Új Színház: A szív bűnei
Ha kíváncsi vagy arra, milyen az, amikor lóg az ember arca, és miért jó a családi drámákra limonádét inni...
Korábban szóltunk már egy remek darabról a feket humort kedvelőinek: az Új Színház 2010 őszén mutatta be nagy sikerrel Beth Henley 1978-as darabját, aki pedig még nem látta A szív bűneit, de kultúrprogramra vágyik, mindenképpen érdemes megnéznie.
Az 1981-ben Pulitzer-díjjal és a New York-i kritikusok által
adományozott ""Az év legjobb amerikai drámája"-díjjal kitűntetett mű (amely "nem egy tragédia két részben") alapsztorija szerint adott három nővér, három egymástól teljesen különböző életúttal és karakterrel. Hosszú évek után újra találkoznak nagyapjuk házában. A nosztalgikus pillanatok mellett régi sérelmek is előkerülnek, ráadásul találkozásukat némileg beárnyékolja, hogy a legfiatalabb testvér, Babe nemrég lelőtte a férjét, és senkinek sem hajlandó elárulni, hogy miért...

A két idősebb nővér mentőakcióba kezd, hogy bajba került húgán segítsen, de hamarosan kiderül: az ő életük ugyanúgy csődbe jutott. Meg, a középső nővér énekesi karrierje nemrég teljesen befuccsolt Hollywoodban, és a karácsonyt is egy elmegyógyintézetben töltötte, Lenny pedig besavanyodott vénlányként csak kórházban fekvő nagyapjuk ápolásának él.
Végül mégis összeáll a szétszakadt család, és Lenny születésnapi tortája fölött a három nővér már önfeledten nevethet - ha csak egy pillanatra is.
Szereplők:
Pokorny Lia
Pálfi Kata / Láng Annamária
Földes Eszter
Fodor Annamária
Almási Sándor
Száraz Dénes
Rendezte: Bagó Bertalan
Látogasd meg az Új Színház weboldalát is, katt ide:
www.ujszinhaz.hu





KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!