek. Tavaly decemberben azonban csoportos, szervezett útra vállalkoztak - a fiaik nélkül. Olyan útra, amely messzemenőkig különbözött az összes eddigitől, és amelyet teljesen egyedül megtenni túl nagy merészség lett volna elsőre.
Afrika a legek földrésze, az emberré válás bölcsője. Az utazók pedig újra kezdik felfedezni, akárcsak a múlt század elején. Ti miért és hogyan akartátok felfedezni?
Stolmár Lajos: Ha felnézel a polcra, láthatod, tele van Kittenberger Kálmán és Széchenyi Zsigmond könyvekkel. Azt nem mondom, hogy gyerekkori vágy volt ez az út, hiszen annak idején esélyem se volt arra, hogy elmehessek Afrikába. Az odajutás gondolata fel sem merült, de az érzés mindig bennem maradt. Két éve aztán komolyabban is elkezdtem nézegetni az erről szóló honlapokat, és azt láttam, hogy a Kilimandzsáró megmászásánál 55 év a korhatár. Efölött ugyanis (egészségügyi szempontok miatt) már nem javasolják. Akkor azt gondoltam: itt az idő, addig kell menni, amíg lehet!
Fitter Ilona: Nagyon féltem tőle. Afrikától nem, de a hegytől igen. Sok útifilmet láttuk (sarkköröset, hegyvidékeset), ahol tragédiák történtek. Most azt mondom, nem voltunk felkészülve erre az útra. Úgy értem, nem voltunk elég edzettek. Testileg és lelkileg sem. Nekem minimum fél év igazi felkészülés kellett volna előtte, és jobban utána olvasni a dolgoknak.
S.L.: Amatőrök voltunk köztük. Amink volt, az kétezer méter lanovkával meg a Kékestető, más nem. Semmi ilyen irányú túratapasztalat.
De azért készültetek…
S.L.: Október végén fizettük be az utat, ám akkor még korántsem volt biztos, hogy mehetünk, mert nem állt össze a csoportlétszám.
F.I.: Szinte az utolsó pillanatban dőlt el, hogy tényleg lesz túra, addig pedig izgultunk, mi történik. Végül már alig maradt időnk, gyorsan kellett mindent intézni.
S.L.: Kevesebb, mint egy hónapunk volt az indulás előtt, csak akkor tudtuk ténylegesen elkezdeni a készülődést. Közben azért szervezgettünk ezt-azt, például hogy legyen megfelelő ruha, hálózsák, stb. De az oltásokat nem mertük addig felvenni, amíg nem volt biztos, hogy megyünk. Ebből a szempontból nagyon rizikós volt, hogy még beleférünk-e az oltássorozatba.
És belefértetek?
S.L.: Igen, gyorsított eljárást kaptunk az Intermed Oltóközpontban (ezt az utazási iroda ajánlotta). Elmentünk és megkérdeztük, hogy milyen oltásokat javasolnak. Nagyjából egyszerre megkaptunk mindent, amire szükségünk volt. Abból a szempontból is szerencsések voltunk, hogy mi kifejezetten hegyre készültünk, több mint ötezer méter magasba. Nem mindegy ugyanis, hogy két hétig egy 40 fokos afrikai faluban, vagy a hidegebb hegyen van az ember.
F.I.: Természetesen az alap védőoltásokat meg kellett kapnunk: hepatitis A és B ellen, tífusz, gyermekbénulás, sárgaláz és diftéria ellen, de tetanuszt is kaptunk. Malária ellen (az úticélunk magassága miatt) csak tablettát kellett magunkkal vinnünk. Ezt utazás előtt egy héttel már elkezdtük szedni, a túra során pedig minden nap, majd hazautazás után is egy hétig szedtük még. Természetesen volt kis házipatikánk is. Vittünk magunkkal lázcsillapítót, vérhígítót, napvédőt, csípés elleni krémet, hasmenés elleni gyógyszert, kézfertőtlenítőt, allergia elleni gyógyszert - egyszóval mindent, amit az oltó orvos ajánlott.
Arról, hogy milyen ruhára és felszerelésre van szükségetek, honnan tájékozódtatok?
S.L.: Az utazási iroda segített. Tételesen elmondtak és leírtak mindent, amit javasoltak. Ezeknek a nagy részét beszereztük vagy megvettük. A legfontosabb a jó túrabakancs, a jó hálózsák, és a jó, vízhatlan esőkabát - ez utóbbi nálunk nem volt megfelelő, mert nem hittük, hogy ennyire fontos. Menetrendszerinti eső volt délután a hegyoldalban, utána párában állt minden.
F.I.: Az aláöltözet is fontos, mert a hőmérsékleti különbségek és az időjárás váltakozása miatt állandóan öltözködni kell, ezért az sem mindegy, mennyire könnyen fel-levehető ruhák vannak az emberen.
Milyen hosszú volt az út és milyen állomásokat érintettetek?
