Hab ID Regisztráció OpenID

Bízz vakon!

2011. 10. 20. 17:45
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha

Fehér bottal a belvárosban

Október 14-én, pénteken elárasztották a fekete lufik a Széll Kálmán teret: a Láthatatlan Kiállításon dolgozó látássérültek és barátaik összegyűltek a Fehér Bot világnapja alkalmával, hogy látók és a nemlátók világát kicsit közelebb hozzák egymáshoz.

"Szeretnénk felhívni a figyelmet a vakok helyzetére. Magyarországon jelenleg 90.000 bejegyzett látássérült él, és sajnos nekik csak töredékük kap igazi, a képzetességének megfelelő munkát" - mondta Papp Dóra, a Láthatatlan Kiállítás marketing munkatársa és a rendezvény főszervezője.

A látók többsége nem tudja, hogyan kell megfelelően segíteni a vakoknak, illetve hogyan kell viselkedni, ha nem látó emberrel kerülnek kontaktusba. Az esemény célja az volt, hogy megmutassák a látó embereknek, milyen vakon közlekedni a Széll Kálmán téren, miként lehet megtalálni a villamost vagy átmenni a zebrán. A szervezők bíznak benne, hogy akik kipróbálták a vakon való közlekedés nehézségeit, azok tanulnak valamit és ezáltal megváltozik a kapcsolatuk a nemlátó emberekkel.

 

 

 

A rendezvényen részt vett Szekeres Nóra, műsorvezető, aki örömmel mesélte, hogy a "fiatalok nagyon nyitottak voltak, talán a lufik miatt jöttek először, de utána mégis kipróbálták a bekötött szemmel való közlekedést, majd sokat beszélgettek vakságról és mertek kérdezni. Még egy angol kislány is vállalkozott".

Várkonyi Attila (alias Dj Dominique) és Szorcsik Krisztina színésznő ugyancsak részt vett az eseményen. Mindketten hangsúlyozták, hogy oda kell figyelnünk egymásra, aminek az első lépése az, hogy megismerjük a nemlátók világát, mert így tudunk a legkönnyebben azonosulni a problémáikkal, amelyeken minden jóérzésű embernek segítenie kell.

Az eseményt a Vöröskereszt Önkéntesei segítették.

A Láthatatlan Kiállításról

A Láthatatlan Kiállítás Budapest 2007-ben nyílt meg. Az első ehhez hasonló kiállítás egy német úriember ötlete alapján valósult meg évekkel ezelőtt. Sikerét bizonyítja, hogy 14 európai ország után bejárta az Egyesült Államokat és Japánt is. A Láthatatlan Kiállítás Budapest a nem látók és a látók világát igyekszik közelíteni egymáshoz, pozitív élményeken keresztül tanítja meg, hogyan segíthetjük és miképpen érthetjük meg őket.

 

 

logo

 


A kiállítás egy különleges interaktív utazás egy láthatatlan világba, ahol a látogatók csupán a tapintás, a hangok és az illatok nyomán tájékozódhatnak. A láthatatlan utazás vak vezető kíséretében, speciálisan berendezett és teljesen besötétített helyszíneken történik, ahol egyedi hanghatások és helyszínre szabott illatok segítik az érzékelést. A kiállításon a hétköznapi élet egyes színtereit járhatja végig vakon a látogató. Megtapasztalhatja, hogyan közlekedik egy vak ember a városi forgatagban, hogyan fizet ki egy kávét a bárban, vagy éppen honnan tudhatja, melyik fűszer kell az ebédedhez.

További programok:

Láthatatlan vacsora
Láthatatlan masszázs

Helyszín: Budapest, Népligeti u. 2.

A kiállítás látogatásának ideje: körülbelül másfél óra.



Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!