Truman Capote: Hidegvérrel. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006.
Az utazásból hat év ott töltött idõ, és közel ezeroldalnyi összegyûjtött anyag kerekedett, melybõl a szerzõ az akkor példátlan gyilkosság teljes és hiteles krónikáját állította össze (letéve ezzel a „tényregény” mûfajának alapjait!).
A könyv bestseller lett, mindenki a lemészárolt család és gyilkosaik történetét bújta. E téren nem sokat változtunk az elmúlt közel 50 évben. Nem tudjuk megunni a tényfeltáró könyveket, a Kék fény, a Forró nyomon, meg a Fókusz típusú mûsorokat, nem is beszélve a reality channel non-stop áradatáról. Kíváncsi lények vagyunk, különösen, ha valami borzalmas, szörnyû, „még nézni is rossz” dologról van szó. Ezeket azonnal felvesszük videóra, haladóbbak dvd-re karcolják, keressük az interneten, hogy aztán újra meg újra megállapítsuk: ez egyszerûen…
Talán meg akarjuk érteni, vagy csak újra átélni a borzongással vegyes félelmet, ízlelgetjük, szakértünk.
Capote írása az ilyen vágyainknak enged teret, hiszen a legapróbb részletekig megtudunk mindent errõl az Amerikát megrázó esetrõl, arról, hogy mi és miért történt Kansasban 1959 novemberében, és aztán a két tettes felakasztásáig eltelt hat évben.
2001 szeptemberében a „két torony” lerombolása – a konkrét veszteségeken túl – szimbolikus csapás volt. Valami olyan semmisült meg, ami közvetve „Amerikát” jelentette, a „valami Amerikát”.
A 42 évvel korábban meggyilkolt Clutter család hasonlóan jelképértékû, hiszen képviselték mindazt, ami egy tökéletes amerikai família jellemzõje kell legyen (lásd Hetedik mennyország). A támadás tehát nem csak egy családot, hanem egy értékrendet, egy világképet ért, nem meglepõ hát, hogy a „szilánkok” komoly rombolást vittek véghez a közösségben, az amerikai öntudatban.
Talán ezért is volt fontos ez a könyv, hogy a „sérthetetlenség” érzetét megpróbálja helyreállítani, magyarázza a megmagyarázhatatlant. Félreértés ne essék, Capote nem egy unalmas idézgetésbõl (x rendõr ezt mondta y rendõrnek), meg adatokból álló könyvet írt. A figurák a szövegben is élnek, a cselekmény bonyolódik, a feszültség pedig fokozódik, azaz a szerzõ végig jól egyensúlyoz a kötélen.
Sõt Capote írói képességei éppen itt érhetõk tetten: mesterien írja regényét a valóság és fikció közti „senki földjén” úgy, hogy mikor rákeresünk és megtaláljuk a két tettes, Perry és Dick fényképét a neten, érezhetünk némi borzongást.
Két filmváltozat is készült korábban a könyvbõl (az elsõ a 60-as, a második a 90-es években), a harmadik Truman Capote címmel, idén tavasszal a magyar mozikban is látható volt.
A könyv és mondanivalója tehát újra és újra aktuális, az író körül felbukkanó pletykák (a szerzõ és az egyik tettes „túl a barátságon” viszonya) pedig csak tovább növelik „érdekességét”.
Álljunk meg egy pillanatra a mottóban megidézett „gyarló” költõ, Villon sorainál. A középkori lírikus egész életét és életmûvét a jó és rossz közti harc hatotta át, ezért áll annyira közel ma is hozzánk.
Az Akasztottak balladájának sorai a megbocsátásra és a meg nem ítélésre hívják fel a figyelmet. Talán ezzel az instrukcióval vágjunk neki a könyvnek, hisz az ítélkezés nem feltétlenül a mi hatáskörünk…
Ha szeretnéd elolvasni a Hidegvérrel c. könyvet, ITT megrendelheted!
Turtóczki Ede
KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!