145 éves a Budapesti Állatkert
Díjmentesen tekinthetik meg a 145 centiméter alatti testmagasságú érdeklődők a Fővárosi Állat- és Növénykertet hétfőn, kedden és szerdán abból az alkalomból, hogy az intézmény augusztus 9-én ünnepli 145. születésnapját.
A csaknem ezer állat- és kétezer növényfaj mellett a többi között tűzzsonglőrökkel, gólyalábasokkal és artistákkal találkozhat a közönség.
Az "Ünnepeljünk ezeren" elnevezésű programsorozat keretében minden egész- és félórában állatbemutatókkal, látványetetésekkel, testközelből megismerhető állatokkal várják a látogatókat.

Kedden emellett korhű jelmezesek és egy szakállas hölgy is hozzájárul a megnyitás korának felidézéséhez - közölte a városligeti intézmény pénteken az MTI-vel. A kert érdekességeivel, kulisszatitkaival és történetével ismerkedhetnek meg az érdeklődők kedden Ráday Mihály városvédő, valamint Lampert Rózsa, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal vezető felügyelőjének kalauzolásával, Persányi Miklós, az állatkert főigazgatója pedig a Nagyszikla belsejében készülő Varázshegyet mutatja be.

Hétfőn és szerdán Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője segít a titkok és legendák megismerésében. A vezetéseken való részvételhez előzetes regisztráció szükséges, jelentkezni az intézmény honlapján lehet.
(Forrás: MTI)





KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!