A pornófilm a franciák szerves része
A pornófilm manapság nemcsak a férfiak szórakozása, hanem olyan jelenség, amely szerves részévé vált a franciák nemi életének. Olyannyira, hogy megtekintése már korántsem számít olyasfajta szégyenletes dolognak, amelyet csak egyedül illik cselekedni - éppen ellenkezőleg, páros az élmény!
"Ma már nem kizárólag magányosan nézik az X jelzésű filmeket. A párok számára egyfajta eszközzé váltak a felnőtt filmek a szerelmi kedv felkeltésére, a rutin megtörésére, méghozzá minden korosztályban és minden társadalmi rétegben" - mondta Francois Kraus, aki a vezető francia pornófilmgyártó, a Marc Dorcel csoport megbízásából irányította a tekintélyes IFOP francia közvélemény-kutató intézet felmérését.
A maga nemében első ilyen jellegű felmérés interneten történt, hogy a megkérdezettek őszintébben fejthessék ki véleményüket.
A kérdőív címzettjeinek 57%-a számolt be arról, hogy párjával már nézett meg közösen pornófilmet. A nők 58%-a pedig egyenesen azt válaszolta, hogy inkább partnerével együtt néz X-es mozit, mint egyedül.

Az első pornófilm megtekintése átlagosan 24 éves korban történik - tűnt ki a válaszokból. Ez látszólag ellenkezik a közhittel, de az eredményt az is magyarázza, hogy csak 18 éven felülieket kérdeztek meg.
A pornófilmnek a válaszolók 35%-a szerint van szerepe a nemi életbe való bevezetésben, de a nemi vágy felkeltésében ennél jelentősebb a hatása: összességében a férfiak és nők 44%-a tartja fontosnak ebben a tekintetben - ezen belül a nők 32%-a nyilatkozott így.
Az IFOP azt is kimutatta, hogy a közhittel ellentétben a pornófilmek esetében is számít a cselekmény: a férfiak 59, a nők 55%-a jelentette ki, hogy fontos a jó forgatókönyv. Ugyanakkor kétszer annyi férfi nyilatkozott úgy, hogy fontosnak tartja az explicit szexjelenetek számát, illetve a szexi viselet minőségét, mint amennyi nő.
(A felmérést június 30. és július 2. között készítette az IFOP egy 1016 személyből álló, a 18 éven felüli francia népességet képviselő reprezentatív mintán.)
(Forrás: MTI)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
a felso kep....romantikus.....huuuuuu
http://cyber-punk.mybrute.com
Én már sokat tanultam ezekből a filmekből . : )
SZÓLJ HOZZÁ!