S.L.: Majdnem három hetes volt. Ahogyan megérkeztünk Tanzániába és kiválasztottuk a sherpáinkat, valamint beszereztük a szükséges kellékeket, élelmiszereket, máris indultunk a hegyre. A Kilimandzsáró előtt azonban volt pár napos, úgynevezett akklimatizációs túra Moshiból a "tesóhoz", a Merura. (Ez Tanzánia második legmagasabb hegye, 4566 méter.) Itt különböző magasságokban voltak a táborhelyeink. Ezután jött a Kilimandzsáró, előtte még útközben az Arusha Nemzeti Park. Maga a Kilimandzsáró egyhetes túra.
Mennyire volt megterhelő?
S.L.: A csúcsra felmenni azért kemény volt. Igaz a mondás: lassan menj, magasabbra jutsz!
F.I.: Én külön sherpát kaptam, mert nem bírtam az iramot, a levegővel
volt problémám. Így a saját magam tempójában tudtam haladni. A
csúcstámadásra már nem vállalkoztam, kb. 4600 méteren maradtam.
Közben hol maradtak a csomagok? Cipeltétek magatokkal az egészet?
S.L.: Egy turistára három helybéli hordár jutott. A csomagunkat kétfelé kellett venni: ami naponta kellett, azt mi vittük, a többit a hordár. Ezenkívül volt még, aki külön a sátrakat vitte, meg a konyhai felszerelést. A vízzel pedig spórolni kellett, hiszen azt is a sherpák cipelték, nem tudták korlátlan mennyiségben magukkal vinni.
Mit ettetek útközben?
F.I.: Csokit és aszalt gyümölcsöket vittünk magunkkal, az jó volt. De egyébként teljes ellátást kaptunk a hegyen felmenőbe és lemenőbe is. Például uborkalevest - leves az mindig volt -, de voltak különféle húsok és rengeteg gyümölcs (dinnye, ananász) is.
S.L.: Én például a húst egyáltalán nem kívántam, de mást se, nem tudtam enni, csak édeset. Ötezer méter felett másképp esik jól az étel, másképp dolgozik az ember szervezete. A nagy vízveszteség miatt rengeteg folyadékra van szükség, a rutinosak ezt kabát alatt termosszal és szívószállal oldották meg. Hegynek fölfelé és a tempót tartva ugyanis nagy procedúra, ha megállsz, leteszed a túrabotot, leveszed a kesztyűt, előveszed az innivalót, majd vissza az egész…
A szervezők szerint a Kilimandzsáró program nem csupán Afrika legmagasabb pontjának a megmászásáról szól.
S.L.: Ez így igaz. Voltak kapcsolódó fakultatív és szafari programok (Manyara Nemzeti Park, maszáj falu, Ngorongoro-kráter), és a végén Zanzibár, fűszerültetvénnyel és búvárkodással együtt. Kelet-Afrika leglátványosabb régióit érintettük.
Mire kellett vigyáznotok higiéniás szempontból?
F.I.: Csak palackos vizet ittunk és figyelni kellett, hogy originált legyen. Amilyen gyakran tudtunk, kezet mostunk. A hegyen nem is volt semmi gond - ott jobb a helyzet, mert a hidegebb idő miatt kevesebb a baktérium.
Miért, hol volt gond?
S.L.: Az utolsó napon, Zanzibáron. Hasmenés az egész csoportban. A vicces az, hogy a szigeten még megkóstoltuk a cukornád levét is, amit előttünk préseltek ki, és bár féltünk tőle a nem túl higiénikus körülmények miatt, semmi bajunk nem lett. A gond a szállodában volt. A séf valószínűleg nem hevítette fel megfelelően az étolajat, amivel a rántottát készítette. Gondolhatod, tényleg az utolsó napon… Mindenki evett belőle, és majdnem mindenki beteg lett, de szerencsére nem volt nagyon vészes.
Összességében milyen benyomással érkeztetek haza?
F.I.: Az afrikaiak nagyon kedvesek, barátságosak és segítőkészek voltak, hiszen a turistákból élnek abban a régióban. A szegénység nagyon nagy, a dolgoknak teljesen más az értékük, mint nálunk. Szép volt, fárasztó volt, sokat tapasztaltunk, de legközelebb inkább másra vállalkoznék...
S.L.: Én legközelebb is mennék, ha tehetném már holnap! Az egész út nagy élmény volt, amikor ott állsz a csúcson, alattad felhők borítanak mindent, feletted a vakítóan kék ég, és karnyújtásnyira a gleccserek. A napfelkelte és a naplemente lenyűgöző élmény a hegyen. És amikor úgy fényképezed a vadállatokat, hogy nincsen kerítés köztetek... Igaz, tisztes távolságban voltunk egymástól, de mégis feledhetetlen...
Mi lesz a következő élmény?
S.L.: Talán Marokkó, Jordánia, Egyiptom, a sivatag. Már régóta tervezzük. Ezt is...
***
A Habostorta következő állomása pedig a "kék bolygó vándorának", Juhász Árpádnak az irodája lesz - tarts velünk legközelebb is! Addig pedig nézd
meg a képgalériában lévő fotókat (jobb oldal, fent)! A cikkben
található fényképeket Stolmár Lajos és Fitter Ilona készítette.
egoni
KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!